logo

XVI Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Otium

Cicero a Tusculumi eszmecserében az állam organikus szemlélete révén meg szerette volna azt gyógyítani, azon keresztül, ahogyan a polgárok megromlott, és saját, Tullia halála fölött kesergő lelkén akart segíteni. Nem volt kétsége afelől, hogy ő maga, az állam üdvéért fáradozóként az istenek közé fog kerülni, ahogyan Crassus és Pompeius is odakerült, annak ellenére, hogy követtek el hibákat.

„Ezeket [ti. a pontifices síremlékét] a legemelkedettebb szellemű emberek nem ápolták volna olyan tisztelettel, ... ha nem gyökerezett volna lelkűkben az a tudat, hogy a halál nem mindent elemésztő és eltörlő pusztulás, hanem mondhatni költözködés és életforma-váltás, amely kiváló férfiak és nők esetében égbe segítő vezér szokott lenni, a többieknél a földön folyik tovább, de akkor is megmarad [ti. a lélek]. Ezzel magyarázható, hogy a mieink véleménye szerint Romulus isteni körben időzik az égben”
(Vekerdi József fordítása)

Még ha a feltételezés, a pszichologizálás miatt gyenge lábakon is áll, érdekes eljátszani a gondolattal, hogy az önmagát meggyőzni próbáló Cicero felvillanását mutathatja az „et feminis” megjelenése, mely nemrég elhunyt lányára, Tulliára utal, így különösen személyes jeliegűként értelmezhető az idézett rész. Ezért sem lehet véletlen Romulus jelenléte ebben a kontextusban, az ekkor igencsak elkeseredett Cicerónál. Fiának, a Kr.e. 63-ban született Marcusnak címezte utolsó filozófiai munkáját a De officiisi, mely a vir bonus kötelességeit tárgyalja.

A Kr.e. 44. október és december között, sok zűrzavar és az állam mélységes válsága idején készült műben Romulus, az eddig Cicerónál megszokottaktól teljesen eltérő módon jelenik meg. Nemcsak a korábban Romulus személye kapcsán tapasztalt tisztelet és megbecsülés illant el, hanem éppen hogy teljesen negatív képben tűnik föl Róma városának megalapítója:

„Nem így vagyunk azzal a királylyal, ki városunkat alapítá. Őt csak a haszon látszata hajtotta. Azt hitte, hogy nagyobb haszna lesz, abból, ha egyedül, mint ha másodmagával uralkodik, s megölte testvérét. Letett a testvéri szeretetről is, az emberségről is, hogy egy látszólagos, nem valódi hasznot nyerhessen, és mégis ürügyet keresve, a kőfallal mentegetődzött, tehát egy erkölcsileg sem nem helyeselhető, sem nem elégséges látszattal. Így tehát vétkezett akár Quirinus, akár Romulus engedelmével legyen mondva.”
(Csengeri János fordítása)


Forrás: Részletek Hodák Vencel - Romulus és Remus: Egy mítosz létrejötte és utóélete az ókori Rómában c. munkájából