A collegiumokba tömörült papságnál kisebb tekintélye volt az egyéb papi társulásoknak, a sodalitasoknak.

A „mezei testvérek”, Fratres Arvales – miként nevük is tanúsítja – eredetileg a szántóföldek termékenységét szolgálták mágikus eredetű rítusaikkal; a gabonaérés idején, május utolsó és június első napjaiban tartották évenkénti nagy ünnepüket a termékenységet biztosító istenek: Mars (mint agráristen), Ceres és párja, Dea Dia, a Larok és a Semo-istenek tiszteletére. Ősi eredetű varázséneküket fennmaradt felirataikból is ismerjük. A táncoló-papok, a Saliusok fő feladata Mars pajzsának őrzésében, a március havi felvonulások megrendezésében és ősi varázsénekük elmondásában állt.

A Lupercusok a Lupercalia napján végezték kultikus feladataikat; a Titius-papokról (Sodales Titii) a hagyomány csak annyit tudott, hogy a szabinokkal való egyesülés idején alakult ki testületük. A Fetialisok egykor a vallási jellegűnek tekintett „nemzetközi jog” szakemberei voltak; az ő részvételükkel és az általuk végzett szertartások közepette történt idegen törzsekkel a szerződéskötés vagy a hadüzenet, ősi eredetű és rögzített szövegű formulák elmondásával és a megfelelő rítusok végzésével.
A testület jelentősége az idők folyamán olyan mértékben csökkent, amint a diplomácia és hadviselés közvetlenül a senatus hatáskörébe ment át; az i. e. II. században – úgy látszott – meg is szűnt. Ám Augustus az „ősi jó szokások” helyreállításának jegyében újjászervezte, magát fetialisnak választatta, és i. e. 32-ben ebben a minőségben hajított véres dárdát Egyiptom irányába.

A Kleopátra és Antonius elleni háborút így abban a tudatban indíthatta meg, hogy az – mivel a szükséges rítusok vezették be – minden bizonnyal az istenek támogatását élvező harci vállalkozás lesz – bellum iustum ac pium, igazságos és kegyes háború.