logo

XVI Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Romulus a színpadon

Mindezeket a különféle görög hagyományváltozatokat Plutarchos és Dionysios Halicarnasseus is elsorolja, véleményezik azokat, majd a történet kapcsán a következőt olvashatjuk Plutarchosnál:

„De a leghihetőbb és legbizonyíthatóbb történet vázlatát először a peparéthoszi Dioklész adta elő a görögöknek. Nagyjában őt követi Fabius Pictor is. Ennek is vannak különböző változatai, de lényegében a következőképpen hangzik:”
(Máthé Elek fordítása)

A nagyjából Kr.e. 3. századra datálható Dioklés, aki Fabius Pictor egyik forrását jelenthette, Borzsák István szerint munkájának létrehozásához fölhasználta Sophoklés Tyró című tragédiáját, „az ikrek csodás felnevelkedését az aristotelési Poétika (c.10) előírásai szerint «bonyolult cselekménnyé» formálta. Ehhez mozgósította a felismerés szokványos kellékeit és a minél hatásosabb drámai fordulatokat... A színpadi követelményeknek megfelelően....”

Wiseman szerint nagy szerepe lehetett a tragédiának, a színháznak a római történeti hagyomány és ekként a Romulus és Remus kánon kialakulásában, ezt támasztja alá például a következő:
„Ezeket az eseményeket főleg Fabius és a peparéthoszi Dioklész beszéli el. Valószínűleg ez a Dioklész írta meg először Róma alapításának történetét. Elbeszélését drámai és meseszerű előadása miatt sokan hitetlenkedéssel fogadják... ,”
(Máthé Elek fordítása)

Ilyen, a színpadokat idéző jelenet például a már említett fölismerés:
„mintha maga az isten is segítette volna Numitort, hogy az igazsághoz közel kerüljön és megsejtse, milyen nagy dolgok előtt áll... Numitor, Remus elbeszéléséből és arcvonásaiból következtetve, kiszámította az ifjú korát, és egyszerre feltámadt benne az édes reménység, majd azon gondolkodott, miképpen közölhetné a hallottakat titkon leányával, akit még mindig szigorú őrizetben tartottak.”
(Máthé Elek fordítása)

A már Kr.e. 235-ben vagy 231-ben a színpadon első darabjával bemutatkozó Naeviusról tudjuk, hogy egy, esetleg kettő Romulusról és Remusról szóló történelmi színjátékot, fabula praetextát is írt, eposza a Bellum Poenicum és más művei mellett Wiseman szerint a római történetírás, illetve a mondhatni könyvkultúra megjelenése előtt (majd még igen sokáig), a tömegekre a legnagyobb nézetalakító, befolyásoló hatást a különböző ludi során színpadra vitt színházi előadások jelentették. Amennyiben Wiseman elmélete helytálló, a szerinte Fabius Pictor által fölhasznált Naevius (vagy a Naeviusnál is szereplő legendát ismerte Pictor is) nagyjából az általunk is ismert Romulus és Remus legendával készült színházlátogató közönsége számára.
Zwierlein viszont nem fogadja el ezt az álláspontot és inkább a korai történeti hagyományra kifejtett görög hatás megléte mellett érvel, de az szerinte is bizonyos, hogy az első történeti drámában, fabula praetextaban már kiforrott Romulus és Remus ikerpárjának alakja. Tovább követve Wiseman gondolatmenetét, szerinte Romulus és Remus legendájában, a Naeviusig tartó folyamatos alakítgatása során kiütköztek a patríciusok és a plebejusok közötti korabeli politikai harcok hatásai, mindkét fél részéről. Ugyanis szerinte a Kr.e. 367-es Licinius-Sextius-íéle törvény (ti. a consulok közül az egyiknek plebejusnak kellett lennie) óta a plebejusok érvényt akartak szerezni a múltban is annak, hogy Róma egy kettős jellegű közösség volt, így alkotva meg Remust, mint a második alapítót.
Továbbá a lex Ogulnia által megoldott, a patríciusok és plebejusok közötti korábbi ellenséges helyzet tükröződhet az alapítómítosznak a madárjóslatot bemutató részében is: amikor is Romulus csalással győzte le testvérét Remus halála ebben a koncepcióban valószínűsíthetően a patríciusok műve volt, így aknázták ki az alapító megduplázásában rejlő ideológiai lehetőségeket, bár ez nem egészen bizonyos, mindenesetre Remus halála egy jelképes, az eddig bemutatott állomások során kovácsolt fegyvert adott a plebejusok kezébe a patríciusok elleni esetleges harcokhoz. Majd Fabius Pictorral kezdődően a történetírás válik lassan, fokozatosan az egyik legfontosabb véleményalakító orgánummá.


Forrás: Részletek Hodák Vencel - Romulus és Remus: Egy mítosz létrejötte és utóélete az ókori Rómában c. munkájából