A legfontosabb tényező, amelyben véleményem szerint a rómaiak állama fölényben van [más államokkal szemben], az az istenekre vonatkozó felfogásuk. Úgy vélem, hogy amit másoknál kárhoztatni szoktunk, éppen az fogja össze a rómaiak ügyeit – éspedig a babona [deiszidaimonia].
Ezt a lehető legkomolyabban veszik figyelembe, és érvényesítik mind magánéletükben, mind pedig a város közügyeiben. Sokak szemében meglepőnek tűnhetnék ez a dolog; én azonban úgy gondolom, hogy ilyetén ténykedésükben a tömegre vannak tekintettel. Ha ugyanis csak bölcsek lakta állam megszervezése lett volna a feladat, aligha lett volna szükség az efféle módszerre. De mivel minden tömeg ingatag, hajlamos jogtalanság elkövetésére, oktalan gyűlölködés és vad szenvedély tölti el – nincs más hátra, mint hogy homályos félelem és szorongó hangulat keltésével tartsuk féken. Így tehát azt gondolom, hogy a régiek az istenfogalmat és az alvilágról alkotott elképzeléseket nem meggondolatlanul, nem is ötletszerűen terjesztették el a tömegek között – inkább a maiak azok, akik meggondolatlan és értelmetlen módon kiküszöbölik ezeket. Mert, hogy másról ne is beszéljek, a hellének között a közügyek intézőire – bár tízen is ellenjegyzik s pecsétjükkel látják el [a nyugtát], és kétannyi tanút hívnak hozzá – még egy talentum összeget sem lehet tisztességgel rábízni; a rómaiak viszont sokkal nagyobb összeget bíznak rá magistratusaikra és legatusaikra, s azok mégis becsülettel járnak el, kizárólag azért, mert köti őket az eskü szentsége.

Más népeknél nehéz találni olyan embert, aki távol tartja kezét a közpénzektől, és tiszta az effajta bűnöktől; de ugyanilyen nehéz Rómában olyan emberre lelni, akit efféle bűnös praktikán rajta kaptak volna...


(Polybios, VI. 56, 6-15)