Véleményem szerint ebbe a mintába további Romulus ábrázolások illeszkednek. Cicero Kr.e. 63-ban, consulsága idején az államrendet alapjaiban veszélyeztető Catilina összeesküvésével volt kénytelen szembenézni. Ahogyan már korábban Sulla, Cicero is igyekezett magát az Urbs újraalapítójának, új Romulusnak föltüntetni, és ebben segítségére volt az összeesküvés fölszámolásában elért sikerei révén a neki adományozott pater patriae megtisztelő cím, hiszen Róma első királya kapta meg először ezt a titulust.
Később ebben a megtiszteltetésben részesült Caesar és Augustus is. Ahogyan egykoron Romulus bűnös módon megölte a várost veszélyeztető Remust, úgy vállalta magára Cicero is a Róma ellen törő összeesküvés vezetőinek törvényellenes kivégzését. Száműzetéséből való visszatérése, Róma alapításának 700. évfordulójának apropóján Cicero a De oratoréban és a De re publicában fölvázolta, hogyan is kellene festenie az ideális államnak, az ideális Rómának a városállami polgáreszménynek és az ősi ideáloknak megfelelően.
Ellentétben a görög nomothetesek elképzelésével, Róma politikai berendezkedésének a szilárdsága abban áll, hogy az sok évszázadon keresztül formálódott, így Cicero átveszi Cato organikus államszemléletét, annak a Catóét, aki szintén Róma egy centenáriumára, nevezetesen a hatodikra írta művét, az Originest. Azonban az organikus szemlélet ellenére a tökéletes államnak kell, hogy legyen kezdete, és ezt az origót Romulus jelenti. Romulus életének az eleje szorosan összefügg azzal, hogy a hagyomány szerint Mars fia volt. Ezt Cicero nem is hallgatja el, sőt már itt megfogalmazza az államférfinak a közösség érdekében véghezvitt erényes tetteiért járó örök boldogság lehetőségének gondolatát, mely elképzelés a későbbiek során még nagyon fontos lesz:
„mivel az [ti. Romulus isteni eredetének a legendája] nem csupán tiszteletre méltó korra tekint vissza, hanem azt őseink bölcsen tovább is adták, s tették ezt abban a hiszemben, hogy a közjó szolgálatában érdemekre szert tett férfiak nem csupán isteni szellemmel rendelkeznek, hanem isteni elődökre is visszatekintenek”
(Hamza Gábor fordítása)

Majd Cicero röviden elmeséli az alapításig tartó történetet, egyetlen egyszer kitérve Remusra, éppen csak egy röpke említés erejéig (többször nem is fordul elő a szövegben), hiszen létezését egészen nem tagadhatta le, bármennyire is szerette volna. Ezek után 4 teljes caputon keresztül thukydidési stílusban dicséri Róma városának geopolitikai helyzetét és ezáltal annak megalapítóját is. Cicero hangsúlyosan külön kitér a senatussal együtt való kormányzás fontosságára, mely szerinte akkoriban a spártai minta átvételét jelentette, és így:
„az egyeduralom és királyi hatalom révén az államok abban az esetben irányíthatók és kormányozhatok jobban, ha a legderekabb tekintélye összekapcsolódik a teljhatalom gyakorlásával”
(Hamza Gábor fordítása)

Cicero Romulus alkotásának tartja az alapvető törvények meghozatalát, illetve a társadalom horizontális és vertikális fölosztását, továbbá igen dicsérendőnek tartja az állam érdekeit szolgáló madárjóslás meghonosítását. Amint azt láthatjuk, egyetlen egy szó esett Remusról. Az „állam nem csekély üdvére” való madárjóslással alapította meg Romulus Rómát, de a szövegben egy szó sem esik arról, hogy tulajdonképpen miért is kellett madárjósláshoz folyamodni. Természetesen nem meglepő, hogy nemhogy testvérgyilkosságról, de lényegében Remusról sincs szó.
Ahogyan majd látni fogjuk Augustus kora kapcsán, ahol a testvérgyilkosság meglétét igyekezni fognak tagadni, itt nemhogy testvérgyilkosság, de Remus sincs, hiszen a legtökéletesebb állam megalapítójával van dolgunk! Egyrészt követve Borzsák Istvánt, Caesar és Cicero viszonya, ha nem is felhőtlen és őszinte barátság, de lényegesen jobb volt, mint amilyen volt korábban és lett a későbbiekben.
A senatussal együtt való bölcs kormányzás, akár még Caesarnak, vagy bárki másnak, az államot a végromlásból újraalapítani képes személy számára megfontolandó tanács lehetett, a madárjóslás komolyan vétele mellet. Ez a két tényező jelenti majd a De divinati ónéban is az állam szilárdságát

Szintén számításba jöhet az, hogy Cicero Caesar, vagy bárki más mellett saját magát képzelte el az egyedüli olyan alkalmas személynek, aki meg tudja oldani Róma problémáit. Cicero elképzelése szerint a válság egyik fő oka az volt, hogy megszűnt a polgárok közti összetartozás érzése, ezáltal semmivé vált a római nép egysége.
Ahhoz, hogy ez, a mos maiorum alapjain újjászerveződhessen, az államnak a polgárok consensushm kell építenie, ezáltal a polgárok egyetértését, a concordiat kell helyreállítani. így igyekezett Cicero igen széles, mondhatni minden, a politikában hangját hallatni képes társadalmi elemre építeni, hiszen a társadalmi egyetértés csak így volt helyreállítható.

Mindennek fényében igen kompromittáló lett volna a tökéletes államról szóló munkájában, egy Romulusként, újjáalapítóként, illetve az állam megmentőjeként tetszelgő államférfinak írnia az első alapítást beszennyező testvérgyilkosságról, hiszen mintegy ő maga vállalta magára még Kr.e. 63-ban, mint Romulus, a Rómán kívül tartózkodó Catilina társainak (mint Remus [ok]) jogtalan kivégzését, amiért Kr.e. 58-ban kénytelen volt száműzetésbe vonulni. Igen kínos lett volna az egyébként is kellemetlen helyzetben lévő Cicero számára egy ilyen kényes kérdésben, mint a Város megalapítása, előhozakodnia Remus meggyilkolásával: ezért inkább egyszerűen - egy említéstől eltekintve - igen elegánsan nem vett tudomást annak létezéséről.