A számunkra jobban ismert időkben – tehát az i. e. IV. századtól kezdve – a papság háromféle szervezeti formában tömörült: voltak egy-egy személy által betöltött tisztségek, voltak papi testületek (collegiumok) és papi társaságok (fraternitas, sodalitas); ez utóbbiak valamely meghatározott kultikus cselekménynek évenkénti megrendezésére alakultak.
A csoportba nem tömörült papi személyek közé tartozott a 15 flamen; mindegyikük önállóan végezte kötelességét. Közülük kiemelkedő helyet foglalt el a fiamen Bialis - Iuppiter papja –, akinek személyét még megszámlálhatatlan tabu jellegű tilalom vette körül; más papi tisztségektől eltérően felesége, a flaminica is papnő jellegű kötelmekkel tartozott rangjának.

Korlátozottabbak voltak az archaikus triász másik két istenének, Marsnak és Quirinusnak flamenjára háruló feladatok – míg a további 12 „plebejus” flamen már legfeljebb évente egyszer végzett valamely mágikus eredetű szertartást a rábízott „kisebb” istenek – Falacer, Furrina, Portunus, Pomona stb. – számára. Egyszemélyi tisztséget töltött be az áldozó-király (rex sacrorum vagy rex sacrificulus) is; címéből következtetve a király egykori áldozó és egyéb kultikus funkcióinak volt az örököse, és valamikor a legmagasabb papi rangot viselte. Bár ez az elsőség később a pontifex maximusra szállt át, emléke fennmaradt abban az előírásban, hogy a „szent lakomákon” (lectisternium), amelyen valamennyi pap megjelent, ő ült az asztalfőn, és a legősibb istennek, Ianusnak kultusza az ő személyes feladata maradt.