logo

XXV Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Cicero és Proculus Iulius

Cicero nem írt történeti munkát, de a történelmet céljai alátámasztása érdekében előszeretettel fölhasználta. Borzsák István tanulmányában részletesen foglalkozik a Cicerónál különböző időpontokban föltűnő Romulus-képpel, magyarázva azt az adott politikai helyzet fényében. Fontos tudnunk, hogy Cicero mindig is hű maradt a szerinte eszményi államformához, a köztársasághoz.
Politikai köpönyegforgatása, mely miatt az utókor, Mommsen tekintélye és Caesar-pártisága miatt negatívan értékelte Cicerót sok mindennek betudható: pl. annak, hogy homo novusként nem rendelkezett számottevő támogatói bázissal (ezt ügyvédi munkásságával építette ki); bár tehetős volt, de nem volt dúsgazdag; maga a politikai helyzet sem kedvezett a republikánus álmodozók számára.

Kr.e. 58-ban hazatért száműzetése után és újból aktív szereplőjévé vált a római politikai életnek. Kr.e. 56-ban megtámadta Caesart a szenátusban az optimaták oldaláról, mivel ekkor állítólag súrlódás volt Pompeius és Caesar között, s ezt próbálta kihasználni az akkor Pompeius oldalán álló Cicero. Ám törekvése hosszú távon nem volt gyümölcsöző, ugyanis támadása után nem sokkal a luccai találkozón a triumvirek teljes egyetértésben közös nevezőre hozták érdekeiket. Ezután köznevetség tárgyává válva Cicero kénytelen volt Caesar érdekében szólni arról, amit alig egy hónapja hevesen támadott. Később is igyekezett Caesar fölhasználni Cicerót, hogy az segítségére legyen céljai elérése érdekében.
Módfelett előzékenyen viselkedett vele, a homo novusnak Kr.e. 54-ben még 800 000 sestertiusnyi kölcsönt is folyósított, hogy zilált anyagi helyzetét rendezhesse. A későbbiekben is Cicero politikai elszigeteltségén csak Caesar volt képes enyhíteni, így egy igen furcsa helyzet alakult ki, egy kényszer szülte barátság, mely egészen Kr.e. 51-ig kitartott. A Caesarral való jó viszony (Kr.e. 54-51) idejében született a Platónt példaképül vevő munka, a De re publica mely az eszményi államot mutatta be.
Nem véletlen, hogy pont ebben az időben, az itt föltűnő Romulusnak az ábrázolásában, annak istenné válásakor megjelenik egy Proculus nevű Iulius, aki Plutarchos szerint már: „Romulus bizalmas és meghitt barátja”. Ez a szereplő az, aki szemtanúja Romulus epiphaniajának és közvetíti a rómaiaknak istenné lett királyuk akaratát. Cicero ezzel kapcsolatban, kínos kronológiai magyarázkodással nem győzi bizonygatni azt, hogy a „régi kor olykor-olykor ugyanis esetlen módon kiagyalt meséket is elfogadott, ez a felvilágosult korszak [ti. amiben Romulus istenné vált] azonban kigúnyolta és elvetette mindazt, ami valójában nem történhetett meg... ”
(Hamza Gábor fordítása)

Már Enniusnál is föltűnt egy szereplő, akinek megjelent az istenné vált Romulus, de ott még nem került megnevezésre. Ez a történet Proculus Iulius szereplésével nagy valószínűség szerint a Kr.e. I. században keletkezett (lehetséges, hogy maga Caesar találmánya volt), eszmei kifejeződését adva a gens Iulia hatalmi igényeinek, Caesar szerint ugyanis:
„Megvan hát ebben a nemzetségben [ti. a gens lu/iaban | a leghatalmasabb emberek, a királyok feddhetetlensége és a királyokat is hatalmukban tartó istenek szentsége.".
(Kiss Ferencné fordítása)

Ezek után, ahogyan egyre feszültebbé, később pedig ellenségessé vált a viszony Caesar és Pompeius között, Cicero az utóbbihoz csatlakozott, elkötelezett köztársaságpártiként úgy gondolta, hogy még ha Pompeius tyrannos is lesz, jóval politikonabb tyrannos lesz, mintha Caesar jutna el az egyeduralomig. Ekképpen következett be a szakítás Caesar és Cicero között, ami Kr.e. 50-től mindössze Kr.e. 48-ig tartott, hiszen Pharsalos után a Cicero képességeit talán leginkább ismerő Caesar szívélyesen fogadta egykori ellenfelét.
A helyzet a dictator előzékeny viselkedése ellenére is egyre rosszabbá vált, és Cicero feje fölött gyülekeztek a fellegek (pl. Tullia halála Kr.e. 45-ben). Éppen ezért Cicero a kilikiai utazása (Kr.e. 51) után befejezett De legibusban, már Proculus Iuliust kitalált személyként tűnteti föl, akinek a valódiságán való gondolkodás közönséges időpocsékolás!

Kr.e. 45 márciusában, miután Mundánál Caesar legyőzte a pompeius-párt maradékát is, szimbolikus politikájának talán legerősebb megnyilvánulása következett: a dictator elefántcsontszobrát fölállították Quirinus templomában, deo invicto (legyőzhetetlen isten[nek]) fölirattal. Erre volt reakció Cicero kifakadása, miszerint „szívesebben látja Caesart egy templomban Quirinusszal, mint Salusszal, azaz jó egészségben”.

Mindez egy már korábban is megtett célzás fölélesztése volt, ugyanis hasonló megesett már Kr.e. 67-ben is:
„A többi senator élesen kikelt Pompeius ellen; az egyik consult majdnem agyonverte a tömeg, mert azt a kijelentést tette, hogy ha Pompeius utánozni akaija Romulust, nem kerüli el annak sorsát sem.”
(Máthé Elek fordítása)

Tehát azt kívánta Cicero, hogy a szenátorok, akárcsak Romulust, Caesart is, a Curiábán megöljék, mint tyrannost.... pár hónap múlva az álom valósággá vált.


Forrás: Részletek Hodák Vencel - Romulus és Remus: Egy mítosz létrejötte és utóélete az ókori Rómában c. munkájából