Az ősi itáliai képzeteknek etruszk szertartásokkal, áldozati és jóslási technikával való gazdagodása nagyjából egyidejű a görög vallási képzetek behatolásával. Bonyolult és több évszázadon át tártó folyamat eredménye volt az, hogy végül is a római vallás - az i. e. III. század végére nagyjából szinte azonossá vált (maguknak a rómaiaknak a szemében is) a görög vallással, s a római istenek azonosultak az Olümposz lakóival. Egyes istenek nyilván a közös indoeurópai hagyományanyag tartozékai itt is, ott is: Jupiter és Zeusz, Vesta és Hesztia már nevük tanúsága szerint is eleve azonos istenek. Egyes görög isteneket eredeti nevükön vettek át a rómaiak így lett a görög Apollónból a latin Apolló.
Legtöbbször azonban az istenek jellegének hasonló volta sugallta a görög és latin istenek mesterséges azonosítását. Ilyen egymásnak megfelelő istenek lettek: Juno és Héra; Saturnus és Kronosz; Minerva és Athéné; Mercurius és Hermész; Venus és Aphrodité; Neptunus és Poszeidón; Diana és Artemisz, Vulcanus és Héphaisztosz; Ceres és Démétér; Mars és Árész; Liber és Dionüszosz. Csak néhány olyan itáliai isten akadt, akinek a legjobb akarattal sem sikerült a görög megfelelőjét megtalálni; ilyen volt lanus, akit ezért a „legrómaibb" istennek tekintettek.

Az átvétel és azonosítás azonban nem jelentett teljes azonosságot. Az itáliai istenek ami a hozzájuk fűződő hiedelmeket illeti megtartották eredeti jellegüket. A római istenek mindvégig erősebben tapadtak a konkrét funkcióhoz, mint görög mintáik, akik inkább egy-egy magatartás típusai voltak. így valamely görög és római isten látszólagos azonosságánál minden esetben észrevehető valamilyen hangsúlyeltolódás, elszürkülés vagy ellenkezőleg nagyobb tiszteletadás, mint amiben az „eredeti" görög isten részesült. Minerva jelentéktelenebb, mint Athéné volt, viszont Mars tiszteletreméltóbb, mint Árész. Saturnus az ellentmondásos Kronosz vonásaiból inkább az idillikus, „aranykori" tulajdonságokat őrizte meg, őt tekintették Itália védelmezőjének is.

Itáliát „Saturnus földjé"-nek is nevezték, az istent pedig Latium első mitikus királyának is tartották (amiként Egyiptomban Oziriszt is az ország első királyának). Az istenalakokkal együtt átkerültek Rómába mítoszaik is ezek hozzátartoztak a Rómában honossá lett görög kultúra kincseihez de az idegen környezetben már csak irodalmi alkotásokként, mint vonzó és érdekes elbeszélések éltek tovább mélyebb tartalom s a jelenségek értelmezésének igénye nélkül. Az itáliai istenek igazi világa nem a mítosz volt, hanem továbbra is: aggályos tiszteletben tartott szertartások.