Platón az ideális állam fantáziaképének megrajzolása után egy újabb (egyben utolsó) művében a megvalósítható legtökéletesebb állam törvényeinek rendszerét és tartalmát is felvázolta. Ezzel a szándékkal írta meg Az állam (Politeia) című munkája után a Törvények (Nomoi) könyveit. Az ő példáját követte Cicero, amikor a római állam „ideális” és csupán elméleti értékű ábrázolása után (De re publica = A köztársaságról) kísérletet tett a római állam számára hasznos törvényrendszer kidolgozására is; ennek a törekvésnek eredménye De legibus (A törvények) c. műve. Ebbe illesztette bele azokat a törvényeket is, amelyek a vallás megtartására vonatkozó előírásokat tartalmazzák.
Elgondolásai (amelyek megvalósítására sohasem történt kísérlet) megfelelnek az „ősi hagyományok” helyreállításáról és a szükséges vallási megújhodásról szóló nézeteknek. Ezeket a törekvéseket később Augustus császár érvényesítette valláspolitikájában. Cicero munkája párbeszédes formájú; az elképzelt beszélgető felek: öccse, Quintus Cicero és ő maga. Ez a fikció a tervezetnek egészen személyes jelleget ad. A konkrét intézkedések felsorolását elvi alapvetés előzi meg: ebben Cicero állampolgári kötelességgé teszi az állam isteneibe vetett hitet – bár ő maga még puszta létüknek szokványos bizonyítékait sem találta elégségeseknek.

Az istenekhez tisztán kell közeledni: irántuk tiszteletet tanúsítani, és minden más érdeket félretenni. Aki másként cselekszik, azon maga az isten áll bosszút. Senkinek se legyenek egyéni istenei, sem újak, sem idegenek, csupán az államtól befogadottak; egyénileg is azokat az isteneket tiszteljék, akiknek kultuszát ősi szokás szerint atyáinktól átvettük. Templomokat a városokban létesítsenek; a földeken pedig szent ligeteket és lakóhelyeket a Larok számára. A család és az ősök vallási szokásait őrizzék meg.

Tiszteljék az isteneket; azokat, akiket mindig is égieknek tartottak, de azokat is, akiket érdemeik az őket méltán megillető égbe juttattak: Herculest, Libert, Aesculapiust, Castort, Polluxot, Quirinust, valamint azon [tulajdonságokat], amelyek folytán az embernek a mennybemenetel megadatik: az Értelmet, az Erényt, a Kegyeletet, a Becsületességet40; a templom ezek dicséretére szolgáljon, ne pedig bűnöknek kedvezzen.A szokásos szent szertartásokat tartsák meg.
Ünnepnapokon tegyék félre az ellentéteket; ezeket a napokat ünnepeljék együtt azokkal a rabszolgákkal, akik már befejezték munkájukat. Az ünnepet úgy rendezzék, hogy az évenkénti munkaszüneti időre essék. A megszabott terményeket és gyümölcsöket a papok nyilvánosan áldozzák fel; ez meghatározott áldozatokon és napokon történjék; és ugyancsak más, kijelölt napokat tartsanak fenn a tej és a szaporulat bőségéért való áldozásra. Nehogy ezt elhibázzák, szabják meg a papok az áldozatok módját és évenkénti menetét; ők gondoskodjanak arról is, hogy az egyes istenek számára hozott áldozatok szépek és nekik megfelelőek legyenek.

A különféle istenekhez más-más papok tartozzanak. A pontifexek valamennyi isten kultuszát irányítsák, némelyekét pedig a flamenek. A Vesta-szüzek a városban őrizzék az örök tüzet a közös tűzhelyen.
Azok, akik tájékozatlanok az ezekhez a magán és állami áldozatokhoz illő módszerekben és szertartásokban, tanuljanak az állami papoktól. Ezeknek pedig három fajtája legyen: egyik, hogy a szertartásokat és az áldozatokat irányítsa, másik, hogy megmagyarázza a jósok és jövendőmondók azon homályos kijelentéseit, melyeket a senatus és a nép elfogad; végül a legjobb és leghatalmasabb Iuppiter akaratának tolmácsolói, az állami augurok, ezek az előjelekből és madárjóslatokból lessék a jövőt, és őrizzék meg tudományukat,42 a papok vizsgálják meg a szőlőskertekre, füzesekre és a nép üdvére vonatkozó előjeleket; azok, akik a háború vagy a nép ügyét intézik, a madárjóslatot előre jelentsék, s annak engedelmeskedjenek; lássák előre az istenek haragját, s azt hárítsák el; az ég bizonyos tájain megjelenő villámokat értelmezzék, s tartsák a várost, a földeket és a megfigyelésre kijelölt helyeket szabadon. Ha egy augur bármiről kijelenti, hogy meg nem engedett, jogtalan, bűnös, ártalmas, az legyen érvénytelen és végre nem hajtható; bárki, aki nem engedelmeskedik, halállal bűnhődjék.

A fetialisok legyenek a bírái és hírnökei a szerződéseknek, békének és háborúnak, fegyverszüneteknek és követségeknek; a háború dolgában ők döntsenek. Ha a senatus úgy határoz, az előjeleket és csodákat etruszk haruspexek terjesszék elő, és Etruria tanítsa meg előkelőinket erre a tudományra. Hozzanak engesztelő áldozatot azoknak az isteneknek, akikről így határoznak, és engeszteljék ki a villámokat, s mindent amit csak a villám sújtott. Az asszonyok ne rendezzenek éjszakai áldozatokat, kivéve azokat, melyeket a rítus szerint a népért hoznak; és senkit ne avassanak be közülük, csakis Ceres görög misztériumába, úgy ahogy szokás.

Az olyan szentségtörést, amit nem is lehet kiengesztelni, istentelen cselekedetnek kell minősíteni; amit ki lehet engesztelni, azt állami papok engeszteljék ki. Nyilvános ünnepi játékok alkalmával, amennyiben versenykocsi és test-test elleni küzdelem nélkül tartják, a közhangulatot mérsékeljék lantok és fuvolák zenéjével, és ezt kapcsolják össze az istenek tiszteletével. Az ősi szertartások közül a legszebbeket ápolják. Az Ida-hegyi Anya szolgáin kívül senki ne kérjen alamizsnát, és ők is csak a szokásos napokon.

Azzal, aki ellopja vagy elrabolja a szent áldozatra felajánlott tárgyat, apagyilkosként bánjanak el. Az esküszegők isteni büntetése a pusztulás, emberi büntetése pedig a szégyen. A fajtalanságot a legsúlyosabb büntetéssel sújtsák a papok. Istentelen ember ne merészelje az istenek haragját ajándékokkal csillapítani. Óvatosan tegyenek fogadalmakat; a törvény megsértői nyerjék el büntetésüket. Senki se ajánlja fel szent áldozatul a földet. Az arany, ezüst, elefántcsont felajánlásának pedig legyen meg a kellő mértéke.
A hagyományos családi szertartások maradjanak meg. A halotti istenek jogai legyenek sérthetetlenek. Az elhunyt derék hozzátartozókat isteni lényekként tiszteljék; a temetkezési költségeket és a gyászt azonban korlátozzák.


(Cicero: De legibus 2, 8–9. fej.)