logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Hellesztikus hatások Rómában

Kr. e. 146 után tehát új korszak kezdődött Róma történetében és az iskolák vonatkozásában. A kultúra és művelődés területén a hellenizmus intenzív hatása mellett megjelentek a hazai kezdeményezések is. Az oktatás azonban továbbra is magániskolákban, állami támogatás és rendszeres ellenőrzés nélkül folyt. A politikában a polgárháborúk kezdetével egyre inkább érzékelhetők a válságtünetek, ezzel szemben a kultúra fénykorát élte. Reakcióként a görög gondolkodók kiutasítására megjelentek a latin rétoriskolák.

A már említett mallosi Kratés fellépését újabb kezdeményezések követték, különösen nagy igény mutatkozott a szónoki képzés iránt. A két legtehetségesebb és leghatásosabb szónok a természetes tehetséggel megáldott Marcus Antonius (143–87) és a legyőzhetetlen vitázó, képzett és tehetséges L. Licinius Crassus (140–91) volt. Tudomásunk van Antoniusnak egy szónoklattani munkájáról, amit Quintilianus is említ. Azonban Licinius Crassus egy különös rendelete okán is emlékezetessé tette nevét a római rétorika történetében. Kr. e. 92-ben censortársával, L. Domitius Ahenobarbus-szal közösen kiadott egy – az iskolák szempontjából is fontos – edictumot, a következő szöveggel:

„Tudomásunkra jutott, hogy vannak olyan emberek, akik a tanításnak egy újfajta módját vezették be: az ifjúság tódul hozzájuk az iskolába. Latin rétornak hívják magukat. A fiatalok egész nap henyélnek náluk. Őseink megszabták, hogy gyermekeink mit akarjanak tanulni, és milyen iskolákba akarjanak járni. Ez az új tanítási mód, amely őseink szokása és akarata ellen történik, nem tetszik nekünk, és nem is tűnik helyesnek. Éppen ezért mind azoknak, akiknek ilyen iskoláik vannak, mind azoknak, akik oda szoktak járni, tudomásukra kívánjuk hozni azon véleményünket, hogy nem tetszeneknekünk.”
(Suetonius: A grammatikusokról és szónokokról 1, ford. Adamik Tamás.)

A rendelet – az ősi tradíciók védelmében – egyértelműen az új típusú iskolák ellen foglalt állást.

A Kr. e. 2. század második felétől római arisztokrata körökben divatossá vált a görög rétoriskolák látogatása, ezért gyakran utaztak a szónoklás szülőhazájának tartott Görögországba. A görög mintákat követve létrejöttek a megfelelő latin nyelvű intézmények is, köztük elsőként L. Plotius Gallus iskolája. Suetonius közléséből (A grammatikusokról és szónokokról) megtudhatjuk, hogy az ifjú Cicero is szívesen járt volna hozzá, de környezete nem engedte, mivel színvonalasabbnak tartották a görög rétorképzést. Hasonló különbséget látott Licinius Crassus is (Cicero: De oratore 3, 93): kifogásának lényege az, hogy elsősorban a rétorikai képzésre koncentrálnak, és mellette elhanyagolják az általános műveltség (humanitas) szempontjait, ugyanis a leendő szónoknak jogi, filozófiai és történelmi ismeretekkel is fel kell vérteznie magát.
Rendeletének alapját is ez a vélemény adta. Természetesen a tiltás csak részleges sikert hozott. Bizonyíték erre egy Rhetorica ad Herennium címen megjelent szónoklattan-tankönyv. Az említett írás mind a szerzőjét, mind a keletkezésének idejét illetően vitatott.

Adamik Tamás érvelése alapján szerzője valószínűleg Cornificius lehetett, aki ifjú tanítványa, C. Herennius számára írta a munkát. Előszavából azt is megtudjuk, hogy görög minták nyomán dolgozott, és célja egy rendszeres latin rétorika-tankönyv összeállítása volt.

A korban elterjedt általános vélemény szerint aki művelt ember akar lenni, annak görögül kell tanulni. Sulla korában (Kr. e. 1. század eleje) Rómában már annyira elterjedt volt a görög nyelv ismerete, hogy Molo rhodosi követ – aki nem tudott latinul – tolmács nélkül, görögül beszélhetett a senatus előtt. Az előkelő rómaiak szívesen fogadtak gyerekeik mellé görög nevelőket, általában a görög nyelv és irodalom tanítói egyre nagyobb számban tűnnek fel a birodalom központjában.
A folytonosságot is képviseli a Milétosból származó Alexandros, ő ugyanis Kratés tanítványa volt, akit sokoldalú tudása miatt a polihisztor minősítéssel tiszteltek meg. Hadifogolyból lett pedagógus: Cornelius Lentulus vette magához, és neki köszönhetően a legkedveltebb házitanító lett. Több könyvet is írt, 81-ben Sulla juttatta polgárjoghoz.

Jól ismert a galliai számazású Antionius Gnipho esete is, aki Iulius Caesar tanítója volt. Gyermekként került rabszolgaságba, nevelőszülei azonban felszabadították. Nem tudjuk, milyen módon szerzett görög és latin műveltséget, de később ennek, és megnyerő személyiségének köszönhetően alkalmazták tanítóként. Nyilván kitűnően tudhatott latinul, ugyanis Suetoniustól (A grammatikusokról és szónokokról) tudjuk, hogy a latin nyelvről írott tanulmányában Ennius Annalesét elemezte. Ő volt az első, aki a latin szavak alakjának helyes megállapításához az analogia elvét használta. Ez egy olyan gyakorlat, amely a már ismert, létező formából racionálisan következtet a hasonló szavakra, ahelyett, hogy a szavak közös használatához (anomalia) alkalmazkodna.
Feltehetően ez Caesarra is erősen hatott, akiről tudjuk azt, hogy megszállottan ragaszkodott a latin nyelv tisztaságához, és galliai tartózkodása alatt maga is írt egy könyvet Analogia címmel. Ebben előfordulhatnak olyan gondolatok is, amit idős tudós tanárától hallott. Antonius Gnipho nem csupán a nyelv és irodalom tanára volt, hanem oktatta a rétorikát is, előadásait több kitűnő római látogatta. A legnagyobb elismerést a híres szónoktól, Cicerótól kapta, aki maga is hallgatta őt (már szónokként!).

Neveléstörténeti szempontból is kiemelendő momentum, hogy a grammatikai iskolákban a latin mellett idegen nyelvet is oktattak. Az elemi szintű oktatástól különválva, görög minták nyomán szerveződött a rétorikai képzés. Jelentős szerepet vállalt az említett Scipio-kör, behatóan tanulmányozzák a görög irodalmat, görög gondolkodókkal és filozófusokkal tartottak kapcsolatot, illetőleg támogatták a – görög példaképeket követő – római irodalom kibontakozását.
A hódítások során – felismerve a műveltség fontosságát – egész könyvtárak kerülnek át Rómába, például Sulla elhozta Athénból az Apellikon könyvtárát. Divat lett Görögországban tanulni, keresettek voltak a művelt, görög rabszolgák, továbbá a színpadon megjelentek a görög minták alapján átdolgozott-lefordított darabok (Plautus, Terentius). A történetíró Sallustius példaképe Thukydidés, Ciceróé Démosthenés, majd Vergiliusé Homéros, Horatiusé Alkaios és Sapphó. A költészet mintája általában görög, de akadnak görögül író rómaiak is.

Később egyes császárok is foglalkoztak görög irodalommal, és kedvelték a görög szokásokat és divatot. Tiberius görögül verselt, Claudius szeretett társalogni és írni görögül, Titus görög színműveket írt, Domitianus görög öltözékben elnökölt az olimpiai játékok mintájára rendezett capitoliumi versenyeken. Hadrianust egyenesen „Graeculusként”(Görögöcske) emlegették a görög irodalomban való jártassága miatt (Aurelius Victor: Epitomé 15).
Marcus Aurelius, a filozófus császár a filozófia nyelvén, azaz görögül írta meg emlékiratait.
A nevelés és az iskolák rendszere a Kr. e. 146-tól a Nyugatrómai Birodalom bukásáig terjedő időszakban a hellenizmus hatása alatt állt. Fokozottan érvényesültek az új hatások a tradicionális római rendszer ellenében, de akadtak hívei a régi elveknek is, például a Gracchusok anyja, Cornelia. A jeles matrónát a neveléstörténet is számon tartja, amiért rendkívül gondos nevelésben részesítette gyermekeit. Gyermekeihez szóló leveleiből Cornelius Nepos őrzött meg néhány töredéket híres férfiakról szóló munkájában. Most ezek közül idézzünk egyet Cornelia nevelési elveinek illusztrálása céljából:

„Hadd esküdjem meg ünnepélyesen, hogy Tiberius Gracchus gyilkosait kivéve egyet-
len ellenség sem okozott nekem akkora szomorúságot és akkora szenvedést, mint amekkorát te ezekkel a cselekedetekkel. Éppen te, akinek az lett volna a kötelessége, hogy idősebb gyermekeim helyére lépj, s azon fáradozz, hogy öregségemben minél kevesebb megpróbáltatás nehezedjen rám. Azon kellett volna lenned, hogy bármit teszel, teljesen elnyerd vele tetszésemet, és istentelenségnek kellett volna tartanod, hogy bármiféle nagy dolgot akaratom ellenére cselekedj, kiváltképpen azért, mert életemből már csak egy arasznyi van hátra. Hát még ez a rövid idő sem óvhat meg tőle, hogy ellenem fordulj, és az állam romlására törj? Lesz-e hát végül is megállás? Megszűnik-e valaha is a családunkat kínzó őrület? Lesz-e valamikor határa ennek az irtózatnak? Mikor hagyunk fel már vele, hogy ártsunk magunknak és másoknak? Mikor kezdünk már elrestellkedni, hogy bajba kevertük és feldúltuk államunkat? De ha ez már sohasem fog bekövetkezni, legalább akkor pályázz a néptribunusságra, amikor én már nem leszek; szavamra: cselekedj kedved szerint, mihelyt elszáll belőlem az érzés! Ha majd meghalok, mutass be nekem halotti áldozatot, és idézd meg családi isteneinket. Nem szégyelled akkor könyörgéseiddel ostromolni azokat az isteneket, akiket korábban, mikor még melletted álltak, elhagytál és nem követtél? Ne engedje meg neked Iuppiter, hogy makacsul kitarts elhatározásod mellett, és ekkora őrültséget végy a fejedbe! De ha mégis bemocskolnád magadat, félek, hogy önnön hibádból egész életedre akkora szenvedést vállalsz magadra, hogy sohasem tudsz majd megbékélni önmagaddal.”

A levélben a szokásos szülői aggódás és a generációs ellentétek mellett jól érzékelhető a hagyományos elveket és erkölcsöket képviselő anya nevelési felfogása. A rendkívül művelt és határozott családanya még felnőtt fiának is ad gyakorlati és életvezetési tanácsokat.
A kései köztársaság korából vannak adatok arra, hogy az előkelő körökben nemcsak a fiúkat, hanem a lányokat is iskoláztatták. Például Pompeius Magnus a fiai mellett tanítót fogadott a lánya, Pompeia mellé is.
Pompeius egyik feleségéről, Corneliáról Plutarchostól megtudjuk, hogy igen jártas volt az irodalomban, lantjátékban, geometriában, sőt filozófusokat is hallgatott, ennek ellenére rendkívül szerény maradt.

A görög és a latin irodalomban is tájékozott, sokat olvasó, művelt lányokat docta puellaként emlegették (Catullus 35). Az egyetlen ma ismert római költőnő, Sulpicia elégiái megtalálhatók Tibullusnál (4, 7–12). Ovidius azt tanácsolja az ifjú lányoknak, hogy ismerkedjenek meg a görög líra és elégiaköltészet egészével, Sapphótól és Anakreóntól kezdve Kallimachoson és Philetason át egészen Menandrosig, valamint a római aranykori költészettel.

Ugyancsak Ovidius az, aki a szerelmi élet és a sikeres hódítás trükkjei kapcsán is tanácsokkal szolgál az ifjúságnak; Ars amatoria (A szerelem művészete) című írása nem véletlenül lett korának „bestsellere”.



Forrás:
Hoffmann Zsuzsanna: Antik nevelés
http://mek.oszk.hu/08400/08431