Azt mondják, hogy a csata hevében Postumius dictator és a körülötte tömörülők előtt két lovas jelent meg; sokkal szebbek és nagyobbak voltak azoknál az embereknél, akiket a természet a mi időnkben hoz létre; állukon a szakáll éppen csak hogy sarjadni kezdett. Ezek álltak a római lovasság élére, dárdájukkal sorra sújtották le az ellenük törő latinokat, és fejvesztett menekülésre kényszerítették őket.
A latinok meghátrálása és táboruk elfoglalása után késő délután ért véget a csata, s úgy mondják, hogy ugyanebben az időben Róma Forumán is megjelent a két ifjú, ugyanazon alakban: harci mezben, hatalmasan és szépségesen, ifjúságuk virágjának teljességében. Arcukon még látszott a küzdelem nyoma, lovuk testét verejték borította: látnivaló volt, hogy éppen harcból érkeztek.

Miután lovaikat megitatták és lemosták a Vesta szentély mellett fakadó forrás vizében, amely ott egy apró, de mély vizű tavat alkot, az őket körülálló tömeg kérdezősködni kezdett, tudnak-e valami új hírt a táborból; ők válaszul töviről hegyire elmondták, miként folyt le a csata, és hogy a rómaiak a győztesek. Mikor aztán elhagyták a Forumot, senki őket – így szól a hagyomány – többé nem látta, bár a városban maradt vezér sokat kutatott utánuk.
Másnap azután a közügyek intézői levelet kaptak a dictatortól, s ebből többek között értesültek a csatában történtekről és e szellemek megjelenéséről is. Ekkor ismerték fel, hogy a két látomás ugyanazon két isten műve, és meg voltak győződve arról is – amiként ez valószínűnek is látszik –, hogy akiket láttak, a Dioskuros-istenek voltak.

Az istenek e rendkívüli és csodálatos megjelenésének emlékét Rómában számos emlék őrzi, többek között a Dioskurosok temploma, amelyet a város lakói a Forumnak azon a részén építettek, ahol a két szellemalak megjelent, és mellette egy, ugyanezen istenekről elnevezett forrás, amelyet mindmáig szentnek tartanak. Ennyit tudok arról, amit a rómaiak regélnek és cselekszenek, a Dioskurosok akkori megjelenésére emlékezve.
...Számos más további nagy csodajelen kívül ebből is következtetni lehet arra, mint kedvelték akkor még az istenek az embereket.


(Dion. Hal. 6,13)