Az időszámításunk előtti első évezred kezdetének itáliai lakossága – az indoeurópai nyelveket beszélő italious népek benyomulása után – már többé-kevésbé letelepült viszonyok között élte a maga pásztorkodó-földművelő életét. Az ő számukra a nyájak egészsége, gyarapodása és sértetlensége, a földek termékenysége, a szántóföld határainak biztonsága, a nehezen összekapart kicsiny családi vagyon épsége, s a mindezek érdekében folytatott, hol harcias, hol békés tevékenység sikere volt az életnek az a területe, amelyben a kívülük és felettük álló erők segítségét és közreműködését szükségesnek tartották.
Minden egyéni és közös emberi tevékenységnek megvan a maga „emberfeletti” patrónusa: őt kell először is felismerni, megtalálni, majd megnyerni törekvésünk megsegítése, sikerre vitele érdekében. Itália pásztorai és parasztjai – népenként, törzsenként és területenként nagymértékben differenciált formában – ily módon az „isteni erők” mérhetetlen számát teremtették meg képzeletükben.

A leggazdagabb ismereteink természetesen Latium, és közelebbről Róma népének vallási hiedelmeiről vannak. A legősibb itáliai és római vallási képzetekre vonatkozó híradások arra vallanak, hogy az időszámításunk előtti első évezred kezdetén nagyszámú, már-már megszámlálhatatlan istenben hittek, akik az emberek minden irányú tevékenységét irányítják, patronálják és védelmezik.