logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A szinkretizmus

Ennek a hellenisztikus vallásosságnak még egy sajátos vonását kell kiemelnünk. Keleti (egyiptomi, kisázsiai, iráni, babiloni, zsidó) vallásos elképzelések egyesülnek benne, egymásba fonódnak, azonosulnak. A Keleten létrejött hellenisztikus birodalmak nagyvárosaiban görög jövevények és őslakosok együtt éltek, kölcsönösen megismerkedtek egymás nézeteivel, elképzeléseivel, hagyományaival, s az új istenek, új szertartások, új képzetek ezeknek a régi képzeteknek egybeötvöződéséből, kölcsönös egymásra hatásából jöttek létre. Úgy is mondhatnánk, hogy a görög vallási nézetek orientalizálódtak, a keleti hiedelmek hellenizálódtak.

A görög és keleti isteneket már a korai időszakban azonosították egymással. Az egyiptomi Thotot Hermésszel, Ptahot Héphaisztosszal, a föníciai Melkartot Héraklésszel, az akkád Istart Aphroditével, a karthágói Baalt Kronosszal és Saturnusszal tartották azonosnak. Ha azonban az isteneket azonosaknak tekintették, akkor most egybeolvadhattak a hozzájuk fűződő mítoszok, hiedelmek, képzetek is. Ezt a valláskeveredést, istenek, képzetek, mítoszok és szertartások egybeolvadását nevezi a vallástörténet szinkretizmusnak. Ez az irányzat megfelelt a hellenisztikus kor monoteista tendenciájának is. „Mindegy olvassuk egy helyen
hogy a legfőbb istent görög módra Zeusznak nevezzük-e vagy Adónaiosznak és Szabaótnak, mint a zsidók, vagy Ámonnak, mint az egyiptomiak, vagy éppen szkíta nyelven a Papaiosz nevet adjuk-e neki: mert mindezek egyetlen istennek különböző elnevezései."
Ilyen gondolatmenetek alapján az egyes gyülekezetek és vallási közösségek kölcsönösen átvették egymástól és saját isteneikre vonatkoztatták a másik közösség istenének jellemző vonásait, mitikus élettörténetét is. Az egyes istenekhez fűződő mítoszok a közös mozzanatok kölcsönös átvétele által - időszámításunk kezdete körül már lényegileg egységes képpé, a megváltó, meghaló és feltámadó istenek alakjának és történetének mitikus sémájává, „típustörténetéivé álltak össze, és egyes vonásait más, hasonlónak tekintett istenalakokra is átvitték.
Mivel azonban a hellenizmus vallásos képzeletvilágában már régen elmosódott az isten és ember között érzett különbség is, magától adódott az a törekvés, hogy az istenek közös vonásait átvigyék a hozzájuk hasonlónak érzett nagy emberekre is: hiszen halandó létükre ezek is halhatatlanokká váltak erényük, hatalmuk, szerencséjük vagy érdemeik révén. A „nagy emberek", héroszok mítosszá vált életének egyes mozzanatai is beleilleszkedtek tehát az istenek „tipikus"-sá vált életrajzába, a mitikus sémába.

A héroszok mitikus életrajzainak az időszámításunkat megelőző évszázadban már valóságos divatja volt. Meglepve vesszük észre, mennyire „egy kaptafára" készültek mindezek, és mennyire azonos motívumok térnek bennük vissza. E tekintetben nincs lényeges különbség példának okáért a mitikus személlyé lett Püthagorasz, az alexandriai zsidó bölcselő Philón által hellén bölccsé formált Mózes és Augustus római császár propagandisztikusan kiszínezett életrajzának némely eleme között.
A történet hősének születését már előre jelzik különböző csodajelek; világra jövetele a természet törvényeinek ellenére, csodás úton történik; már kisded korában halálos veszély leselkedik rá, de csodás módon megmenekül; életében megannyi jelét adja emberfeletti szellemi és testi képességének; diadalmasan száll szembe különböző kísértésekkel és csábításokkal; halálát sem természetes ok (például betegség), hanem természetfeletti erő akarata, esetleg sötét bűn vagy árulás okozza; halála azonban nem is igazi halál, mert az „emberfeletti ember" ismét megjelenik - legalább egyetlen alkalommal hívei előtt, és megnyugtatja őket afelől, hogy elnyerte a halhatatlanságot.
Mindezek a képzetek a hellenisztikus kor birodalmaiban, azok társadalmi körülményei között alakultak ki. De a szorosan vett hellenisztikus világon kívül is, vele kölcsönös kapcsolatban álló és azonos irányú fejlődési tendenciákkal találkozunk. A különböző eredetű vallási képzeteket közös irányba terelte a közös kiszolgáltatottság, az egyetemes megváltásvágy és a kultúrák, vallások kölcsönös egymásra hatása. Ez magyarázza meg, hogy az imént megfigyelt fejlődési vonal nagyjában-egészében érvényesül a görögség világán kívül is. E tekintetben későbbi, sokirányú hatásuk szempontjából a legjelentősebbek a római és a zsidó vallásban végbement változások.


Forrás: Hahn István – Istenek és népek