logo

XVI Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A római religio

A jóslási és áldozati szertartások pontos elvégzésére vonatkozó ismereteket az állami lét kezdete óta a papság dolgozta ki és közvetítette a be nem avatottaknak. A különböző papi testületek elméleti munkásságában – amelyet ma már csak következményeiből tudunk bizonyos fokig megismerni – öltött formát nemcsak a rítusok rendszere, hanem a mögöttük megbúvó és tőlük elválaszthatatlan vallási ideológia is. Ennek tartalmát a religio gazdag fogalma fejezi ki.
A mindmáig homályos és vitatott etimológiájú szóban Róma tudós pontifexei egyaránt benne érezték a „megkötöttségek” összességét (a religare = megkötözni igéből) és az istenekkel szembeni kötelmek lelkiismeretes figyelembevételének igényét (a religare igéből; ez a klasszikus latin nyelvből már elenyészett, csupán ellentéte, a neg-ligere = elhanyagolni ige élt tovább).

Ezekben a megfogalmazásokban a római vallást eleve jellemző utilitárius szempont emelkedett „római módon” erkölcsi magaslatra. Nincs benne szó arról a szeretetről, az érzelmeknek arról az áradó gazdagságáról, amelyet az ószövetségi és (az érzelmi mozzanatokat még erőteljesebben kiemelve) az újszövetségi vallási koncepció kívánt Jahve szolgáitól és Krisztus követőitől.
Annál erőteljesebb a „szent komolyság”, lelkiismeretesség, pontosság, kötelességtudás követelménye. Az egyes ember és szűkebb vagy tágabb közösségei (a családon és nemzetségen át az egész római népig) a fölöttük álló erők, az istenek jelenlétében, azoknak figyelme alatt és közreműködésével végzik minden tevékenységüket. Figyelniük, tanulmányozniuk kell tehát azokat a szüntelen jeleket, amelyekkel ezek az embereknél nagyobb erők szándékukat, óhajukat, tetszésüket vagy ellenkezésüket kifejezik, és minden tevékenységüket ehhez kell igazítaniuk. Ettől a szüntelen lelki készenléttől függ terveik megvalósulása, tevékenységük sikere -, éspedig itt, a valóság földi világában, amelyen túl csak az árnyék-lét következik. Amit ezek az istenek kívánnak: érthető, áttekinthető, teljesíthető. Nem „az egész szívet követelik”, csupán a kötelességek, az előírt rítusok aprólékos teljesítését. És amit cserébe nyújtanak, az is konkrét, meghatározott segítség: egészség, épség jólét és vagyon.

Mert amennyire színtelenek ezek a funkció-istenek, annyira pontosak és lelkiismeretesek mind az emberekkel szembeni követeléseik meghatározásában, mind saját feladataik teljesítésében. Emberi szolgáltatás és isteni ellenszolgáltatás egyensúlyban kell hogy legyenek. Itália istenei - ellentétben a görög Olympos isteneivel - nem féltékenyek, nem is irigyek az emberek sikereire: azokat elő is mozdítják, de csak pontosan meghatározott keretek között, pontosan kikötött ellenszolgáltatás fejében.
Ha az ember kér tőlük valamit, ajánlatos - minden szándékos vagy akár szándéktalan félreértés lehetőségének kiküszöbölése végett - mind a kérést, mind a felajánlott ellenszolgáltatást előre tisztázni. Ha ellenséges sereget vagy várost akarunk elátkozni, az átokformulában ki kell emelni, hogy azt a várost és sereget sújtsa az isten, „amelyre gondolok, amikor megnevezem” - mert az isten netán képes a kérést félreérteni, és egy másik (esetleg azonos nevű) várost sújtani.

Amikor Numa király - egy villámcsapástól megrémülve - Iuppitertől engesztelést kért, és az isten ennek fejében „fejet” követelt, a király egy fej hagymát ajánlott fel, hiszen - úgymond - az is „fej”, tehát kielégíti az isten pontatlanul megfogalmazott követelését (vö. Ovidius: Fasti 3, 329 skk.).
Ilyen félreértés elkerülésére ajánlatos nemcsak a kérést, hanem az ellenszolgáltatást is előre közölni, pl. oly módon, hogy a kérés teljesítése esetén milyen fajta és milyen minőségű állat hány példányát fogja az illető feláldozni, ill. a felépítendő templomra mekkora összeget szán. Ha a kérés teljesül, a fogadalmi ajándékra felirat kerül, mely közli, hogy az illető szívesen teljesítette az istennek tett fogadalmát, mert az megérdemelte (votum solvit libens merito) klasszikus do ut des („adok, hogy adj”) formula az ember és istene közötti kapcsolatot is szabályozza.


Forrás:
Róma Istenei
Összeállította, és írta: Hahn István
Budapest : Gondolat, 1975
ISBN 963 280 156 3