A capitoliumi hármasság istenei a patrícius uralkodó osztály istenei voltak – illetve azokká lettek a köztársaság megalapításakor. A capitoliumi szentélyt patrícius consul avatta fel, a papi tisztségek a patríciusok kiváltságai voltak, és a Iuppiter által küldött égi jelek, elsősorban a madárjóslatok (auspiciumok) kizárólag patrícius magistratusokra vonatkoztak: ebből a kultuszból a plebejusok ki voltak zárva. Mintegy erre válaszként hozták létre az egységes renddé szerveződő plebejusok az Aventinus-dombon – kívül a legősibb települési területen – a saját szentélyüket, saját templomi tisztviselőkkel: a három „plebejus” isten, Ceres, Liber és Libera tiszteletére.
Ezt a három istent, akik közül csak Ceres tartozott a római istenek legősibb csoportjához, a plebejus szentély felavatása idején (a hagyomány szerint i. e. 495-ben, újabb kutatások szerint talán csak a század második felében) három görög istennel: Demeterrel, Dionysosszal és Persephoné-Koréval azonosították. A plebejusok tehát a gabonaneműek és a szőlő termékenységének isteneit tekintették a magukhoz legközelebb állóknak: földisteneket tiszteltek, amiként Hellasban is ezek az istenek – legerőteljesebben Dionysos – voltak a közrendűek szemében a legtiszteltebbek.

A „patrícius” Iuppiter és a „plebejus” Ceres olyan ütemben békült meg egymással, amiként a patríciusok és plebejusok küzdelme is a kiegyezés irányában haladt. Amikor a plebejusok képviselőinek, a néptribunusoknak személyi sérthetetlenségét, a sacrosanctitas elvét a patríciusok elismerték, ennek garanciáját abban állapították meg, hogy aki a néptribunust bántalmazza, annak „fejét” Iuppiternek, vagyonát pedig Ceresnek kell feláldozni.
Amióta pedig (i. e. 300-tól kezdve) a plebejusok elnyerték az addig patrícius kiváltságnak tekinthető papi tisztségeket, az istenek egykori rivalizálása is megszűnt. Egy új „közös” istenség, a megszemélyesített Egyetértés, Concordia – akinek templomát i. e. 367-ben avatták fel – őrködött immár a polgárok és isteneik egyetértése felett.