logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Istenné vált emberek

Amióta – etruszk, görög hatásra – a rómaiak isteneiket emberformájúnak képzelték, azt is lehetségesnek tartották, hogy legkiválóbb embertársaik istenné válhassanak (Apotheosis). A monda szerint Romulus így vált atyja mellett a második – a szelidebb hadiistenné. Anna Perenna egyszerű fejkendős, vidéki öregasszony volt, amikor a plebejusok jogaik követelésére a Szent Hegyre vonultak.
Az arisztokráciával való egyezkedés azonban oly soká tartott, hogy elfogyott a plebs élelme. Ez a kis öregaszszony maga sütötte kaláccsal és lepénnyel látta el őket napokon át, ezzel győzelemre segítette ügyüket. Hálából istenné nyilvánították, ünnepet szenteltek neki.

Vergilius az Aeneisben megörökítette, hogy Aeneas isteni megtiszteltetéssel adózott édesapjának halála évfodulóján:
„Rajta tehát, tartsuk meg szívből ünnepe napját : Kérjük jó szelekért és hogy várost alapítván,Már neki szánt templomban rebegjük el évi imánkat.”
Aen. V. 58-60. (Lakatos István ford.)

Julius Caesar halála után 2 hónappal üstökös jelent meg az égen. Ezt égi jelnek fogták fel Rómában, s fogadott fia, a későbbi Augustus császár a Capitoliumon szobrot állított neki, és papokat rendelt tiszteletére. Mint Suetonius írja „56. évében halt meg, az istenek sorába iktatták, és pedig nemcsak a senatus határozatának eleget téve, hanem a nép őszinte meggyőződéséből.” (J. C. 88.)

Augustus halála után szintén megkapta az „isteni” jelzőt. Tiberius még megtiltotta, hogy életében templomokat emeljenek és papokat rendeljenek a tiszteletére, szobrait sem engedte az istenszobrok közé helyezni, Caligula azonban már kevéssel uralkodása megkezdése után megparancsolta, hogy az olimpiai Zeus-szobrot hozzák Rómába, fejét vágják le, s helyére tegyék az ő képmását.
Castor és Pollux ikeristenek templomában a szobraik közé odaállíttatta a magáét is, majd templomot alapított saját magának papi testülettel, részletesen kidolgozott áldozati szabályzattal. Szobra aranyból öntve életnagyságban állt a szentélyben, s mindennap fel kellett öltöztetni olyan ruhába, amilyet ő viselt azon a napon. Hízelgő emberek törték magukat, hogy papjai közé kerülhessenek, tiszteletére flamingót, pávát, fajdkakast, gyöngytyúkot, fácánt áldozhassanak.

Claudius császár életében nem tűrte istenítését, de halála után már nem tudta megakadályozni, hogy az istenek sorába iktassák. (Ez jó alkalmat adott Senecának. hogy költeményben csúfolódjon a volt császár rovására, egy szójátékkal az apotheozis szót apokolokynthosis, „tökké válás” szóval helyettesítse.)
Domitianus, a „szörny” már maga kezdte így leveleit, rendeleteit : „Urunk és istenünk így parancsolta”; nem is merte ezután sem írásban, sem szóban másként szólítani senki.

Vespanianus császárról jegyezték fel (i. sz. 69-79), hogy amikor betegségének első jeleit észlelte magán, felkiáltott:
„Ó, jaj, azt hiszem, isten lesz belőlem!” Ezek az „isteni császárok” uralkodásuk alatt annyi gonoszságot, kegyetlenséget követtek el. hogy már csak ezért sem csodálkozhatunk a kereszténység egyre szélesebb körű terjedésén, hiszen az ő tanításuk szerint a leghatalmasabb isten válik emberré, szenved a földön üldöztetést, megaláztatást, halált, hogy az emberiséget egy igazságos. egyenlőségen alapuló, boldog élethez segítse.

Amikor i. sz. 379-ben I. Theodosius császár a kereszténységet államvallássá nyilvánította, s kiadta a rendeletet minden más kultusz eltiltásáról, megszűnt a világ egyik legsajátosabb istenhite, mely a mi fogalmaink szerint talán vallásnak nem is nevezhető. Mégis tisztelettel nézünk vissza rá, mert majd ezer éven át szabályozta egy nagy nép cselekedeteit azzal, hogy életének szerves részévé vált, beleszólt az állam, az egyének és családok döntéseibe, át-meg áthatotta hétköznapjaikat és ünnepeiket.


Forrás:
Regős Géza: Az antik Róma Napjai
Tankönyvkiadó - Budapest