Rómában az oktatást magánügynek tartották, az iskoláztatás nem is vált sohasem - kötelezővé. Így meglepőnek tűnik, hogy a „Város”-ban az írást-olvasást mégis szinte mindenki megtanulta, s ha akadtak is írástudatlanok, ezekről többnyire-kiderült, hogy nem született rómaiak, hanem valamelyik idegen nép Rómába vetődött fiai.

A mai óvodákhoz hasonló intézményt nem hívtak életre, de játékszerek (labda, csiga, korong) és társasjátékok (kockázás, labdajátékok stb.) akkor is segítették az iskolás kor előtt álló kicsinyek testi-szellemi fejlődését.

Ha az, apa fia tanítását nem tekintette saját feladatának 7 éves korában valamilyen - rendszerint görög származású – rabszolgára bízta oktatását, vagy nyilván iskolába küldte. Az otthoni tanítás számított költségesebbnek, így erre csak a vagyonosabbaknak nyílt lehetőségük.

Az is előfordult, hogy egy-egy családnál tanító kiválóbb rabszolgához más szülők is elküldték gyermekeiket. A házi tanítás azért se vált általánossá, mert a tanítókban – a szegényes kereset és a foglalkozás lenézete miatt – nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat.