Kora reggel megjelent Tiberius Gracchus házánál az az ember, aki a jósláshoz használt csirkéket hozta, eleséget hintett eléjük, de a csirkék egy kivételével nem jöttek elő, még akkor sem, amikor az ember jó erősen megrázta a ketrecet. De még az az egy sem nyúlt az eleséghez; megrázta bal szárnyát, lábát kinyújtotta, és visszaszaladt a ketrecbe. Ez az eset Tiberiust egy korábbi baljóslatú előjelre emlékeztette. Volt neki egy díszes, pompás művű sisakja, amelyet a csatában viselt; ebbe észrevétlenül kígyók kúsztak be, tojásokat raktak, és kiköltötték őket.

A csirkékkel történt eset Tiberiust ezért még inkább nyugtalanította, de mégis útnak indult hazulról, mivel értesült róla, hogy a nép már összegyűlt a Capitoliumon; mielőtt azonban kilépett az ajtón, olyan erősen megbotlott a küszöbben, hogy lába hüvelykujján a körme behasadt, és a vér átnedvesítette saruját. Alig ment néhány lépésnyire, bal felől egy háztetőn két egymással veszekedő hollóra lettek az emberek figyelmesek, és bár természetszerűleg nagyszámú járókelő haladt el a közelben, az egyik holló által lelökött kődarab Tiberius lábára esett.
Ez a kíséretében levők közül még a legbátrabbakat is megállásra bírta, de a cumaei Blossius, aki szintén ott volt közöttük, kijelentette, hogy szégyenletes kishitűség volna, ha Tiberius, Gracchus fia, Scipio Africanus unokája, a római nép védelmezője, hollóktól való félelmében nem engedelmeskednék a polgárok hívásának...


(Plutarchos: Tiberius Gracchus, 17. fej.)