Livius itt közölt elbeszélése a királyi Róma egyik nevezetes szerződésének formáját írja le: azt, amelyet Tullus Hostilius király alatt kötöttek Alba Longa népével, a város meghódolásáról. A - természetesen csekély történeti hitelű - leírásból az is következik, hogy a fetialisok intézményét Rómán kívül a többi latin város és törzs is ismerte. Az ezt követő szemelvényünk pedig a hadüzenet formuláját közli - ugyancsak Livius előadásában. A római felfogás szerint csak „igazságos és kegyes háborút” (bellum iustum ac pium) szabad viselni. A gyakorlatban ezt a nemes elvet úgy értelmezték, hogy a háború attól válik „szent és igazságos” jellegűvé, ha a hadüzeneti formákat megtartották, - tehát ha okot vagy ürügyet találtak a támadás megindítására.
A fetialis kérdést intéz Tullus királyhoz: „Megparancsolod-e nekem, király, hogy az albai nép pater patratusával szerződést kössek?” És mikor a király parancsot ad, a fetialis ezt mondja: „Szent füveket kérek tőled, király.” Mire a király: „Vedd a tiszta füvet”. A fetialis a fellegvárból tiszta gyepfüvet hoz. Majd ezt kérdezi a királytól: „Megteszel-e engem, király, a Quirisek római népének királyi hírnökévé, elismered-e segédeimet és fölszerelésemet is?” „Megteszlek - felel a király -, ha ebből sem rám, s a Quirisek római népére sem származik hátrány.”

A fetialis Marcus Valerius volt; pater patratusnak - fejét és haját szent ággal megérintve - Sp. Fusiust tette meg. A pater patratus tiszte, hogy ... szentesítse a szerződést; ezt sok szóval, hosszú szöveg elmondásával végzi - nem érdemes elismételni. Majd felolvasván a feltételeket, azt mondja:
„Hallgass meg, Iuppiter; hallgass meg, Alba népének pater patratusa; hallgass meg te, Alba népe. Mindahhoz, amit azokból a táblákból vagy viasztáblákról elejétől végig hamis szándék nélkül felolvastak, és amit itt ma világosan megértettek, ... a római nép elsőként sohasem lesz hűtlen. Ha akár döntés folytán, akár rosszhiszeműségből elsőként válna hűtlenné, akkor azon a napon úgy sújts le, ó, Iuppiter, a római népre, mint ahogy ma én sújtok le itt erre a sertésre; a csapás annál súlyosabb legyen, amennyivel te hatalmasabb és erősebb vagy nálam”.

Mihelyt ezt kimondta, egy szikladarabbal letaglózta a sertést. Az albaiak meg a maguk szent szövegeit, a maguk esküjét mondták el a maguk vezérének, a maguk papjainak szájával.


(Livius I, 24)