A történeti hagyomány az ókori Rómában, illetve Róma kapcsán rétegesen épült föl, mint egy eleven és folyamatosan formálódó tradíció, mely fokozatosan építkezett, alakult az évszázadok során és jutott el a ma ismert állapotáig. Ám kérdéses, hogy mik az alapjai, hogy eredetére nézve mennyiben római az a hagyomány, melyen hol kisebb, hol nagyobb változtatások történtek a „kollektíva”, vagy akár egy-egy szerző, vagy egy különösen jelentős átszerkesztő által.
Egy idő után elkerülhetetlenül egy-egy, a korai Rómában játszódó történetnek többféle variánsa is létezett egyszerre. Nem volt ez másként Romulus és Remus legendája kapcsán sem, melynek különböző filiációit sokszor bizánci történetírók tartották fönn, a korábbi népszerű antik szerzők mellett. Ezt az eleven és helyenként mesterségesen formálódó anyagot használta föl például Cicero is munkáiban, éppen azt a variánst alkalmazva, mely leginkább megfelelt céljainak, így ezzel ő is, mint a már korábban meglévő hagyomány fölhasználója és megőrzője, egyúttal alakítója, egy része lett ennek a láncolatnak.

Ismeretes, hogy kettő párhuzamos eredetmonda is létezett Róma kezdete kapcsán az ókorban, Aeneas bolyongásainak, majd letelepedésének legendája, illetve az ikerpáré. Ezek hosszú fejlődés eredményeként, római, görög és etruszk elemekből épültek föl. A Kr.e. I. századi Sallustius a trójai alapítás történetét ismerte:
„Róma városát - az én tudomásom szerint - azok a trójaiak alapították és uralták is kezdetben, akik Aeneas vezetésével földönfutókként kóboroltak.”
(Kurcz Ágnes fordítása)


Már Kr.e. 500 körül ismert lehetett Aeaneas története Etruria területén: az erre való következtetésre ad okot egy ez időből származó tárgyi lelet, mely ábrázolásán Aeneas, atyját Anchisisést a vállán viszi a pietas eszményének megfelelően. Hasonló leleteket fedeztek föl a régészek a már (valószínűleg) római Veiiben, azaz a Kr.e. IV. századból (Kr.e. 396 után). Továbbá Laviniumban állt egy hérosz-szentély (,heroon), melyet még Dionysios Halicarnasseus is látott és följegyzést is készített róla. Így a régészek mikor megtalálták, könnyen be tudták azonosítani Dionysios alapján a szentélyt, ami Kr.e. 4. századinak bizonyult és egy Kr.e. 7. századi sírt is találtak benne.

Timaios egyik töredékéből tudjuk, hogy Aeneas szent tárgyakat hozott magával Laviniumba, amit kézenfekvőnek látszik azonosítani a Penates Populi Romaniwdl, melyek később is fontos kultikus szerepet töltöttek be Rómában, ugyanis a consuloknak és praetorokmk minden évben meg kellett látogatniuk azokat Laviniumban. Továbbá Dionysios Halicamasseusnál és Liviusnál is hangsúlyosan egy helyi folyóhoz, a Numiciushoz kötődik Aeneas kultusza, akit halála után Iuppiter Ind ige skent tiszteltek. Mindez arra enged következtetni, hogy Aeneas vallásos tisztelete, ilyen vagy olyan formában már korán ismert volt Laviniumban, majd innen terjedt el Közép-Itáliába. Róma a Kr.e. 4. század végén, amikor az etruszk és görög területek között egyre határozottabb hatalmi igényekkel jelentkezett, önmagát nem görögként és nem is etruszkként, hanem valami egészen másként: trójaiként határozta meg. így kapóra jött Aeneas adaptálása Laviniumból, mely még a későbbiekben is nagy hatással volt a római politikai gondolkodásra, főként Augustus idejében.

Ám a rómaiak trójaiságának propagandisztikus lehetőségeit az ellenség is fölhasználta, ilyen volt Pyrrhos éremverése, ugyanis egy didrachmáján félreérthetetlenül utalt a tengerentúli „trójai” Róma ellen viselt össz-görög hadi vállalkozásra, magát Achilleusként tüntetve föl.