Augustus 3 napot engedett, Tiberius és Caligula is megtoldották egy-egy nappal. Amikor nem szabályozták, az ünnep általában több mint egy hetessé növekedett és december 25-én ért véget.
A császárok a népnek mulatságáról is gondoskodtak: cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok és alakos felvonulások követték egymást, melyek a bolondok ünnepe, karnevál és más ünnepek ősképéűl tekintendők. A vigasságnak része volt, hogy a társadalmi rangok is felfüggesztésre kerültek erre az időre. Mivel nem volt hivatalos ügyintézés és munka, a rabszolgáknak megengedték, hogy urakként viselkedjenek, a gazdáik meg szolgálást játszottak.
Az egész idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leszedték, a cselédek az uraság asztalához ültek. A gazdagok rózsával koszorúzták fejüket, a családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak (akár csak a mai karácsonyi ajándékok).
A Saturnalia ünnepe
A római hitrege szerint a boldog ősi időkben Saturnus uralkodott Itália földjén, és ekkor békességben éltek az emberek, nem osztotta meg őket sem vagyoni, sem társadalmi különbség, mindenki szabad volt, senkinek sem kellett embertársát rabszolgaként szolgálni, nem ismerték a pénzt, az emberektől idegenek voltak a bűnök. Ennek a boldog ősközösségi állapotnak az emléke élt a rómaiakban, ennek ünnepe kezdődött el minden esztendő december havának 17. napján, és korábban csak három, később már öt napig tartott.
Miután december 17-én Saturnus szentélyében, a Forum Romanumon (ahol az állami kincstárt, az aerariumot őrizték) áldozatot mutattak be, a templom előtt a nép számára közebédet adtak, senki sem maradt józan, mindenki kedvére ehetett, ihatott, s közben nagyokat kurjongattak: 10 Saturnalia! Aki csak tehette, az ünnepek alatt vendégül látta barátait, senki sem takarékoskodott az étellel, itallal, a vendégeket a házigazda, a házigazdát a vendégek megajándékozták, kockáztak (ami egyébként hivatalosan tilos volt!). Teljes munkaszünet volt Rómában és mindenütt, ahol rómaiak éltek, az iskolákat is bezárták.
A hidegen fúvó decemberi széllel az egyenlőség és szabadság néhány napja is beszökött a Városba, az utcán vidám emberek összeölelkezve járkáltak, gondtalanul danolásztak, mindenki felszabadultan, ittasan, kacagva élte világát ! Egy római polgár sem hordta a Saturnalia ünnepének tartama alatt a kiváltságot jelentő öltönyt, a togát, sokan csak a lakomák öltözetét, a könnyű házikabátot, a synthesist viselték, ezzel is hangsúlyozták, hogy nincs különbség ember és ember között, a római polgár nem éreztette fölényét a Város többi lakóival szemben; az emberek a pilleust, a szabadságot jelentő föveget nyomták a fejükbe! Hangos örömtől visszhangzott Róma. Evés, ivás, pajzán dévajkodás, vendégeskedés, szórakozás ünnepét ülték ekkor a Város és a birodalom lakói, értékes és kevésbé értékes ajándékokkal lepték meg egymást.
Az ősi ajándéknak a viaszgyertya és az agyagból égetett kis figurák számítottak, ezeket a köztereken, a Mars-mező oszlopcsarnokaiban alkalmi árusok kínálták eladásra, később azonban divatba jöttek a költséges ajándékok is, sőt a gazdagok egymást felülmúlva drága ezüstneműt, finom ruhákat ajándékoztak barátaiknak.
A cliensek kötelesek voltak patronusuknak ajándékot vinni, a patronus azt viszonozni tartozott, s a szegény cliens néha mértéktelenül nagy kiadásokba verte magát, hogy költséges ajándékával elnyerje patronusa kegyét. Bár egy régi, még a köztársaság korából származó törvény megtiltotta, hogy a cliens patronusának viaszgyertyán kívül mást ajándékozzon (mivel sok patronus Saturnalia ünnepét arra használta fel, hogy clienséből értékes ajándékot szorítson ki), a vagyonosok mégis elvárták, hogy a szegények megajándékozzák őket.
A cliens néha tényleg szép ajándékot is vitt patronusának, remélve, hogy ezt a gazdag patronus még szebbel viszonozza, ezért Martialis ezt horognak nevezte, amellyel a cliens bőséges fogásra halászik, de a költő arra is panaszkodott, hogy az 6 saturnaliai ajándékai egyre gyérülnek. Míg Martialis tíz évvel ezelőtt még négy fontnyi ezüstneműt kapott, az ötödik évben már csak 20 dkg-nyi tálacskát, végül pedig csupán egy könnyű kanálka jutott neki! A lakosság zöme ételekkel, finom falatokkal lepte meg egymást, barátaiknak kosárkában pár szem ritka gyümölcsöt, ínyencségeket, csemegéket vagy akár könyvet is vittek ajándékba.
A Saturnalia ünnepén a császárok is ajándékokkal lepték meg rokonaikat, barátaikat. Augustus is minden Saturnalián ajándékot osztogatott, szép ruhákat, arany- és ezüstneműt, ritka pénzeket adott híveinek, volt azonban úgy is, hogy csupán csekély értékű holmit, takarót, szivacsot, piszkavasat kaptak tőle; a princeps minden tárgyhoz még kétértelmű szöveget vagy utalást tartalmazó cédulát mellékelt. Akár gazdag, akár szegény, a meghívott nem jöhetett üres kézzel vendégségbe, márpedig ezekben a napokban mindenki vendégeskedett.
A Saturnalia ünnepének leginkább a rabszolgák örültek, ezen az ünnepen volt a szerencsétlen embereknek néhány szabad napja. Ünnepnapot rendeltek el - írta Seneca -, amelyen az uraknak nemcsak együtt kellett étkezniük a rab-szolgákkal, hanem minden tiszteletben részesítették őket a házban, jogot adtak nekik a nyílt beszédre, amivel a házat kicsiben mintegy szabad hazának nyilvánították. Szokás volt, hogy a rabszolgák heveredtek az ebédlő kereveteire és az urak szolgálták fel nekik az ételt, italt; ilyenkor a rabszolgák kellemetlen, de igaz bírálatukat sanyargatóik arcába vághatták - büntetlenül! Sőt, ha a mulatság magas fokra hágott, mindenféle tréfákat eszeltek ki gazdáik rovására, arcukat bekormozták, kifigurázták őket.
Ezen a néhány napon a kiuzsorázott, kiszipolyozott, megvetett páriák szabad emberként élhettek, megízlelték, megkóstolták a szabadság édes borát, hogy utána egy esztendeig megint a rabság keserű italát kortyolják. De talán ez az ünnep - hacsak pár napra is - a rabszolgatartók eszébe juttatta, hogy a lenézett s emberszámba nem vett rabszolga is ember, s még az olyan kemény-szívű gazda, mint Cato Censorius is külön bort adatott e napokon a szegény embereknek. Azonban ez az ünnep is elmúlt, s utána ismét elkezdődött a hét-köznapok hosszú sora, a rabszolga számára a szakadatlan munkával teli, az embertelen bánásmóddal tetézett sivár és kilátástalan esztendő.