Az archaikus vallásra vonatkozó forrásaink talán még nehezebben kezelhetők, mint a más területekre vonatkozó anyagok, mert a rómaiak később hihetetlenül sok mindent megpróbáltak erre a korszakra visszavezetni fennen hangoztatott hagyomány­ tiszteletük miatt.
Ahogy egyéb mediterrán népek, a rómaiak is hittek azokban a misztikus erőkben, amelyek megmagyarázzák a világot, s irányítják a természet, valamint az emberi társadalom rendjét. A kultuszoknak az a célja, hogy biztosítsák a termékenységet (Lupercalia Faunus tiszteletére, Palilia Pales tiszteletére), a háborús győzelmet (rítusok Mars tiszteletére), a halottak nyugalmát. Feltételezik, hogy mindezekben két nagyobb összetevőt lehet feltalálni:
Az egyik a mediterrán előtörténetbe nyúlik vissza, és az első helyet a föld istenségeinek adja: azoknak, amelyek szavatolják a termékenységet, és befogadják az elföldelt halottakat. Mindenekelőtt ide kell sorolni Terra Matert, de Saturnust is, aki a hagyomány szerint egy paradicsomi királyságban uralkodott Itália egésze felett, s idetartozik még Quirinus, Faunus, Terminus, Pales...

A másik elem az indoeurópai örökség vagy hozzájárulás, amelyet a férfi és az uranosi jellegű, az éghez kapcsolódó istenségek túlsúlya jelez, valamint az a hármas funkció, amelyet G. Dumézil mutatott ki. Eszerint Iuppiter, Mars és Quirinus hármassága azt az emberi társadalmat tükrözi vissza, amely a királyokra és papokra, illetve a harcosokra és a termelőkre bomlik. (A hármasságnak az archaikus Róma politikai struktúrájában játszott szerepét legutóbb alaposan A. Koptev vizsgálta meg.) Feltehetőleg már a 8. században lényeges a pax deorum fogalma: az embereknek tiszteletben kell tartaniuk a világ rendjét, amely egyúttal a társadalom rendje is.

Tisztelni kell az isteneket, figyelembe venni a nekik fenntartott időt. A megkülönböztetés dies nefasti (vagyis a szent napok) és a fasti (azaz a profán napok) között ezért lényeges eleme a calendariumnak, amelyet a király minden hónapba n feltár, azaz revelál a közösségnek. Az istenekkel való béke megvan már az etruszkoknál is, s kétségkívül ők voltak azok, akik megadták a közkultusznak azt a struktúráját, amely a későbbi Rómára is érvényes volt. Egyébként: néha igen nehéz megkülönböztetni egymástól, mi az, ami etruszk hozzájárulás, mi az, ami görög, mert az etruszk civilizáció erősen hellénizálódott, s ugyanakkor Róma közvetlen kapcsolatban is áll Magna Graeciával. Ez a kettős hatás járul hozzá az addig még primitívnek tekinthető gondolkodás spiritualizálásához, és alakítja tartósan azokat a kapcsolatokat, amelyeket az embernek az istenekkel kell fenntartania.

A rómaiak abszolút különbséget tesznek a szent és a profán közt (sacrum-profanum). Sacer mindaz, ami ne m tartozik az emberi természet rendjéhez: azaz természetesen maguk az istenek, de a prodigiumok is, amelyeken keresztül az istenek megmutatkoznak. Ilyen például a villám. A sacrum betör az emberek világába, megrázza a földet és a társadalmat, jelezve, hogy az emberek és a világ harmóniája, a pax deorum megtört. Ezen el­ képzelések határozott körvonalazásához az etruszkok sok mindennel hozzájárultak: az isteni világgal való mindennapi érintkezésben úgy illik, hogy nagyon pontosan mondják el a megfelelő rituális formulákat. Innen van az a formalizmus, amelyet azután megtalálunk a jogba n is, amely kezdetben kevéssé választható el a vallástól. Mielőtt olyan döntést hoznának, amely kötelezi a közösséget, szükséges megkérdezni az isteneket.

A disciplina Etrusca, az auguri mesterség, a megtisztító szertartások, amelyek eltörlik a szennyet, és helyreállítják a világ megszokott rendjét, mélységesen vonzzák a rómaiakat. Hasonló a helyzet a vallási területtel ugyancsak érintkező hatalomszimbólumok világában is (lictores, fasces, sella curulis stb.).
A kultusz bizonyos formái teremtik meg a csíráit az olyan jelenségeknek is, mint a színház (a histrio = színész szó etruszk) és a gladiátori játéko k (halotti küzdelmek).

Az etruszk időszaknak tulajdonítható a papi tisztségek (sacerdotia) és a vallási tisztségek részben végérvényes megszervezése is, amelyet egyébként a rómaiak később anakronikusan Numának tulajdonítottak. Ekkor kerülnek későbbi helyükre a flamines, a pontifices (a pontifex maximus csak később lesz a római vallás feje), a Vestales, az augures, a collegae (akik meg vannak bízva az áldozatokkal, és hozzá fognak járul­ ni a „görög rítus” elterjedéséhez), a fratres és a sodalitates (Luperci, Arvales, Fetiales). A már említett naptár rögzíti a városállami élet ritmusát.

Ami az etruszk hozzájárulást illeti a római panteonhoz , főleg azt kell hangsúlyozni, hogy az archaikus Iuppiter-Mars-Quirinus triászt felváltja egy másik triász: Iuppiter-Iuno-Minerva, akiknek a személyisége és funkciója olyanoktól kölcsönöz jellemző vonásokat, mint Zeus, Héra és Athéné. Iuppiter az etruszk Tinia istennel, aki az istenek feje, azonosítva lesz az Optimus (gyökere: Ops = aki a bőséget adja) és a Maximus; Iuno Uni istennővel lesz identifikálva, aki a Földanya alakja, és Regina, Királynő lesz.
Minerva, az etruszk Tecvm, az elvont és a technikai tudás, il­ letve tehetség istennője. Templomukna k Rómában háro m cellá]& van, ami tipikusan etruszk, és Kr. e. 509-ben kerül felavatásra a Capitoliumon, azon a helyen, amely Róma szent dombja lesz.
A hagyomány kétségkívül ezért rögzíti úgy ezt az évet, mint a Tarquiniusok eltávolítását és a Köztársaság kezdetét: Róma templomát ugyanis a későbbi nemzeti öntudat miatt nem szentelhették fel idegen hódítók.

A görög-lakta Dél-Itáliából jobbára nagyobb istenek kerülnek az urbsba: a 6. század utolsó negyedébe n Cumaeból hozzák be Apolló kultuszát, és a libri Sibyllinit Tarquinius Superbus vásárolja meg. Az 5. század első évtizedében Hermést hozzák be görög kereskedők, és az isten Mercuriushoz hasonul; a Dioskurosok (Tarentum istenei már Róm a előtt jele n vannak Tusculumban) lesznek a lovas arisztokrácia istenei; Ceres talán Szicíliából jön, és Liberrel meg Liberával együtt az Aventinus plebeius istennőjévé válik.