Fabius Pictor elsődleges célja művével - mint ahogyan arról már korábban szót ejtettem Róma dicső múltjának irodalmi megteremtése volt, mely a külföldet, elsősorban a görögséget tájékoztatta arról, hogy a közép-itáliai állam egyenrangú fél a hellenisztikus birodalmakkal, sőt mi több, az oikoumené feletti uralomra hivatott. Fabius mivel görögül, főként görögöknek írt, alkalmazta a hellenisztikus „tragikus” történetírás vívmányait, mint ahogy arról szintén volt már szó.
Mindemellett érdekes, hogy Romulus és Remus történetében kimutatható Hérodotos fölhasználása, azonban az eldöntetlen kérdés, hogy vajon már peparéthosi Dioklés is, vagy csak Fabius Pictor, a görögöket mércének tartó történetíró építette be narratívájába a történetírás atyját. Ugyanis az bizonyos, hogy Romulus és Remus legendájára nagyon nagy hatással volt egy, már évezredek óta formálódó hagyomány, mely egészen a Kr.e. 24. századi akkád birodalomalapító Sarrukínig megy vissza, majd több helyütt is föl-föl bukkan, például ilyen Mózes, Pelias és Néleus (Tyró fiai), a közép-perzsa irodalomban Ardasír, Indiában pedig Csandragupta története. Mindez Hérodotosnál a Kyros-életrajzban csapódik le, mely „toposzfolyam” világosan föllelhető Róma pictori alapítómítoszában is.

Olyan toposzok ezek, mint a kosárban, vagy teknőben való, gyilkosság céljából történő vízre bocsátás, állat (kutya, farkas, kecske, szarvas, medve stb.) táplálása által való megmenekülés, egy pásztor és felesége révén való fölnevelkedés, ismeretlen apa és papnő anya és még sorolhatnám. Illetve véleményem szerint ilyen, Romulus és Remus történetében nem, de például Hérodotosnál szereplő toposz, ami még Szent Ambrus hagiografikus életrajzáig is eljutott, az hogy a történet főszereplője már kiskorában (Kyros) királyt, vagy (Ambrus esetében) püspököt alakított a társaival való játékban, mintegy előre vetítve az eljövendőt. Zwierlein szerint Fabius Pictor elbeszélésére a hellenisztikus történetírás, Sophoklés Tyrója és Hérodotos Kyros-története volt a legnagyobb hatással, peparéthoszi Dioklészen keresztül. Szerinte nem volt szerepe pratextáknak a hagyomány kialakulásában, a Wiseman által föltételezett módon.
Továbbá H. Strasburger hívta föl a figyelmet a pictori narratíva kapcsán arra, hogy az számos, a rómaiakra nézve negatív, sőt Róma- ellenes elemet tartalmaz. Ilyen például az ikrek anyjának (aki ti. Vesta szűz) kétes teherbeesése, az hogy a nevelőanya egy lupa, a fiúk rablóként élnek, banditákat vezetnek, az erőszakos nőrablás stb. Ezek alapján komoly külső hatást tulajdonít Strasburger a Romulus és Remus legenda kialakulásának, szerinte a környező görögök is formálták az alapítómítoszt. Ma már ez a nézet nem egészen helytálló, de a felvetés mutatja a kérdés bonyolultságát és a politikai helyzet lehetséges hatását a legendára.