Schola II.
A római iskolarendszer legmagasabb fokát az ún. retorikai iskolákban érték el a tanulók. Ezek főként a szónokká képzőst szolgálták. Így főleg a hivatali ranglistán, a politikai életben érvényesülni kívánó ifjak látogatták, különösen a kiváltságosabb származásúak sorából. Ezeknek elsősorban egyéni pályafutásuk lebegett a szemük előtt.
Jól tudták, hogy Rómában hivatalra pályázáskor, a senatusban, a népgyűléseken vagy a bíróságok előtt csak a szó fegyverével lehet eredményesen szerepelni. Az ékesszólás legnagyobb római művésze, M. Tullius Cicero szebb, nemesebb távlatokat villantott fel a jövendő szónokai előtt:
„ . azt állítom, hogy a tökéletes szónok helyes arányérzéke és bölcsessége nem¬csak saját tekintélyét, hanem sok magánszemélynek és az egész államnak a boldogulását is a legnagyobb mértékben biztosítja. Ezért, ó ifjak, folytassátok, ahogy elkezdtétek, s feküdjetek neki azoknak a tanulmányoknak, amelyeket vállaltatok, hogy magatoknak becsületet szerezhessetek, és barátaitoknak használni, az állam javát előmozdítani képesek legyetek.”
Deoratore (Trencsényi-Waldapfel Imre ford.)
Meglepő, hogy az ékesszólás magas fokú értékelése ellenére a rómaiak hosszú ideig helytelenítették a, szónoklattan iskolaszerű oktatását. Létrejöttek ugyan előbb görög (i. e. 2. sz.), majd latin nyelvű rétoriskolák, de ezek munkáját az uralkodó körök, az arisztokraták nyílt rosszallással figyelték.
Az ok művelődési kiváltságaik féltésében rejlett : attól kezdve, hogy az ékesszólást nyilvános iskolákban Rómában is el lehetett sajátítani, a plebeius családok fiai is hozzájuthattak a közéleti érvényesülést megnyitó képzéshez.
A befolyásosak nyomására előbb a görög szónoklattan-tanárokat tiltották ki a városból mint „veszedelmes egyéneket”, az i. e. I. sz. elején pedig a latin nyelvű retorikai iskolák bezárását rendelték el. A tilalom azonban nem sokáig volt érvényben (Iulius Caesar oldotta fel). Ettől kezdve az ifjak - most már a kevésbé vagyonosak is - szinte tódultak a szép jövőt ígérő iskolatípusba.
Persze szónoki szereplésre ezeknek az iskoláknak a megjelenése előtt, a római történelem régebbi századaiban is szükség volt, de akkor még a gyakorlati életben sajátították el a fiatalok az ékesszólást.
Egy-egy elismertebb szónok tanítványaiul szegődtek, őt követték, az ő beszédeit hallgatták a törvényszékeken, a népgyűléseken. Tacticus szavaival:tanultak meg harcolni” „.. és bár egyetlen személyt követtek, mégis a sokféle peres ügyben a kor minden vezető szónokát megismerhették „
Határozottan a régi képzés mellett foglal állást : „Tehát nem hiányzott a legjobb, legkörültekintőbben megválasztott tanító, aki az ékesszólás igazi arcát, nem hiú hasonmását mutatta meg; sem az ellenfelek és Vetélytársak, akik fegyverrel, nem fakarddal küzdöttek ; „
Dialogus de oratoribus 34. (Borzsák István ford.)
Az idézetben „az ékesszólás igazi arca” és a „fegyver” a szónokká nevelés régi módjára vonatkoznak, melyet az író sokkal értékesebbnek, célravezetőbbnek tartott az újnál, a „hiú hasonmás” és a „fakard” pedig a császárkori retorikai iskolákra,amelyeknek a gyakorlattól elszakadt képzésével a dolgok mélyére látó nagy történetíró joggal volt elégedetlen.
A császárkor beköszöntése igen kedvezőtlenül hatott az addig virágzó és nagy tehetségeket is kitermelő ékesszólásra. Ekkor a szolgalelkűségig fajuló tekintélytisztelet, a csupán egyetlen személyt körülvevő hódolat, a bizalmatlanság légköre elfojtotta a nyílt véleménynyilvánítás lehetőségét. Az érvényesülés alapja a továbbiakban nem annyira a szónoki tehetség, inkább a császári kegy volt.
A retorikai iskolákban azonban a változások ellenére is a régi módon folyt tovább, a tanítás. A növendékek buzgón írogatták és adták elő „declamatio”-ikat (szónoki gyakorlataikat), s gyakoroltak ezek két fő fajtáját : az ún. ,,Suasoria”-kat (tanácsadó) és- „Controversia”-kat (vitázó jellegű) beszédformákat.
Tacitus szerint : „ . a suasoriákat a gyermekeknek adják, ki, a controversiákat pedig a serdültebbeknek osztják, de milyeneket, hitemre! és milyen hihetetlenül mesterkélteket! A következő lépés pedig az, hogy a valóságtól elrugaszkodó anyaghoz igazítják az előadást is.” Dialogus de oratoribus 35.
(Borzsák István fordítása)
Érdemes egy-két szónoki gyakorlat témáját közelebbről is megismerni. Álljon itt példaként egy suasoria-témat Agamemnón mükénéi király azt fontolgatja magában, feláldozza-e leányát, Iphigeneiát (latinosan: Iphigeniát) Artemisz istennőnek. Ennyi a tulajdonképpeni tétel, amelyet az akkori tanulóknak beszédként kellett megfogalmazniuk. Az ókorban még mindenki tudta, hogyan került a király ilyen nehéz döntés elé. A monda szerint ugyanis Agamemnón egyszer fogadalmat tett Artemisznek, hogyaz év legszebb termését néki áldozza.
A fogadalom évében született meg leánya: ő lett az év legszebb termése. A király azonban megpróbálta halasztgatni meg fontolatlan felajánlása teljesítését. Esztendők múltán, mikorra Iphigenia szép nagy leánnyá serdült, Agamemnónt tisztelték meg a Trója ellen induló görög seregek fővezérletével. Az auliszi kikötőben gyülekező hajóhad a szélcsönd miatt nem tudott elindulni. Kalkhasz jós a fővezére okolja: azért nincs szél, mert Artemisz istennő a fogadalom teljesítésére vár.
A király a sereg követelésére – nehéz szívvel – elszánja magát leánya feláldozására. A történet vége – hogy ti. az istennő a végső pillanatban megmentette Iphigeneiát – a beszéd készítőjét már nem érdekelte. Neki tanácsaival a királyt kellett döntésében befolyásolnia, segítenie.
És íme egy másik, történelmi témájú suasoria-feladat: „Cicero azon tépelődik, könyörögjön-e az életéért Antoniusnak.” A suasoriákban általában egy történelmi vagy mondai, elképzelt személy áll fontos döntés előtt. Több választási lehetősége van, de az íratlan erkölcsi törvények szerint csak egyféleképpen cselekedhet helyesen, Agamemnón szereti leányát, de adott szava és a közösség érdeke miatt nem védheti meg.
Ciceróban erős az életösztön, de múltja kötelezi : nem alázkodhat meg ellenfele előtt. A tanulóknak a témákban szereplő személyekhez kellett szólniuk, őket kellett cselekvésre bírniuk : innen a „suasoria” név : tanácsadó beszéd (suadeo, 2, -si, -sum ige jelentése: tanácsot ad, javasol).