Egy további új tényező, amely a polisz-istenek helyébe lép, az elvont „filozofikus isten" és az államhatalmat jelképező „királyisten" után: az egyénekkel mint olyanokkal törődő isten képzete. Ilyen új „egyéni isten" a hellenizmus korában előtérbe jutó új (és a maga nemében új típusú) sorsistennő: Tükhé. Ő volt időrendben a harmadik az egymást felváltó jellegzetes görög sorsistennők közül.
Az első volt a nemzetségi társadalom egyenlő mértékével mérő, mindenkinek a „magáét" nyújtó Moira; a második volt az arisztokratikus osztálytársadalom szigorú, önkényes, de bizonyos szinten szabályozott törvényszerűségeit kifejező Ananké: a kényszer istennője; a harmadik a minden szabályt, törvényt felrúgó, szeszélyes, kiszámíthatatlan Tükhé, a szerencseistennő, aki a magyar költő, Berzsenyi szavaival élve „játszva emel, s mosolyogva ver le". Mert Tükhé jelképezi csak igazán az ember tökéletes kiszolgáltatottságát nem is valamilyen felsőbb törvénynek, hanem a megszemélyesített Véletlennek.

Tükhé kiszámíthatatlanul szeszélyes uralmának nyomasztó tudatát ellensúlyozza a hellenizmus korában terjedő csillagjóslás, a „kaldeus tudomány". Ha sorsunkat nem is tudjuk befolyásolni, legalább megtudni igyekszünk a bizonytalan jövőt: ez a görcsös igyekezet jut kifejezésre a terjedő csillagjóslásban. Minden földi eseményt ez a hit kezd meghonosodni égi jelenségek közölnek előre. Minden napnak és minden órának megvan a maga védő és vezérlőcsillaga, s ez határozza meg az uralma alatt álló időszak minden eseményét.
A hellenizmus korában terjedt el az a képzet, hogy mindegyik nap ama bolygót megszemélyesítő isten különleges védelme alatt áll, aki e nap első órája felett uralkodik. Ennek az elképzelésnek nyomai ma is megvannak a hét napjainak latin és germán eredetű elnevezéseiben (vö. ehhez 169. oldal). Minden, egy-egy napon végrehajtott cselekvés valamilyen formában e nap védőistenének jellegét hordozza magán, s aki egy bizonyos bolygó vagy más csillagzat uralma alatt született, egész életében, jellemében és sorsában viseli ennek nyomait.