Az új istenhármasság bevezetésén kívül etruszk hatás érződik a római állami-vallási rituálé új területének kialakulásában, nevezetesen a jóslásról és az előjelekről szóló tanításokban. Azt, hogy ez a tudomány idegen eredetű – a római hagyomány jól tudta, a jóslást úgy is nevezték: disoiplina Etrusca.
A leghíresebb (részben többé-kevésbé mondai) jósok csaknem mind etruszkok voltak vagy azoknak tanítványai: gondoljunk pl. Attus Navius történetére. (Vö. 73. 1.). Nyugtalanító csodajelek feltűnésekor még a kései korban is legszívesebben az „etruszk jósokat” kérdezték meg. Ők voltak azok, akik (ma már legnagyobb részt elveszett) munkáikban elméletileg is kidolgozták a jóslás három fő területének (a villámokból, a madarakból és az áldozati állatok belső részéből való jóslásnak) tankönyveit.

Az etruszk és római jóslás alapvető koncepciójában különbözött a jóslás görög módszerétől. A görög szemlélet szerint a jóslás képessége az istenek különleges kegyében részesült személyek ihletettségén alapuló kivételes adomány (amely azonban egy Kassandra esetében visszájára fordulhatott).
Ezek az ihletett személyek vagy egyénekként működnek – így a heroikus korból ismert olyan személyek, mint Kalchas, Teiresias, Amphiaraos stb. –, vagy egyes istenek jóslásra specializált szentélyeiben (Dódóné, Delphoi, a didymai Branchidai-szentély stb.): de mindig egy-egy jósisten ihletésének hatása alatt. Az etruszk és római felfogás szerint azonban az istenek szüntelenül adnak bizonyos jeleket, amelyekkel szándékukat, tetszésüket vagy nemtetszésüket, a fenyegető veszélyt és elhárításának lehetőségét bizonyos „jelrendszer” alapján közlik.

A világ jelenségei e hit szerint tágabb értelemben egységet alkotnak. A természetben bekövetkezett minden rendkívüli esemény annak jele, hogy az emberi világban is valami rendellenesség lépett fel, ill. hogy szokatlan történelmi esemény következik be. Mindezen törvényszerűségeket csak a hozzáértők ismerhetik fel.
Az istenek ugyanis csupán áttételesen jelzik azokat a fenyegető lehetőségeket, amelyek ellen ajánlatos – és lehetséges is – előre felkészülni. A görög jóslás tehát: közvetlen, sugalmazott, és a jövő eseményeire vonatkozik; az etruszk és római: közvetett, jelrendszeren alapul és az elvégzendő teendőkre utal. A görögök szemében a jós: kivételes képesség, tehetség birtokosa – a rómaiak szerint: szakember, aki tudományát megfelelő mestereknél sajátította (és sajátíthatja) el.