A II. pun háború kora – a maga páratlan megpróbáltatásaival – jelentős szakasza volt a római vallás fejlődésének is. A római hit szerint minden szerencse és kudarc az istenek jó vagy rosszindulatának, elégedettségének vagy haragjának folyománya. Így hát – a senatus vezetésével – különös gonddal figyelték és jegyezték fel a természet minden olyan szokatlan jelenségét, amelyből az égiek hangulatára lehetett következtetni. Az egyes katonai kudarcok után (és három egymást követő évben négy súlyos vereség is érte Rómát: a Trebia, Ticinus, Trasimenus és Cannae mellett vívott csatákban) utólag is megpróbáltak rábukkanni azokra a mulasztásokra, amelyeket az istenekkel szemben elkövettek.
Új mozzanatként jelentkezik továbbá ebben az időszakban a görög vallási hiedelmek és rítusok fokozott és szinte rohamos átvétele – alighanem olyan meggondolás alapján, hogy az eddigi kultuszok nem biztosították az istenek kedvezését, tehát új és az eddigieknél hatékonyabb módszerekhez kell folyamodni; ezeket pedig a görög világ nyújtotta. Erre az egész folyamatra vet fényt Livius elbeszélése az i. e. 217-ben elszenvedett Trasimenus tavi vereség utáni eseményekről.

Q. Fabius Maximus, a másodízben megválasztott dictator hivatalba lépése napján összehívta a senatust, s az istenekkel kezdve szavait, bebizonyította az atyáknak, hogy C. Flaminius consult inkább a szertartások és a jósjelkérdések elhanyagolása, mint elhamarkodottsága és tapasztalatlansága miatt lehet elmarasztalni, s hogy magukat az isteneket kell megkérdezni, mi módon lehet kiengesztelni haragjukat. Ezért olyan határozatra vette rá őket, amihez nem egykönnyen, s csak elrettentő csodajelek esetén szoktak volt folyamodni: a decemvirek tekintsék meg a Sibylla-könyveket.
Ezek, a szent könyvek átnézése után, a következőket közölték az atyákkal: a háború elején Marsnak tett fogadalmat, amelyet nem teljesítettek illő módon, sokkal fényesebb szertartások kíséretében meg kell újítani, Iuppiternek nagyszabású játékokat, az eryxi Venusnak és az Értelemnek szentélyt kell felajánlani; általános könyörgést s az isteneknek szent lakomát kell rendezni, s ver sacrumot fogadni arra az esetre, ha a háború szerencsésen fejeződik be, s az állam helyzete ugyanaz marad, mint háború előtt .

Minthogy Fabiust le fogja kötni a háború gondja, a senatus M. Aemilius praetornak parancsolta meg: gondoskodjék róla, hogy a főpapi testület jóváhagyásával mindezt időben végrehajtsák.
E senatusi határozat után a praetornak a testülethez intézett kérdésére C. Cornelius Lentulus főpap azt a választ adta, hogy a ver sacrum ügyében mindenekelőtt a nép véleményét kell kikérni, mert a nép határozata nélkül nem történhet meg a felajánlás. A néphez a következő hagyományos kérdéseket intézték:
- Óhajtjátok-e, parancsolj átok-e a következőket: Ha a Quirisek római állama, ahogy óhajtom, a következő öt évben fennmarad, s épségben túléli a háborút, amelyet a római nép a carthagóiak, s az Alpokon innen lakó gallusok ellen folytat, akkor a római nép áldozatul felajánlja az isteneknek, hogy mindazt a disznót, juhot, kecskét, és marhát, amit ez a tavasz hoz, s amit még nem ajánlottak fel, attól a naptól, amelyet a senatus és a nép kijelöl, Iuppiternek szenteli. Aki áldozni akar, áldozzon, amikor és amilyen szertartással akar, s bármiképpen áldozik is, áldozata legyen érvényes. Ha pedig a jószág, amit feláldoznának, elpusztul, az ne számítson áldozatnak, és ne számítson bűnnek. Ha pedig valaki akaratlanul tönkreteszi vagy megöli, ne terhelje vétek; ha pedig valaki ellopja, az ne a nép bűne legyen, s azé sem, akit megkárosítottak.

Ha valaki tudtán kívül baljós napon áldoz, áldozata számítson helyesnek. S akár éjjel történik, akár nappal, akár szolga mutatja be, akár szabad, az áldozat számítson helyesnek. S ha előbb történnék az áldozat, mint a senatus és a nép elrendelte, legyen a nép tiszta és szabad ettől a vétektől.
Ugyanezért háromszázharminchárom és egyharmad ezer as költséggel megrendezendő nagy ünnepi játékokra tettek fogadalmat, és még arra, hogy Iuppiternek háromszáz ökröt, sok más istennek fehér ökröket és egyéb jószágokat vágnak áldozatul. Mikor a fogadalmak előírás szerint elhangzottak, áldozati ünnepet hirdettek. Ezen nemcsak a város lakói vettek részt az asszonyokkal és a gyermekekkel, hanem azok a földművesek is, akiknek egyéni sorsuk miatt nem volt közömbös az állam helyzete. Ezután három napon át vendégséget rendeztek az isteneknek, amelyen a decemvirek látták el a szent szolgálatot. Nyilvánosan hat vánkost helyeztek el, egyet Iuppiternek és Iunónak, a másikat Neptunusnak és Minervának, a harmadikat Marsnak és Venusnak, a negyediket Apollónak és Dianának, az ötödiket Vulcanusnak és Vestának, a hatodikat Mercuriusnak és Ceresnek. Ezután szentélyek építésére tettek fogadalmat.
Q. Fabius Maximus dictator az eryxi Venusnak ajánlott fel templomot, minthogy a sorskönyvek szerint ezt neki, a legfőbb állami tisztség viselőjének kellett megtennie, T. Otacilius praetor pedig az Értelemnek ígért szentélyt.


(Livius XX., 9-10)