A sodalitások közül a legősibb a Fratres Arvales (Mezei testvérek), a szántóföldek termékenységéért fohászkodó testület. Május végén körmenettel tisztelegtek Ceres, Dea Dia, a Larok és Semo isten előtt a jó termés érdekében. A papok és a nép felváltva énekeltek – már emberemlékezet óta elhomályosult jelentésű – énekeket. Ezek a himnuszok a római irodalom máig fennmaradt legrégibb emlékei.


A Lupercusok (lupus = farkas) 12 tagot számláló testületét a hagyomány szerint maga Romulus alapította az őket tápláló farkas tiszteletére.


A Salius (ugráló)-papok, szám szerint 12-en, Mars és Quirinus papjai voltak. Március 1-én énekelve, táncolva vonultak végig Rómán a baljukban pajzzsal, jobbjukban lándzsával. A 12 pajzs egyike - az volt, melyet – a monda szerint – Mars hullatott alá az égből, s melyről Numa Pompilíus 11 másolatot készíttetett, mert egy jövendölés szerint Róma addig áll fenn, amíg ez a pajzs a birtokában van.


A Fetialis-ok – a „diplomácia” vallási szentesitől, szakértől voltak. Jelenlétükben kötötték a szerződéseket idegen népekkel, az ő közreműködésükkel történt a hadüzenet és a békekötés. Mágikus szertartásaik közül legérdekesebb a hadüzenet.
A papokból kiválasztott háromtagú bizottság vezetője egy vörösre festett vagy vérbe mártott dárdát dobott a sértő állam területére; később a birodalom növekedésével már csak a Mars-mezői Bellona templom előtt álló Columna Bellicáról az ellenség országának irányába. Eközben kijelentette: „ helium iustum indico, facioque” (igazságos hábórút jelentek be és indítok). Jelentőségük az idők folyamán csökkent, mert a hadviselés és a nemzetekkel való egyezkedés a senátus jogköre lett. Augustus azonban ezt a szervezetet is felújította, magát is megválasztatta fetialis-nak, s megint a hagyományok szerint indította el az Antonius és Cleopatra elleni háborút.


A Flamenek-ről összefoglaló néven beszélünk, de külön-külön isten tiszteletét látták el. Számuk ősidőktől kezdve 15 volt, közülük a három magasabb rangú csak arisztokrata származású lehetett, míg a többi tizenkettő közé a plebejusok is bekerülhettek. A legfőbb közülük Iuppiter papja, a flamen Dialis, nehéz hivatalt viselt.
Megkülönböztetett tisztelete jeléül lictor állt a rendelkezésére, és saját hivatali helyisége volt. Ennek ellenében sok ősi tilalom közt élte életét. Lóra nem ülhetett, fegyveres erőket a város határán kívül sem szemlélhetett meg (így nem is lehetett consul), nem tehetett esküt, nem köthetett csomót sem övére, sem ruhája bármely részére. Nem érinthetett kecskét, nyers húst, borostyánt és babot.
Három egymást követő éjszakán többet nem tölthetett saját ágyán kívül, heverője lábánál áldozati kalácskőt tartalmazó ládának kellett állnia. Körmének és hajának levágott darabjait termőfa alatt földbe kellett ásni. Nem tartózkodhatott szabad levegőn süveg nélkül. Halottat nem láthatott, ezért felesége halálakor meg kellett válnia tisztségétől. (Feleségére ugyanezek a tilalmak voltak érvényesek).
Ünnepi lakomán senki nem ülhetett nála magasabban, csak a rex sacrorum (az áldozó pap). Az utóbbi papi tisztség a királyság megszűnése után keltkezett. Akkor ő volt a legfőbb papi tisztviselő, akire az egykor a király által végzett szertartások szálltak. Idővel a pontifex maxímus alárendeltje lett, az egykor előkelő hivatal hangzatos, de fontosságát vesztett címmé süllyedt.