Az eddigiekből is részben kitűnik - bármennyire közhely, hogy a család a gyermekek nevelésében szövetséget köt az iskolával, s a folyamat egy részének felelősségében osztozik a pedagógussal -, az intézményi nevelést nem az tette szükségessé, hogy a család önmagában képtelen volt a gyermeknevelésre, hanem az a pont, amikor abban a hétköznapi életen, tapasztalatokon (a háztartástól a hadviselésig, a hagyományok tiszeteletéig) túli, elsősorban a közösségi, társadalmi érvényesülést szolgáló elemek kellett, hogy megjelenjenek. Ilyenek voltak bizonyos szakmai ismeretek és ezek alapjai - de mindenekelőtt a nyelvhasználatnak, és főként az írásnak a közösségi szabályokat követő konszenzusos változata. Ez a jelenség az oka annak, hogy - mint rövidesen látni fogjuk - a görög világban az írásbeliség általánossá válásával együtt viszonylag későn jelenik meg a rendszeres iskoláztatás is.
Mindez ugyanakkor oka és egyben eredménye is annak, hogy a nyelvhasználatban és az írásbeliségben az iskoláztatásnak döntő szerepe van, s hogy az iskola és a család által közvetített értékrend - előbb a nyelv és írás használatában, majd számos egyéb területen is - elvált egymástól, úgy, hogy a közösség által elfogadott ideális értéket és normákat mindig az előbbi, az iskola közvetítette. Az iskolázott társadalom értékrendjét képviselők már ekkor ferde szemmel néztek a családok otthoni „populáris” kultúrájára.
A császárkori Rómában Tacitus, a neves történetíró és szónok, politikus szerint a városnak sajátos és jellemző hibái szinte már az anyaméhben megfogamzanak; ha pedig már a gyermeki lelket elfoglalja és megszállja a színészimádat, meg a gladiátormérkőzések és a lóversenyek iránti, szenvedély, mennyicske hely marad a tisztes művészetek (tudományok) számára? Hányat találsz, aki otthon másról beszél? Megüti-e fülünket valami más beszéd, ha fiatalokkal teli előadóterembe lépünk? " (Ford.: Borzsák István).

A populáris családi közeg és az értékközvetítő iskola mellett ugyanakkor egy másik kettősség is megfigyelhető a valós társadalmi közeg és az iskolai tananyag, annak kommunikációja között. Ennek forrása pedig elsősorban a Krisztus születésének időszakában uralkodó római Augustus, majd az őt követő római császárok tömegkommunikációja és az iskolát mint eszközt is felhasználó propagandája.
Egy alapvetően dekadens, értékválságban élő illetve alapvető morális értékeket tagadó társadalommal szemben itt a propaganda fogalma alatt nem, illetve nem csak hagyományos politikai érdekérvényesítést kell értenünk, hanem a rend, az általános elfogadottság fenntartásának érdekében egy értékalapú erkölcsi-esztétikai hagyomány őrzését vagy legalábbis kommunikálását a tankönyvek, tananyagok felhasználásával.


Gloviczki Zoltán