A görög istenalakok felszínes átvétele nem változtatott tehát a római vallásos elképzeléseknek a görögökétől eltérő vonásain. Az eredendő gyakorlatiasság, az istenekkel való szerződéses viszony a római államhatalom kibontakozásával, majd a római birodalom kialakulásával mindinkább az állam szolgálatában állt.
A nemzetségek és nemzetségi arisztokrácia istenei az államszervezetnek és az állam uralkodó osztályának isteneivé váltak. Minden állami aktus előtt elengedhetetlen a megfelelő előjel megfigyelése. A hadüzenetet is erre külön kijelölt papok végzik, előírt szertartás kíséretében: az így megüzent háború „kegyes és igazságos harc"-nak,minősül (bellum iustum ac pium), és a szabályosan elvégzett szertartás után bizton számíthat az istenek támogatására.

Új település alapításakor egy-egy pap jelöli ki az előzetes madárjóslat végrehajtása után a négy égtájnak megfelelő irányban a város főútvonalait és központi terét, a forumot. A népgyűlés megtartását is megelőzi az előjelek megfigyelése. Ha kedvezőtlenek (ami rendszerint a papok önkényétől függött), a gyűlést el kell halasztani, s ha közben jelentkeznének fenyegető jelek (pl. jégeső vagy a gyűlés egy résztvevőjének epileptikus rohama), a gyűlést azonnal meg kell szakítani. Idegen város ostromakor nemcsak a római istenek, hanem az ellenség istenei is segíthetnek.
Az ostrom előtt szokás volt végrehajtani az „istenek kicsalogatásának" (evocatio deorum) szertartását: a hadvezér ünnepélyesen felszólította az „ellenséges isteneket", jöjjenek át a római táborba, támogassák Rómát, amely bizonnyal nagyobb tiszteletet ad majd nekik, mint eredeti hazájuk. Róma nem legyőzni akarja az ellenség isteneit, hanem tisztes alku árán kiegyezni velük.
Így alakult ki az a meggyőződés, hogy a római állam léte és gyarapodása szoros kapcsolatban áll az istenek iránti tisztelettel. Minden vereségről kiderítették, hogy nem is a hadvezér ügyetlensége vagy balszerencséje okozta, hanem a kötelező szertartások (és főként a jósjelek) elhanyagolása.

A Hannibál ellen vívott szerencsétlen trasimenusi csata előtt Flaminius consul elmulasztotta a madárjóslat kikérését csoda-e, ha ő és hadserege ott pusztult? Egy másik csata előtt a hadvezér a szent darától húzódó csirkéket mérgében vízbe fojtotta természetesen vereségnek kellett bekövetkeznie. A római történetírók az állam történetének minden súlyosabb eseményét úgy ismertetik, hogy előzően felsorolják azokat az ijesztő előjeleket, amelyekkel az istenek a polgárokat előre figyelmeztették a közelgő veszélyre. A történeti eseményekben állandóan jelen vannak az istenek, és csak intelmeiket kell helyesen felfogni és követni ahhoz, hogy a város, majd a birodalom terjeszkedhessék.
Állam és vallás egybefonódásának sokirányú következményei voltak. A szertartások által szolgált fontos államérdekek arra vezettek, hogy a vallási szervezet beleilleszkedett az államszervezetbe. Róma ugyanúgy nem ismert külön papi rendet, mint a görög városállamok. A kultuszt s a jósjelek megfigyelését állami papok vezették, akiket a többi állami tisztségviselőhöz hasonlóan (bár attól eltérő előírások szerint) a nép választott.

A köztársaság időszakában végleg kialakultak a legfontosabb papi testületek: a pontifexek, az állami áldozati kultusz végrehajtói, vezetőjük a pontifex maximus, a főpap. Őneki volt alárendelve az áldozatok elvégzésével megbízott „áldozó király" (rex sacrorum), ez a cím az egykori királyok papi funkcióinak emlékét őrzi. A madárjóslatokat az augurok, a bélés májjóslást s a „szent csirkék" megfigyelését a haruspexek végezték; a Sibylla-könyvek „tizenötös áldozó bizottság" (XV viri sacris faciundis) őrizetére voltak bízva.

A három ősi főisten papjai a flamenek. Ezeken kívül a hagyomány fenntartott számos más, ősi múltra visszatekintő papi csoportot is: ilyenek a „farkaspapok" duperci), az „ugrándozók" (salii), akik Mars isten szent pajzsait őrizték, és minden év márciusában szent táncot lejtve vonultak végig a városon, a „mezei testvérek" (íratres arvales), akiknek tavaszonként elhangzó varázséneke termékenységet ad, a népek közötti szent jog őrzői, a fetiales s a sort hosszan folytathatnánk.
Mindezeknek a testületeknek tagjai voltaképpen nem mások, mint különleges funkcióval felruházott világi személyek, a világi arisztokrácia tagjai. A vezető politikusok mindig törekedtek is arra, hogy egy vagy több papi funkciót betöltsenek. Cicero például augur, madárjós is volt (bár ő maga folyton gúnyolódik a jósok visszaélésein), Caesar bár személyesen nem hitt az istenekben -, a főpapi tisztséget is betöltötte, Marcus Antonius a „farkaspapok" közé választatta magát.
Augustus, a császárság megalapítója valósággal halmozta a papi tisztségeket, átvette a főpapi méltóságot is, s azóta ez a méltóság a császárok kiváltságává lett. Még a Vesta-szüzek tiszteletreméltó testületéhez való tartozás is járt bizonyos politikai előjogokkal, és ezért a politikailag vezető családok nőtagjai számára tartották fenn.

A vallási szertartások teljes alárendelését az államérdekeknek az i. e. I. század elején egy kiváló jogtudós (és egyben főpap), Mucius Scaevola (a legendás hős leszármazottja) fogalmazta meg elvi szinten: a vallásnak, a religiónak három formája van: a „költők vallása" ez a mitológia, amelyben senkinek nem kell hinnie, ha nem akar; a „filozófusok vallása" ez az istenekről szóló igaz tanítás, amelyet jobb a néppel nem ismertetni (nehogy kiábránduljanak az istenekből); és végül a „politikai (azaz állami) vallás" ennek foglalata a szertartások rendszere. Mindenkitől meg kell kívánni, hogy ezeket tiszteletben tartsa, mert ezzel szerzi meg az állam az istenek jóindulatát, s az egyes polgárok e szertartások teljesítésével bizonyítják az állam iránti hűségüket, a „római fegyelem" megtartását. A vallás ugyanis nem annyira hit, mint inkább állampolgári fegyelem dolga.
Amikor ezek a vallási képzetek realitásával szemben erősen kétkedő szavak egy főpap részéről! elhangzottak, a hellenizmus gondolatvilága erősen éreztette már a hatását a római gondolkodásban, és a római vallásos képzetek nagymértékű átalakulását készítette elő. A hellenisztikus gondolatvilág benyomulásával a római vallás történetének is új szakasza kezdődött.