A kelta kultúra a Kr.e. 1. évezredben bontakozott ki a mai Franciaország, Svájc, Ausztria, Németország, illetve az Ibériai-félsziget, a Brit-szigetek és Észak-Itália vidékein. Az ókori forrásokban említett gallok, britek egyaránt a kelta népcsoporthoz tartoztak. A római hódítás előtti évezredben az általuk létrehozott civilizáció meghatározta a Mediterráneumtól északra fekvő európai területek kulturális színvonalát.
A jórészt kelta népességű Hallstatt és La Téne kultúrák a kontinentális Európa első vaskori kultúrái voltak. Kialakulásukkal a bronzkori Európa falusi társadalmaihoz képest a földművelő-állattenyésztő osztálytól elkülönülő fegyveres harcos réteg jött létre. A kelták nevéhez a gazdasági életben is köthetők újítások. Ilyen volt a kerekes eke vagy a szállításra alkalmazott hordók. A kelta korban létrejött városias települések - a magaslatokon épült, védelmi célokat, valamint gazdasági központként szolgáló oppidumok - az európai településhálózat fontos alaprétegét alkották.

A kelta területek már a római hódítás előtt élénk kereskedelmi kapcsolatban álltak a görög világgal. A görögök által alapított Massilia (Marseille) a Földközi-tenger Gallia felé nyíló kapuját jelentette. Amikor Julius Caesar megkezdte Gallia elfoglalását, a kelták mind a földművelést, mind a városiasodás kezdeteit illetően már fontos eredményeket értek el. A római hódítás előestéjén a kelták a „protocivilizáció” küszöbére jutottak el.
A császárság korában meginduló romanizáció gyorsasága és sikere jelentős mértékben épülhetett ezekre az előzményekre. A kelta kultúra vívmányainak elismerése olyan nézetek alapjává is vált a modern francia történeti tudat egyik irányzata számára, amely jelentősen leértékelte a rómaiak szerepét az európai civilizáció kialakulásában. Eszerint a kelta és a görög kultúra szimbiózisa nagyszerű eredményeket hozhatott volna, de a római hódítás már a kezdeteknél derékba törte egy ilyen irányú fejlődés lehetőségét. A kelták nagy része Kr.e. 200 és Kr.u. 100 között „római uralom alá került, s a 4. század végére - a nyugati szigeteken élők kivételével - többé-kevésbé romanizálódtak, átvették a latin nyelvet, a római társadalmi-politikai intézményeket és kultúrát, majd a keresztény vallást is...
Az 5. századra a kontinensen eltűntek a kelta nyelvek és intézmények. Britanniában azonban túl rövid volt a római uralom, ott a britek megőrizték kelta nyelvüket, szokásjogukat és hagyományukat. Az angolszász hódítók elől az 5-6. században a kelta brit lakosság a sziget nyugati és északi részébe húzódott vissza, s Walesben, Cornwallban, Skóciában, Man szigetén, valamint a római uralom alá sohasem került Írországban a közép- és az újkorban is tovább éltek a kelta nyelvek és kultúrák.

A kontinensen csak az 5-6. században a Brit-szigetekről Gallia nyugati félszigetére, Bretagne-be menekült bretonok beszélték kelta nyelvüket egészen a 20. századig... Az Európa nyugati végein tovább élő kelta nyelveken a középkorban gazdag szóbeli költészet és mondavilág élt, amelyet a 6. századtól kezdve kolostorokban írásba is foglaltak...
A kelta mondakör a 12-13. századi európai irodalom egyik legkedveltebb témája lett: Arthur király és a kerekasztal lovagjai, a Grál keresése, Perceval - Parszifál, Trisztán és Izolda története.”3 A kelták európai kulturális örökséghez való fontos hozzájárulását jelentette még a kora középkori ír szerzetesség kialakulása.