logo

XXV Junius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A hitelesség kérdéséről

Kitalált történelem?



Kérdés, hogy a cél elérése érdekében az első római történetíró mit tartott még megengedhetőnek és már mit nem. Éppen emiatt szükséges - ígéretemhez híven - bemutatnom két markánsan eltérő tudományos nézetet. Azért is időzöm még az első római történetírónál, mert az utána következő utódai mind kivétel nélkül az általa kompilált római történelmet használták föl, az általa összeállítottak lettek a római történeti hagyomány alapjai, és így Róma kanonikus alapítómítosza is Fabius Pictorig megy vissza.
Fabius Pictor forrásértékének kérdése messzemenően megosztja a kutatókat, a konszenzus távolinak látszik. A fő kérdés az, hogy van-e feltételezhető történelmi valóságtartalma az első római történetíró által létrehozott római történelemnek. Azok a hiperkritikusok, akik nem fogadják el a pictori narratívát történeti értékű forrásként, több érvet is fölsorakoztatnak álláspontjuk mellett. Először is, Pictomak nem volt elődje, neki a „semmiből” kellett létrehoznia Róma történetét, éppen ezért Alföldi szerint teljes alkotói szabadsággal élhetett, sőt főleg ott volt szüksége a fantáziájára, ahol még nem álltak rendelkezésére megfelelő források, azaz Róma korai történetének megörökítésénél.
Továbbá azért is járhatott el így, mert kevés idő állt a rendelkezésére, hiszen a Róma-ellenes agitáció azonnali válaszra várt és így nem igen tudott az első római történetíró alapos kutatásokat végezni. Éppen ezért - miként azt a mi Anonymusunk is tette a magyarság korai történelme kapcsán -, Fabius Pictor korának előkelő családjait, nemzetségeit visszavetítette a távoli múltba, és ott beleszőtte őket a messzi történeti időkbe. így egy-egy jelentős gensnok Róma irányítására való alkalmassága bizonyítottá vált Fabius Pictor által, az ad maiorem gentis gloriam létrehozott ősök által. így domborodott ki a Fabiusok szerepe, illetve Alföldi kimutatta, hogy Fabius Pictor gyűlölettel viseltetett a Claudiusok iránt, éppen ezért nem győzte az ő múltjukat történetesen nem fölmagasztalni, hanem éppen bemocskolni a munkájában. Így a későbbi annalisták is, hasonló okok miatt, mint Fabius Pictor, tovább torzították, alakítgatták a képlékeny múltat. Valószínűleg a Pictort követő történetíró generáció - Cincius Alimentus, a censor Cato és Cassius Hemina személyében - még megtartotta elődjének a történetét, majd a Kr.e. 120-as év consulja, L. Calpurnius Piso Frugi már a hiperkritikusok által kitalált, koholt történelemnek tartott pictori alapokat is tovább torzította. Mégis a legnagyobb kártevőknek ilyen téren az első század kettő annalistáját, C. Licinius Macert és Valerius Antiast tartják, mivel úgy tűnik, hogy (megnyugtatóan nem tisztázott források, vagy saját fantáziájuk alapján) elődeiknél jóval bővebb elbeszélést hagytak hátra Róma korai történetére vonatkozóan. Már Livius is megfogalmazta az általa forrásként fölhasznált Licinius Macerrel szembeni kritikáját:
„Macer Licinius azt íija, hogy a dictatort a választási gyűlés megtartására nevezte ki Licinius consul, mert elébe akart vágni consultársa szándékának, aki - hogy meghosszabbítsa consulságát - a választási gyűlést még hadba vonulása előtt szerette volna megtartani. Licinius állításának hitelét azonban gyengíti szándéka: hogy saját családjának akaijon dicsőséget szerezni.”
(Muraközy Gyula fordítása)

Tehát már Livius számára is nyilvánvaló volt, hogy ahhoz hogy a múltbeli dicsősége Rómának és a genseknek nagyobbnak tűnjék, mint amilyen valójában lehetett, a történetírók torzítottak a történelmen. Ilyen volt még például Valerius Antias ténykedése, ill. Coriolanus megkreálása és megtétele a Márciusok ősének, vagy például Lucius Iunius Brutus létrehozása is, akinek emléke még Kr.e. 44 tavaszán is hatott egy késői leszármazottjára, a zsarnokölő Brutusra, illetve ilyen történelem- csinálás lehetett még a köztársaság első évének öt consulja is. Tehát a római patrícius és plebejus nemzetségek „minél dicsőbb ősökről gondoskodtak a legkorábbi időktől fogva, és evégből a «közönséges heraldikai hamisítástól» (Mommsen) sem riadtak vissza”. A fentiekből következik, hogy mindaz, ami Dionysiosnál, Liviusnál és a többieknél fönnmaradt, nem más, mint hamisított múlt, kitalált történelem, így gyakorlatilag semmi (vagy csak nagyon-nagyon kevés) értékelhető, a történelmi valóság felé közelítő információval sem rendelkezünk Róma korai történetére vonatkozóan, a hiperkritikusok szerint.
Ezzel szemben például Comell úgy gondolja, hogy igenis van valóságtartalma annak, ami Fabius Pictortól eredt, s a későbbi annalisták révén formálódva például Liviusnál csapódott le. Hiszen alapvetően olyan forrásokról mondunk véleményt, amik nem maradtak fönn, kivéve pár rövidke töredékben, vagy másoknál szereplő utalásokban és hivatkozásokban. Továbbá nehezen elképzelhető, hogy már a Kr.e. harmadik századi rómaiaknak, s majdani leszármazottaiknak ne lett volna történelmi tudatuk, hiszen például másként a Fabius Pictort megelőző Teophrastoshoz és Timaioshoz nem juthattak volna el információk.

Tehát nehéz elhinni, hogy egy történelmi tudattal rendelkező nép, vagy akár csak a művelt arisztokrácia számára az annalisták gyakorlatilag bármilyen hazugságot lejegyezhettek volna, amiként Fabius Pictor elsősége ellenére sem írhatott le bármit, hiszen már őelőtte megindult a történeti hagyomány kiformálódása. További, a kételkedőkben való kételkedésre ad okot a hatodik század végére és ötödik század elejére datált ősi Lapis Satricanus, a satricumi dedikáció, mely bizonyítja a Valerii fontosságát a köztársaság korai történetében, hiszen a fölirat a Publius Valerius nevet rejti mint fölajánlót, így akár valamivel nagyobb hitel adható az ős-hamisítással megvádolt annalista Valerius Antiasnak is, hiszen ahogyan Liviusnál fönnmaradt:

„Furius és Valerius, miután elrendelték a törvénykezési szünetet, és megtartották a sorozást, Satricum ellen vonultak... ”
(Muraközy Gyula fordítása)

Comell nem ad abszolút hitelt mindennek, ami Liviusnál és társainál található, továbbá elismeri, hogy lehettek változtatások, torzítások, de nem tekinti alapvetően kitalált történelemnek mindazt, amit az annalisták alapján tudni vélünk az ősi Rómáról.


Forrás: Részletek Hodák Vencel - Romulus és Remus: Egy mítosz létrejötte és utóélete az ókori Rómában c. munkájából