logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A császárság utolsó századai

Szemléletünket ebben a fejezetben is az egész birodalomra kell kiterjesztenünk, mivel a hellenizált nevelés rendjében ekkor már lényegesebb különbséget alig találunk. Az egységesítés műve diadalmasan halad előre, az Imperium Romanum nemcsak politikai, hanem szellemi egységet is jelentett. Az elemi és a középfokú képzés abban a mederben folyt, ahogy azt korábban megismertük. Az enciklopédikus tudományok köre alkotta a tanulmány gerincét, s a római birodalom egyes részeiben pl. Galliában, Hispániában még a VI-VII. századig a grammatikai és retorikai iskolák tovább virágoztak.

Bizonyos különbség mutatkozott mindenesetre a nyelv tekintetében, mivel a birodalom keleti felében természetszerűleg a görög uralkodott, s vele az egész tradicionális görög kultúra. Nyugaton ellenben a latin volt középpontban, és a görög kultúrából kihajtott, hellenizált latin kultúra. Ebből folyt egy további különbség, s ez a retorika és a filozófia viszonyában mutatkozott. A Kr. u. századokban a birodalom keleti felében a filozófia közeledett a retorika felé. Ezt bizonyítja a II. majd a IV. században a szofisztika újra felvirágzása is. E tendencia mellett azonban tovább folyt a filozófiai iskolák élete, a filozófia önálló stúdium volt, amely akárcsak a klasszikus korszak idején a művelődés betetőzéséül szolgált.
Nyugaton ezzel szemben Cicerától kezdve a retorika felől történt közeledés a filozófia felé. Ez ... azt jelentette, hogy itt nem a filozófia, hanem éppen a retorika tanulmánya szolgált a műveltség betetőzéséül. Persze a filozófiai szellemben művelt retorikáé. Ebből érthetők a későbbi császárkor intézményes újításai. Két ilyen intézményről számolhatunk be: az egyik az athéni egyetem, a másik a római jogi főiskola.

Ha az athéni egyetemről beszélünk, vigyáznunk kell, hogy itt törté netietlen felfogásba ne essünk. Egyetemről a modern értelemben (universitas scientiarum) szó sincs; de téves volna az is, ha a középkori universitas magistrorum et scholarium [tanárok és diákok egyeteme, közössége] mintájára képzelnénk el ezt az egyetemet.
Az egyetemet a középkor hozta létre, és a modernkor fejlesztette ki: ebben az értelemben az antikvitásban nem szabad keresnünk. Az „egyetem” név jóval későbbi eredetű, voltaképp Raffael ismert képe [Az athéni iskola, egyetem] vitte a köztudatba, tehát alapjában anakronizmus. Mi itt csak azért használjuk, mert Fináczy is ilyen néven szól róla, s valóban nehéz volna más nevet találni.

Az athéni egyetem (már görög neve is) a különböző filozófiai iskolák hallgatóinak egységes szövetségbe (phratriai, khoroi) való tömörülését is jelentette. Hogy ez mikor történt, arról biztos tudomásunk nincs.
Az ösztönzést alkalmasint az a körülmény adta, hogy a hallgatók már a Kr. e. II. századtól kezdve egyidejűleg valamennyi iskolát látogatták, majd közös életszükségleteik biztosítása végett testületekbe tömörültek. Ez a korporatív vonás az, ami bennünket valóban emlékeztet a középkori egyetem keletkezésére. De sohasem szabad feledni, hogy a középkori egyetem egyházi intézmény volt, s önkormányzati elvét is csak ebből a szempontból méltathatjuk. Athénban ilyen szervezeti formát öltött önkormányzatról mit sem tudunk. A társulásoknak, phratriáknak minden esetre voltak vezetőik és jelvényeik; egyforma öltözetet viseltek, közös ünnepélyeket tartottak, és általában a sportszerű foglalkozásokat erősen űzték.

Valószínű azonban, hogy ezek a külső mozzanatok idővel kihatottak a filozófiai tanulmányok belső rendjére is. Amit ez idő tájt a filozófiára jellemzőként szoktak emlegetni, hogy ti. eklektizáló jellegű volt, jórészt épp abból a körülményből is fakadhatott, hogy az iskolák egymás felé közeledtek. Hiszen ha nagyon is élesen álltak volna egymással szemben, veszélyeztették volna sikerüket: a suum cuique [kinek-kinek a magáét] megalkuvó elvét érvényesítették tehát.
A Kr. e. utolsó évszázadtól kezdve a filozófiai iskolákban általában tanították a retorikát is. A platóni tiszta filozófia eszméjétől ez mindenesetre eltávolodást jelentett, de bizonyára művelődési szükségletnek felelt meg. Utóbb azután minden filozófiai iskolában külön rétorok ekkor szofistáknak nevezték őket tanították a retorikát. Így lassanként egész szabályozott tanítási rend alakult ki: aki Athénba került, szabadon válogathatott a különböző iskolák retorikai és filozófiai előadásai között.

A Kr. u. II. századtól kezdve azután itt is érvényesült az állami beavatkozás elve. Hadrianus császár, majd az Antoninusok mindenképpen felkarolták ezeket az athéni iskolákat, amelyek addig csupán a gazdagabb tanítványok alapítványaiból tartották fenn magukat. (Így Marcus Aurelius mind a négy filozófiai iskolában 2-2 filozófiai, és 2-2 retorikai tanszéket alapított.) Ettől fogva mindegyikben voltak államilag díjazott rétorok és filozófusok. Ezen az alapon tehát joggal beszélhetünk bizonyos egységről, s arról, hogy ez az athéni retorikai és filozófiai iskolák egyesüléséből keletkezett.
Arra nézve, hogy miképpen folyt az ókor késő századaiban ezen az athéni „egyetemen” az élet, több forrásunk van. Egyik-másik torzító tükörben is mutatja azt. Meg kell állapítanunk, hogy a retorika kultusza ez idő tájt egészen formalisztikussá vált. Teljesen elszakadt a közélet gyakorlatától, s merőben a szónoki találékonyság és előadókészség ragyog tatásában, még gyakrabban a hatásos és pompázó díszbeszédek (az úgynevezett epideiktikus stílus) művelésében merült ki. Ezért a második, majd a harmadik szofisztika idején úgyszólván iskolapéldáját szolgáltatta az úgynevezett didaktikai formalizmusnak. De több leírása maradt fenn az athéni egyetemi életnek a görög egyházatyáktól is. Ezek legtöbbje maga is Athénban tanult, így Nagy Szent Baszileiosz és Nazianzoszi Szent Gergely. Az utóbbinak egyik beszéde tulajdonképpen a leghitelesebb forrásunk ennek az athéni egyetemnek szervezetére és a diákok életére nézve. A Kr. u. IV. század közepén az athéni egyetem mindenesetre már túl volt virágzása tetőpontján, amely a II. és III. században volt.

A IV. sz. közepétől azonban már a hanyatlás világos jelei mutatkoznak. Számottevőbb filozófus alig akad; az Akadémia valahogy csak teng, de a többi filozófiai iskolából ettől fogva még csak a szkolarkhoszok nevét sem ismerjük. A hallgatóság is mind gyérebbé vált. Mindez annak a jele, hogy a kereszténység ekkor már előretört, és elhódította a rétorok és filozófusok elől a hallgatóságot. Ezen a neoplatonizmus sem tudott többé változtatni, amely az V. sz. elején az ifjabb Plutarkhosszal, Szürianosszal, s főleg Proklosszal bevonul az athéni egyetemre. Az antik filozófia szelleme elapadt, vagy helyesebben a kereszténységbe vándorolt át, s így nem is keltett nagyobb feltűnést, amikor Justinianus császár 529-ben kelt edik tumával bezáratta az athéni egyetemet. A filozófusok elszélednek, s rövidesen nyomuk vész.

A római jogi főiskolával Róma a jogi képzés középpontjává vált, ami abból eredt, hogy itt a retorikai képzés volt előtérben, s ez a közszabadságok elhanyatlásával sem veszítette el kapcsolatát egészen az élettel, csupán filozofikussá vált. Ez a körülmény teremtette meg a római jogot, a római szellemnek ezt a talán legnagyszerűbb alkotását. A kialakulás hosszú évszázadai után a kodifikálás a császárkor idején történt. Ennek gyakorlati okai voltak: az összbirodalom közigazgatása megkövetelte, hogy törvényben és jogban képzett tisztviselők álljanak rendelkezésre. Eleinte magánvállalkozásból keletkezett Rómában az Apollón temploma mellett az első jogi iskola.

A birodalom különböző részein utóbb felállított iskolák közül különösen híressé vált a Bérütosz-i (Föníciában, a mai Bejrút), itt tanult ... a [két] híres római jogász ... Gaius és Ulpianus is. Később azután az állami beavatkozás itt is bekövetkezett, főleg avégből, hogy az állami közigazgatás egységes rendje már a jogi előképzettség által is biztosítva legyen. Ezért már Nagy Konstantin az egyes jogi iskolák egymástól eltérő tanítását összehangolni igyekezett, de az államosítást csupán II. Theodosius császár hajtotta végre 425-ben kiadott ediktumával.
Ebben Rómában, Bérütoszban és Konstantinápolyban 2-2 jogi tanszéket rendszeresített, és a jogi tanfolyamot öt évben állapította meg. Ebből három év esett a tanárok előadásainak látogatására, kettő pedig a joggyakorlatra. Befejezte azután az államosítás művét Justinianus 533-ban kelt jogi reformja, amellyel évszázadokra megvetette alapját a jog forrásszerű tanulmányának (ezt nevezték később Corpus iuris civilisnek).

Ez a Justinianus-féle reform azonban már a Nyugatrómai Birodalom bukása után történt. Hogy mi idézte elő ezt az összeomlást, arra nézve Montesquieu óta napjainkig historikusok és történetfilozófusok kiterjedt irodalomban nyilatkoztak. Bizonyos, hogy nem a művelődés rendjének elaggása idézte elő a politikai összeomlást nyomon követő kulturális hanyatlást. Az is a régi balítéletek közé tartozik, hogy az erkölcsök elfajulása korhasztotta volna meg a birodalmat és kultúráját. Az összeomlás közvetlen okai közé kell ugyan a népvándorlás rohamait is számítanunk, de vajon nem állt-e ellen ugyanez a Róma évszázadokon át e barbár világ sokkal hevesebb ostromainak is már sikeresen?

Az összeomlást szociális okok idézték elő. Már Platón világosan látta, hogy a társadalmi egységesülés útja csakis a művelődés egységes alapjáról indulhat el. A történeti fejlődés azonban nem a platóni tervet követte. Az egységesítés művét amely erőt és hatalmat adott neki Róma valóban mindenben diadalra vitte, még a vallásban is, a szociális egységesítés azonban nem sikerült neki.

Az új fejlődés első stádiuma a keresztény ókor. Ekkor veszi fel a kereszténység is magába az antik kultúra szellemét, hogy azután áthagyományozza az új, fiatal népekre.


Forrás: Az Európai ókor neveléstörténete. Részletek Prohászka Lajos egyetemi előadásából. Szerkesztette, a jegyzeteket kiegészítette: Orosz Gábor