A görög világban, bár a házasságkötés döntően jogi aktus volt, mely házasságközvetítőn keresztül jött létre, és ugyancsak az ő segítségével rögzült a férj-jelölt szerény ajándékának és a lány hozományának egyesítésére és a majdani gyermekek törvényesítésére szolgáló házassági szerződés, magának az esküvőnek természetesen megvoltak a maga hagyományos külsőségei. A szakrális megtisztulás, az új élet jelei: a menyasszony fürdetése, hajvágása és új ruhája vagy az isteneknek bemutatott áldozat. A férfiak érett korukban, többnyire huszonévesen, önálló kezdeményezésből kezdtek családalapításba.

Rómában a házasság szent köteléknek számított. Az eljegyzés, mint a későbbi korokban oly sokszor, akár a leány gyermekkorában megtörténhetett, de a fiúkat is kötötte, akár idősebb korukban is a család anyagi, társadalmi érdekrendszere. Az esküvői szertartás a leányság jelképes elbúcsúztatása után (gyermekkori játékok feláldozása), sok más ma is élő, de már az ókorban is a feledés homályából származó külsőség (fehér ruha, fátyol, jegygyűrű stb.) közepette, a rokonság előtt elmondott közös házassági esküvel és a családfő áldozatával valamint istenekhez szóló imájával érte el csúcspontját.

A nők ezzel apjuk fennhatósága alól hagyományosan férjükébe kerültek át. Bár a görög világban jogi szempontból nem volt a rómaihoz hasonlóan erős a félj fennhatósága hitvese felett, az életmód szempontjából mégis mindkét kultúrára igaz ez. Az asszonyokra alapvetően otthoni élet, a háztartás vezetése vagy munkálatai, a gyermeknevelés irányítása vagy gyakorlata várt. Szerepük, lehetőségeik, a házasság „boldogsága” természetesen a mindenkorihoz hasonlóan Athénban vagy Rómában is roppant sokszínűséget mutat. A férjet sakkban tartó házsártos feleségről éppoly sok anekdota szól, mint a szerelmes házas felek boldog életéről.
Annyi bizonyos, hogy a nők szélesebb társadalmi szerepe a mainál jóval korlátozottabb volt, beleértve akár nyilvános rendezvényeken való puszta megjelenésük tilalmát is. Hozzátéve: ezeknek a közerkölcsöknek vagy akár jogszabályokkal is megerősített tilalmaknak a felrúgására - inkább a nyilvánosság kizárásával vagy szakrális eseménynek „álcázva” (pl. bakkhánsnők felvonulása) - a fejlett görög poliszokban is gyakorta akadt példa (erről tanúskodnak Arisztophanész szabad szájú nő-komédiái), a császárkor minden szempontból elvárosiasodott Rómájában pedig már a látszatra is a legtöbben fittyet hánytak. Míg a válás intézménye, létezése ellenére nehézkesen volt alkalmazható (a nők számára szinte semmilyen mértékben), addig itt és ekkorra a különélés-együttélés csöppet sem „megszentelt” formái székében megszokottak lettek.

Egyedi, bár művelődéstörténeti szempontból roppant fontosságú kivételnek számít Leszbosz szigetének költőnője, Szapphó (és kisebb jelentőségű kortársnői), akik a korabeli társadalom szempontjából is rendhagyó életmódot folytattak valamint a spártai nők nevelése, mely őket a férfiakkal - legalábbis a neveltetés és a jog szempontjából - a korban megszokottnál egyenlőbbként szemlélte.
Nem kivételes azonban, s neveléstörténeti szempontból sem érdektelen a hetairák hetaerák világa, mely a görög poliszok virágkorától a késő-ókori Rómáig meghatározó módon volt része a városi életnek. A hetérák a közönséges prostituáltak, de a későbbi európai kurtizánok, sőt némileg a japán gésák társadalmi jelentőségét is meghaladják. A görög férfiak nyersen fogalmaznak, amikor napi testi kielégülésük természetes forrásaként az ágyast nevezik meg, de amikor a hetérákat, mint a tágabb „élvezetek”, a „gyönyör” forrását jelenítik meg, már sokkal szélesebb fogalommal van dolgunk.

A hetérák a művelt társasági nők szerepét töltötték be, akik ezért külön iskolákban tanulták a zenét, táncot, s a művelt társalgáshoz nélkülözhetetlen műveltségelemeket. A görög kultúrában a törvényes feleségeknek erre a képzésre és szerepre szinte egyáltalán nem volt lehetőségük, de Rómában is (noha itt az írás-olvasás tudás és a művészetek alapelemei az előkelőbb lányok számára elérhetőek voltak) már inkább a klasszikus korban, majd különösen a császárság idején, s kimondottan csak a legfelső rétegek világában találunk a művelt társasági dáma szerepét betöltő feleséget, anyát.



Gloviczki Zoltán