Ugyancsak az idegen vallásformák hatása jellemzi a harmadik korszakot, amely a második pun háború végétől a köztársaság bukásáig tart. A szegényes római Pantheont most árasztja el a mithoszokban gazdag görög vallás.
Az ősi római istenek mellet, polgárjogot nyernek az új istenek is. Mindössze a nyelvűk, változik meg vagy sokszor még az sem. Házaspároknak képzelték őket, mely némely római isten eredeti lénye egészen átformálódott.

Az így kialakult tizenkét főisten nevét Ennius költő a következő hexameterben foglalta össze:
„Juno, Vesta, Ceres, Diana, Minerva, Venus, Mars, Mercurius, Jovi, Neptunus, Vulcanus, Apollo.”

Természetesen a görög istenalakokkal és kultuszi formákkal együtt vonult be a görög szellem is, a bírálat szelleme, valamint a szatira és a görög erkölcsbölcseleti iskolák (sztoikusok, újplatonikusok) tanítása. Megrendül az istenek iránti bizalom, terjedni kezd a hitetlenség és egyre nagyobb szerepet, kapnak a vallásos élet alacsonyabb rendű megnyilvánulásai, mint pl.: az álomfejtés, a csillagjóslás, az áldozatok belső részéből vagy a madarak repüléséből való jóslás.