A római vallási képzetekre és intézményekre a várossá szerveződés időszakától (kb. az i. e. 600-as évektől) kezdve két, elemi erővel ható külső tényező nyomta rá bélyegét: egyfelől az etruszk származású királyok uralkodásával és az etruszk gazdasági és szellemi életbe való bekapcsolódással együtt járó hatás – másfelől a részben etruszk közvetítéssel, részben azonban közvetlenül (ill. a dél-itáliai görög gyarmatvárosok közvetítésével) érvényesülő görög szellemi hatás.

A római történetírói hagyomány – bár az idegen fennhatóság bizonyos tényeit szerette elkendőzni – az etruszk rítusoknak és intézményeknek döntő jelentőséget tulajdonított. Magát Rómát (mint más itáliai városokat is) – ezt hangsúlyozza a történeti emlékezés – „Etrusco ritu”, etruszk rítus szerint alapították.
Olyan alapvető jelentőségű szertartások, mint a minden állami aktus előtt kötelező madárjóslat-kérés, az áldozati állatok belső részeiből való kötelező jóslás, ez előjelek tana – mind etruszk eredetűek. Róma legrégibb és legszentebb templomának, a Capitolium-domb szentélyének építését már az első etruszk király kezdeményezte.

Az újabb kutatás egyet-mást lefaragott ezeknek a történeti hagyományoknak valóságtartalmából. Mennél többet tudunk az eredeti itáliai vallási hiedelmekről és szokásokról, annál valószínűbbnek látszik, hogy sok minden előbb Itáliából került az etruszkok közé; amit Róma lakói etruszk eredetűnek tartottak, annak egy részében az etruszkok csak közvetítő szerepet töltöttek be.

Valószínűnek látszik pl. – részben a már említett iguviumi táblák révén –, hogy a madárjóslás Itália-szerte ismert volt; az etruszk Uni istennő (Iuno előképe) is itáliai eredetű. Nem áll tehát az a korábban eléggé elterjedt nézet, hogy Itália népei közül az etruszkok mindenben mesterek, Itália többi népe – köztük a latin is – pusztán tanítvány lett volna. A kölcsönös viszonylatok bonyolultabbak ennél a régebben divatos egyszerű képletnél.