logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Augustus reformja.

A birodalom újjáépítésénél Augustus nem kerülhette el a vallásnak az új államrendhez való viszonyítását, sőt annak beépítését az új államszervezetbe. Ezt Augustus az általa általában képviselt politikai vonalon igyekezett megvalósítani, amennyiben a régi rómaiság eszményeinek felújításával akart a birodalom számára szilárd alapot vetni. Suetonius mondja Augustusról, hogy „a külföldi vallásos szertartások közül tiszteletben tartóttá ugyan a régi és hosszú idő óta meghonosodottakat, de a többieket megvetette".
Ugyanezt tanúsítja Vergilius is, amikor Aeneisében leírja az actiumi csatát: az egyik oldalon áll Augustus és mellette a házi tűzhely istenségei, a másik oldalon pedig Antonius az egyiptomi királynővel és a keleti népekkel. Az utóbbiak mellett feltűnik a kutyafejű Anubis és más keleti démonok. Ezek harcolnak Neptunus, Venus és Minerva ellen. A döntést a költő Apollo kezébe tette le, aki íjával elűzi a keleti istenségeket.

Mindebből világos Augustus valláspolitikájának alapmotívuma: visszatérés az ősi római istenségekhez és a keleti istenségek, ill. kultuszok elutasítása. Ehhez hozzátartozik az a képzet, amelynek Horatius is kifejezést adott (v. ö. carm. III, 6), hogy ti. az államra a vallás elhanyagolása, a di neglecti hozta a romlást. Róma csak úgy uralkodhatik, ha „alacsonyabbá teszi magát az isteneknél", azaz, ha megalázza magát.
A régi római vallás restaurációjára irányuló törekvés feleleveníti azt a Cicerónál is megnyilatkozó meggyőződést, hogy a rómaiak az a nép, amely felismerte az istenek mindent kormányzó numenjét és e kegyesség és felismerés segítségével győzte le a népeket. Ez az ősi római meggyőződés érvényesül Augustus restaurációjában is és világosan mutatja, hogyan állította a császár a vallást az állampolitika szolgálatába.

Augustus vallási restaurációja azonban több volt, mint elhalt vagy megkövesedett vallásos szokások felújítása. Ezt különösen az a szerep mutatja, amelyet Apollo kapott a császár valláspolitikájában.
Augustus Kr. e. 28-ban új templomot emeltetett Apollónak éspedig közvetlenül a császári palota közelében: ezt a templomot olyan kiváltságokkal ruházta fel, amelyeket addig csak a capitoliumi Juppiter temploma élvezett. Ez egyéb intézkedésekkel együtt tanúsítja, hogy Augustus Apollo tiszteletét a legfőbb állami kultusszal, a capitoliumi Juppiter-kultusszal tette egyenrangúvá. Apollo pedig abban az alakban került az állami kultusz központjába, ahogyan őt a görög vallás klasszikus kora kiformálta: mint a mértéktartás, a fény és ragyogás, a derűs letisztult nemes életszemlélet istensége. Ilyen szerep jutott neki a Kr. e. I7-ben tartott saecularis ünnepségek során is.
Az ünnepségek központi istensége Apollo volt. Régi szokás szerint a saecularis ünnepségek során az átkoktól terhes elmúlt évszázadot - saeculum-ot - temették és az alvilági isteneknek mutattak be engesztelő áldozatot. Augustus intézkedése volt, hogy az ünnepség központjába az újonnan kezdődő, éspedig jobb kort - „aranykort" - ígérő saeculum kerüljön. Ezért fordultak Apollóhoz és általában a természet termékenységet és áldást adó istenségeihez, a központban pedig az égi isteneknek bemutatott áldozatok voltak: tőlük várták egy újabb, boldogabb korszak beköszöntőt.

2. Apollo kimagasló helye az augustusi reformban részben összefügg azzal a körülménnyel is, hogy Apollo a gens Iulia istensége volt. így a vallási restauráció szoros kapcsolatban volt a császári házzal, elsősorban magával Augustusszal. Ez felveti a kérdést, milyen vallásos jelentőséget tulajdonított Augustus saját személyének.
A visszatérés az ősi római istenségekhez és a keleti vallások elutasítása, magában foglalta azt is, hogy Augustus nem honosította meg Rómában az uralkodók kultuszát. Augustus tudta, hogy Caesar bukásához nem kis mértékben járult hozzá a keleti vallásoknak kedvező valláspolitikája. Ezért Augustus óvakodott attól, hogy kövesse Caesar valláspolitikáját. De ugyanezért a vallási reform során az egyik legsúlyosabb és legnehezebb kérdés az volt, hogy Augustus hogyan viszonyuljon a keleti provinciákban már régtől fogva kialakult és természetesnek tartott uralkodókultuszhoz.

A provinciákban és Itáliában Augustus nem is tett kifogást az ellen, hogy mint Róma istennőjének, úgy neki is emeljenek templomot és őt az istent megillető tiszteletben részesítsék. Ezzel Augustus a provinciákban a császárra nézve átvette a hellenisztikus királyságok örökségét.
Rómában azonban Augustus másként járt el: a személyének szóló kultuszt nem fogadta el, ill. nem honosította meg. Ennek ellenére több olyan intézkedést tett, amely személyét a császárvárosban is megkülönböztette egyéb alattvalóktól és személyét vallásos szférába emelte. Egyéb intézkedések közt első helyen kell megemlíteni az augustus (görögül annyi mint sebastos) cím elfogadását, melyet neki a szenátus Kr. e. 27-ben adományozott.

A 3. századbeli történetíró, Dio Cassius azt írja, hogy az augustus nevet Octavianus azért kapta, mivel „több volt az embereknél" és hogy ez a szó a „legmagasabbrendű és legszentebb" doh gok megjelölésére szolgál. Ez a név tehát maga is kiemelte Augustust egyéb emberek sorából és neki isteni rangot biztosított. Hasonló érteleim ben veendő a Divi filius - „az isteni (Caesar) fia" megjelölés, valamint az a jog, hogy a triumfátor koszorúját és ruháját viselje nyilvános szereplések alkalmával. Ilyen és hasonló intézkedések vallásos jelentőséget biztosítottak Augustus személyének, az áldozatokat azonban nem személy szerint neki, hanem a császár gemusának kellett bemutatni.

Ezek az intézkedések döntő jelentőségűek lettek az Augustust követő császárok számára is: az uralkodó kultuszának enyhített formáját alapozták meg, amelyet sokáig nem tudtak áttörni azok a császárok sem, akik a kultusznak a keleti provinciákban hagyományossá lett formáit Rómában is szerették volna érvényre juttatni.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság