A Kalendae Ianuariae léte különleges betekintést kínál egy ünnep évezredes fejlődéstörténetébe. Története a római köztársaságkorban kezdődik, amikor a római újév március elejéről január 1-jére kerül át, s mondhatni, máig sem érvéget, hiszen hozzá kötődő szokások, terminusok a legújabb korig tovább éltek Európában. Éppen a tovább élő szokások bősége miatt nem érdemes tudományos eredményként kinyilvánítani, hogy a római újév túlélte a kereszténység megjelenését, mert egy ilyen állítás semmitmondóan nyilvánvaló lenne. Sokkal fontosabb a változások végig követése. Maga a Kalendae szó ismert szinte a teljes Kelet-Európai térségben, azonban a vele megjelölt szokások (kolindálás, kalanta stb.) általában nem az újévhez kapcsolódnak, hanem a karácsonyhoz.
Az újév az ortodox egyházban Nagy Szent Vazul ünnepe lett, és bármennyire csábító a feltételezés, hogy a Basileios (szó szerint királyi) nevet viselő egy-házatya ünnepe nem véletlenül került erre a napra, semmi komoly okunk nincs azt feltételezni, hogy nem ezen a napon halt meg. Az anyag tartalmi heterogenitása és a mélyreható változások felvetik a kérdést, vajon milyen határok között tekinthetünk egy ünnepet önmagával azonosnak. Vajon néhány formai analógia elég az azonosításhoz? Vagy szükséges igazolni a közös eredetet? S mi a teendő, ha fennáll a „genetikai” rokonság két ünnep között, miközben a név és az időpont megváltozott? A késő ókori újév nyilvánvaló módon magába olvasztotta a római Saturnalia elemeit, de kevésbé nyilvánvaló forrásokkal is számolhatunk, a kelta Samhaintól akár a babiloni újévig. A Kalendae utódai közé pedig változatos újkori szokásokat sorolhatunk be a bolondok ünnepétől a karácsonyi kolindálásig. A római „Kalendae” máig fennmaradt, de csak úgy, mint az egyszeri ember fejszéje, amit az ükapjától örökölt, csak a fejét meg néha a nyelét cserélték ki párszor időközben.

Igazság szerint a túlzsúfolt téli ünnepkör kapcsán még a XXI. századi európai szokások kategorizálása sem egyértelmű, pedig itt a rendelkezésünkre álló forrásadatok száma gyakorlatilag a végtelenhez közelít. Egy bécsi multikulturális karácsonyi dekoráción egyetlen szánkóba ültették az ünnepi ajándékosztókat, egymás mellett ült Santa Claus, Mikulás, Christkindl, Gyed Maroz.
Befana, Szent Luca csakhogy ezek a lények még csak nem is ugyanazon a napon érkeznek: az Osztrák-Magyar Monarchia Mikulása Szent Miklós napján látogatja meg a gyerekeket, a Gyed Maroz újévkor. Befana neve vízkeresztre utal, és annak előestéjén érkezik. A karácsony, mint az időszak legfontosabb ünnepe, valamiképp összefogni látszik őket, de kérdéses, hogy ez a kapcsolat mélyebb alapokon nyugszik-e, mint a bevásárlóközpontok azon törekvésén, hogy nagyjából ugyanazokat az ajándékokat és ünnepi dekorációkat árusítsák minden országban.
A késő ókori és középkori anyagban fokozottan jelen van ugyanez a probléma, de hiányzik az egységes teológiai háttér, ami segítene elrendezni a forrásanyagot. Megtehetnénk, hogy egy kutatói kritériumrendszerrel és definíciókkal rendszert kényszerítünk a heterogén forrásanyagba, de ez olyan rendszer lenne, mely nem az anyagnak magának a sajátja.

Amikor a Kalendae történetét vizsgáljuk, kutatásunknak e változások elemzésére kell fókuszálnia, néhány alapvető szempont mentén:

a) Az ünnephez kapcsolódó szokások folyamatosan változnak, új szokások jönnek divatba, régiek eltűnnek. A forrásanyag vizsgálata lehetővé teszi, hogy felvázoljuk, hogyan fejlődött, változott az ünnepség, hogy lokálisan vagy kronológiailag elkülönülő változatokat azonosítsunk.

b) Az új szokások keletkezhetnek spontán, a semmiből, azonban ekkor is köthetők valamely földrajzi területhez, vagy ami talán még gyakoribb átvétel útján jelennek meg. Itt különösen fontos kérdés, hogy mennyiben lehetséges egy-egy új elemet etnikumhoz kötni, a Kalendae szokásainak egy része ugyanis nyilvánvalóan nem görög vagy római eredetű.

c) Fontos az ünnepek kontextusának vizsgálata. Nem csupán a diakrón vizsgálatnál okoz problémát, hogy az ünnepek fejlődése nem rendezhető mechanikusan áttekinthető családfákba, egy történeti koron belül is számolnunk kell kölcsönhatásokkal. E feladatok között talán a legkönnyebben elvégezhető az ünnep egyes elemeinek vizsgálata, mi honnan érkezett, s legfőképp mikor. A Kalendaehoz kapcsolódó szokások egy része régi, azaz már a császárkor első felében is jelen volt, más része viszont újnak tekinthető.