A Kalendae Ianuariae ünnepe nem előzmények nélkül tűnik fel, azonban jelentősége csak a keresztény császárok alatt nő meg annyira, hogy a birodalom legzajosabb népünnepélyévé váljék, amelyet nemcsak a latin nyelvű provinciákban ünnepelnek, hanem a birodalom teljes területén. A rómaiak számára az év kezdete legalább három különböző napra is eshetett a történelem különböző szakaszaiban. Hosszú ideig március Íjén kezdődött az új év, és csak a köztársaságkor derekán került január 1-jére a konzulok hivatalba lépésének napja.
A császárkorban ezen két dátum mellett gyakorlati jelentőséget kapott a szeptember 1, korábban szeptember 21., amely az adózásban jelentett új évkezdetet, s amelyet datáláshoz is használtak. Mivel úgy tűnik, hogy a köztársaságkor bizonyos szakaszaiban a konzulok június Íjén foglalták el hivatalukat, ezt a dátumot is hozzáadhatjuk az előzőekhez, bár a nyári évkezdet megléte csupán hipotézis. A leghosszabb ideig érvényben lévő és a legnagyobb kultikus jelentőséggel bíró újévi dátum a január 1. volt, a január hónap kalendája, azaz Kalendae Ianuariae. Azonban e nap csak hosszú fejlődés után vált jelentős ünnepnappá. Igaz, ez a nap mindig is ünnep volt, de csak abban az értelemben, ahogy a legősibb naptárban minden holdhónap újholdja (Kalendae), a félhold (Nonae) és a telihold (Idus) ünnepnapokként volt feltüntetve. E határnapok mára Caesar-féle naptárreform előtt függetlenedtek a hold tényleges fázisaitól, és a Iulianus-naptárban állandó dátumokra kerültek. A januári Kalendae különleges jelentőségét az adta, hogy aznap léptek hivatalba az adott év konzulai, akiknek a nevét az évek megnevezésére használták, így a nap automatikusan az új év kezdőnapjává lett.

Ez az újév még a császárkor első felében is csak másodlagos jelentőséggel bírt a piros betűs napok sorában. A konzulok hivatalba lépése természetesen ünnepélyes keretek között történt, s ez legalábbis Róma városában valóban ünnepijelleget kölcsönözhetett a napnak, azonban a naphoz kötődő családias ünnepségeket még nem jellemezte az az extravagáns pazarlás, amely később, a keresztény császárság évszázadai alatt, lépett gyakorlatba.
Szinte teljesen hiányoznak az ünnep rítusaiból mindazok a szimbolikus elemek, amelyek a mediterrán kultúrák új évi jellegű ünnepeiben sok esetben kimutathatók. Ezek az újév megünneplését kozmogónikus keretek között értelmezik, vagy az átmeneti rítusokra jellemző szertartásokkal fejezik ki szimbolikusan az idő megújulását.

A római Kalendae Ianuariae teljesen szekuláris ünnep, minden teológiai mélység nélkül. Ez alighanem a dátum megváltoztatásának a következménye: bár a konzulok hivatalba lépése, és néhány szorosan az év első napjához kapcsolódó rítus és hiedelem átkerült január 1-jére, az évkezdethez tartozó rituális elemek többsége a római vallás konzervativizmusának jegyében egyszerűen ott ragadt a március hónapban. Talán a legszembeszökőbb furcsaság, hogy a Kalendae Ianuariae előtt nem volt szilveszter.
Megünnepelték az új évet, de semmi nyoma, hogy a köztársaság és a korai császárság korában elbúcsúztatták volna a régit. Szokatlan, hogy az ünnepnek nem volt neve, a Kalendae Ianuariae pusztán a dátum megnevezése, semmi esetre sem ünnepnév. A képet árnyalja, hogy a január 1-jére kerülő újév gazdagodott is: a hónap Ianus istenről kapta a nevét, a kapuk s általában minden kezdet istenéről, akinek alakja nagyon is jól illik egy újévi ünnephez. A hónap azonban már korábban is Ianus nevét viselte, már akkor is, amikor csak a tizenegyedik volt a hónapok sorában.
A nyilvánvaló ellentmondásokra nincs elfogadott válasz, talán valóban a késő ókori források szerzői látták helyesen, és nem két egymást időben felváltó kalendáriumi struktúráról van szó, hanem egymás mellett, párhuzamosan létező rendszerekről. A kérdés eldöntésére a források hiányában nincs lehetőség.

Az Augustus kori újév fő forrása Ovidius (Kr. e. 43 Kr. u. 17) Fastga. A tanköltemény első könyvében maga Ianus isten, a hónap névadója számol be az ünneplés módjáról. Az újévhez kötődő szokások többsége az év első napjának ómenjellegén alapul, tudniillik amilyen az első nap, olyan lesz az egész év is. Ez volt az ok, amiért az újév nem volt munkaszüneti nap, mivel éppen azt akarták elérni, hogy az év egésze is szorgalmas munkában teljék. Ebből következik, hogy Ovidius korában az újévi ünnepségeket nem az a többnapos italozás és lakomázás jellemezte, mint ami az ókor végén. Erre igény sem igen lett volna, hiszen a Kalendae Ianuariaet alig egy hét választotta el a Saturnaliától, amelyet a császárkorban három-, öt-, majd hétnapos dorbézolással ünnepeltek meg, valamint nagyjából egybeesett a Compitalia ünnepével, amely eredetileg mozgó ünnep volt, de dátuma a császárkorban január 3-án rögzült, s ami a szegényebbek és különösen a rabszolgák népszerű ünnepe volt.

A Kalendae Ianuariae fő eseménye a konzulok ünnepélyes felvonulása volt a Capitoliumra, ahol áldozatot mutattak be Iuppitemek, de ez csak Róma városa számára jelentett látványosságot. A légiók számára ez volt a hűségeskük megújításának napja. Január 2-ához nem kötődtek ünnepségek, mivel a Kalendae, a Nonae és az Idus utáni napok baljóslatú napnak számítottak. Az újévi ünnepségekhez lazán kapcsolódott a 3-ai Vota publica. Ezen a napon a konzulok a császár és a birodalom üdvéért mutattak be áldozatot.

A magánjellegű események többségének célja a Jó ómenek biztosítása. Az emberek jókívánságokkal üdvözölték egymást, édességeket ajándékoztak, aszalt fügét, datolyát, mézet ezek is előjelnek tekinthetők, a télen elérhető édességekkel kívánták megédesíteni a következő évet. Tipikus ajándék volt még az agyagmécses, innen jön az ünnep egy ritkán használt megnevezése: mécseses Kalendae, Kalendae Lucernariae.
Szintén előjelként ajándékoztak pénzt. Ovidius még tudta, hogy ez eredetileg nem extravagáns pénzajándékokat jelentett, hanem egyeden pénzérmét, ami hagyományosan a legkisebb rézpénz, egy as volt, amelynek egyik oldalát Ianus képe, a másikat egy hajó díszítette. Igaz, már Ovidius is megjegyzi, hogy a mai világban az emberek jobban örülnek a nem jelképes értékű aranypénznek. Leginkább erre a pénzajándékra használják a strena megnevezést, amely eredetileg a korábbi, márciusi évkezdethez kötődött, és valószínűleg nem pénz volt, hanem zöldellő ág, leginkább babérág.

A strena ajándékok körforgásába a császár is bekapcsolódott saját ajándékaival, mint ezt a császáréletrajzok tanúsítják. Az első szöveg helyet, ahol keresztény szerző említi az ünnepet, a szigorú Tertullianusnál találjuk, két rövid megjegyzésben, ahol a keresztények számára tilalmas ünnepeket sorol fel.
A strena captanda -ajándékok hajhászása néven a Kalendaera utal. A másik helyen Ianuariaként hivatkozik ugyanerre az ünnepre. Tertullianus szavaiból nem tudjuk meg, hogy mennyire volt ez fontos ünnep a birodalom lakóinak életében, csupán azt, hogy saját környezetében, vagyis a római Észak-Afrikában megülték, illetve hogy a keresztények részvételét helytelenítette. Azaz már a II. század keresztényeinek egy része sem gondolta, hogy vét hite ellen, ha strena-ajándékot ad vagy elfogad. Mivel Tertullianus igen rigorózus, ha egy szokást pogánynak kell minősíteni, az ő megítélése semmit sem mond arról, hogy az ünnep külsőségeiben, így például az áldozatbemutatások rendjében milyen módon érvényesült a politeista vallási háttér.