A haruspexek története ugyancsak sajátos vallástörténeti probléma a római kultúra történetében. Abban a tekintetben hasonlít ugyan szerepük az előző jóstestületekéhez, hogy már a köztársaságkor első századaitól nagy tekintélyük volt, éppen az egész római népet érintő ügyeket illetőleg. Ami azonban jellemző rájuk, az, hogy hivatalos, államilag elismert papi testületté majd csak a császárkorban szerveződnek, addig pedig szoros kapcsolatot tartanak az etruszk jóstudománnyal s az etruszk eredetű római famíliákba]..
Jóslási módszerük is különbözött az eddig szóbahozottakétól. A haruspex ugyanis állati belsőrészekből, a megölt állat még gőzölgő belsőrészeiből vette a jósjeleket a disci-plina Etrusca az „etruszk jóstudomány” elvei alapján. Az a híres bronzmáj, mely Piacenzában került elő, világosan mutatja, miképpen oktatták a leendő haruspexet a maguk „tudományára”.

A régiókra felosztott máj mint szemléltető eszköz arra enged következtetni, hogy különös jelentőséget tulajdonítottak annak, hol, a belsőrésznek melyik szakaszán mutatkoznak eltérések a normális belsőrészekhez képest, a jóslás céljából levágott állatnál. Ugyanez a helyzet állhatott fenn a szív, a lép, a belek és a többi olyan szervek esetében, amelyeket a haruspex vizsgálat alá vett, s valamiféle sajátos módszer szolgáltathatott alapot a jóslathoz.
A jóslásnak ezt a fajtáját egyébként, az elmondottak ellenére sem sikerült államilag elismertetni kb. Claudius császár koráig, még ha a papok szolgálatait időről időre igénybe vették is. Cicero maga is azon a véleményen van, hogy ennek a jóslásnak művelői kóklerek, akik szövetkeztek az emberiség becsapására. „Csodálkozom írja egyik művében (De Nat. Deor. I. 71J -, hogy a haruspex nem neveti el magát, ha haruspex-társával találkozik.”
Azt azonban végérvényesen máig sem sikerült tisztáznia a tudománynak, hogy miképpen kerültek kapcsolatba a pontifex maximus-szal, a senatusszal, miért hívtak be időnként Rómába etruszk haruspexeket olyan alkalmakkor, amikor már a Sibyllakönyvek és az augurok tudománya csődöt mondott, s miképpen került az ő jóslási tevékenységük körébe a „villámok eltemetésének” szertartása. Ha valahol egy fába, épületbe stb. villám csapott, azt a helyet a haruspexekkel záratták el a profán közönség elől, kovakövet földeltettek el a „szent” helyen s gyakran szentélyt is emeltek fölébe.

Más hagyomány szerint ez az augurok feladata volt, így a két jóstestület közvetlen kapcsolata legalábbis ilyen vonatkozásban nagyon is valószínűnek látszik. Lehetséges, hogy az etruszk eredetű jóstudomány, a „szent jóslás” egyrészt, az augurokhoz kapcsolódva, államilag elismert és igénybe vett papi tevékenység maradt, s hasonult az eredeti római formához, másrészt megőrizte ősi etruszk jellegzetességét olyan családok nemzedékeinek során át, amelyek szívósan őrizték az örökölt hagyományt.
Az előbbit, nyilván, könnyen magába olvasztotta a római vallás, az utóbbi azonban számkivetett maradt, mint azok a keletről beáramlott jóslási formák, melyek már a magánélet körébe tartoznak, s melyeknek képviselőit mindvégig lenézték. Legismertebb s egyszersmind legelterjedtebb volt ezek között a chaldaeusok „tudománya”, akiket másképpen matematikusoknak, asztrológusoknak és babyloniai papoknak is neveztek.