logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Juppiter Capitolinus és a Triumphus

Az állam ünnepi szertartásai közül a legjelentősebbek Juppiter Optimus Maximus capitoliumi templomához kapcsolódtak, melynek két szélső, keleti és nyugati szárnyában Juno Regina és Minerva trónolt, a capitoliumi triász másik két tagja, s melyet, mint említettük, az i. e. VI. században kezdtek építeni még a Tarquiniusok, Róma etruszk származású királyai. Mint Juno Regina változatlanul megőrzött kultikus jelzője (a „királyné”) mutatja, a templom eredetileg Juppiter Rex (a „király”) tiszteletére épülhetett, mire azonban elkészült, elűzték az utolsó Tarquiniust, s Horatius consul, aki fölszentelte, már a köztár-saság védelmezőjének dedikálta. A templom s a capitoliumi Juppiter kultusza a következő századokban központi jelentőségűvé vált, s az maradt Augustus „aranykorában” is.
Az ifjak, amint férfivá serdültek, itt mutattak be áldozatot annak örömére, hogy mostantól kezdve teljes jogú tagjai lehettek a római nép, a populus Romanus nagy közösségének. Az állam főtisztviselői, a consulok, praetorok stb. hivatali évük kezdetén itt mutatták be áldozatukat Juppiternek, hogy az év kimenetele a népre nézve kedvező legyen felix, faustum jortunatumque sít -. Itt őrizték, a templom föld alatti helyiségében azokat a Sibylla-könyveknek nevezett próféciákat, amelyekhez tanácsért fordultak olyan esetekben, amikor az állam s a nép megoldhatatlannak látszó problémák elé került, veszélyes helyzetbe jutott. De a templom mellékhelyiségeiben raktározták el a más népekkel kötött szerződéseket, a háborúra és békére vonatkozó legfontosabb okiratokat is.

A győztes hadvezér, ha a népgyűlés megszavazta számára, ide vonult fel a katonák és az ujjongó polgárok tömegétől kísérve a Via Sacrán, a Fórum Romanumot átszelő „szent úton” át, hogy hálaadó szertartását elvégezze. A ve-zér díszes kocsiját négy paripa vonta, ő maga díszes ünnepi öltözetben, fején babérkoszorúval, egyik kezében királyi jogart jelképező elefántcsontpálcával, másikban pálmaággal állt kocsijában, míg mögötte egy rabszolga aranykoszorút tartott feje fölé. A ceremónia végén a diadalmas vezér fehér bikát áldozott Juppiter Optimus Maximusnak.
Mint joggal feltételezik, a triumphus esetében is etruszk eredetű szokással állunk szemben, melynek neve a görögöktől származott át Itáliába. A hadvezér öltözete és díszei voltaképpen az istennek, Juppiter Optimus Maximusnak kűlsejét utánozzák, aki a hadsereg számára a győzelmet biztosította, így a vezér az ünnepi szertartás során magának az istenségnek megtestesítője. Ennek az ősi hiedelemnek a hatásával, kései tovább élésével magyarázható talán az is, hogy a császárok nem engedik már meg hadvezéreik számára, hogy teljes díszben triumfálhassanak, legföljebb díszruhában jelen lehetnek az ünnepségen.

Az ünnepi szertartásnak azonban van még több figyelemre méltó mozzanata, így az, hogy az ünneplő menetben részt vevő katonák a legtrágárabb csúfolódást is megengedhetik vezérükkel szemben az ünnepek keretében. Csak mutatóban közöljük az egyik ilyen ránk maradt triumphus-dalt, amelyet Caesar katonái énekeltek galliai háborújának sikeres befejezése után, Nikomédés keleti királlyal való viszonyára célozva:

Caesar Galliát legyűrte, Nicomedes őt magát.
S íme, Caesar most triumfál, mert legyűrte Galliát, Nicomedes nem
triumfál, bárha Caesart gyűrte le.

Igen elfogadhatónak látszik az a magyarázat, mely szerint a triumphusnak megvoltak a maga ősi itáliai hagyományai is, s ezek kapcsolatban álltak a Tigillum sororiumnak a Nővérek gerendájának tiszteletével, amely alatt a gens Horatia ifjúsága minden év október 1-én megtisztulás céljából átvonult, s melynek ceremóniája talán eredetileg Juno kultuszához tartozott.
A diadalív, amely alatt a győztes hadvezérnek és seregének át kellett vonulnia, mielőtt a város vallási központjába, a Capitoliumra feljutott, voltaképpen a vér szennyétől való megtisztulás ősi rituáléjának maradványát őrzi. Márpedig a szokás nemcsak Augustus idejében, de még a császárkor idejében is fennmaradt, persze anélkül, hogy eredeti vallásos jelentőségére bárki is emlékezett volna. Valószínű, ugyanehhez a mozzanathoz, a megtisztulás ősi rítusához tartoztak az említett vezért gyalázó, csúfoló, trágár énekek is, aki ez alkalommal, saját érdekében, minden további nélkül eltűrte azokat akkor is, amikor már eredeti jelentését a rítus régen elveszítette.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora