Egyes vallási szertartások visszavezethetők a hajdani emberáldozatokhoz. A Lemuria, azaz a halotti szellemek kiengesztelésének napja után következő Argei ünnep előzményeként Róma városának huszonhét kijelölt pontján még az év kezdetén, március 17-én alkalmi szentélyeket állítottak fel. Ezekben összekötözött kezű-lábú szalmabábokat (rongybábokat) helyeztek el. Május 15-én a szalmabábokat a Vesta-szüzek és a pontifexek, élükön Iupiter papjának, a Flamen Dialisnak ez alkalomra gyászruhába öltözött feleségével összegyűjtötték, majd ünnepélyesen a Tiberisbe vetették [8, 52. és 15, 120.] a Pons Subliciusról.

A víznek, akárcsak a tűznek, tisztító erőt tulajdonítottak, amely elmossa a bűnt, a vétket, a fertőzést. A víz megtisztítja a beszennyezett tárgyakat, megszabadít a prodigiumoktól, váratlan lényektől, melyeket a társadalom elutasít. A megtisztulásra a sós vizet tartották a legjobbnak, és Tiberis a tengerbe ömlik magával víve minazt, amit beledobnak (átkozott tárgyakat, bűnösök holttesteit stb.). [10, 24.]

Cicero szerint a bábuk öreg embereket helyettesítettek. Az ehhez hasonló Feriae Latinae ünnep április végén volt, és bábukat akasztottak fel a fákra a korábban használt fiatal fiúk helyett. [14] A szertartáson Iupiter papjának felesége sem fejét nem díszítheti, sem haját nem fésülheti meg. [8, 88.]



Tóth Gergely László ELTE BTK Ókortudományi Doktori Iskola, PhD-Hallgató