Rómában az első királyok idején 304 napból és 10 hónapból álló ún. romulusi évet használták. A hagyomány szerint Numa Pompilius király volt az első naptárreformer, aki a 12 holdhónapból álló időszámítást bevezette. Minthogy 2 holdtölte közötti idő 29 és fél nap, a holdév napjainak száma csak 354 volt. Ezért a párős számtól irtózó rómaiak a napok számát 355-re emelték, de még így is 10 nappal kurtább volt a naptár, mint az említett tropikus év időtartama. (3 év múlva már több mint egy holdhónap volt az eltérés.)

Az állam vezetői a kalendáriumban keletkezett zűrzavar kiküszöbölésére az i. e. II. században a pontifex testület segítségét vették igénybe. De ahogyan a már idézett művében Ovidius írja:”az időszámítás még zavaros marad így is,míg, maga Caesar nem rendezi ezt az ügyet.”
Ovidius : Pasti III. 155-156.. (A Fasti-szemelvények Gaál László fordításai.)

A vallási tisztségviselők tehát nem vetettek véget a kaotikus állapotnak, sőt még inkább összekuszálták a naptárt. Feladatuk az volt, hogy kihirdessék az új év kezdetét, illetve megállapítsák kétévenként a lunáris és szoláris év különbségét kiigazítani hivatott ún. „toldalékhónapok” (mensis intercalaris vagy mercedonius) hosszát. E testület tagjai azonban nem álltak mindig hivatásuk magaslatán, nemegyszer nagyon is részrehajlóan nyújtották vagy szabták rövidebbre az évet: aszerint; hagy híveik vagy ellenségeik ültek-e a hivatali székekben.

Már az i. e. II. századra teljesen felborult az időszámítás rendje. Feljegyezték, hogy pl. i. e. 190-ben március idusa a 189. év november 6-ára esett. Ezen i tragikomikus helyzeten segít Julius Caesar, s reformja egy időre rendet teremt a kalendáriumban.

Az sz. I. században élt Plutarchos így számol be e jelentős eseményről:
„Naptárrefcirmja . . és az időszámításban keletkezett zavarok kiküszöbölése, melyet nagy, tudományos felkészültséggel hajtott végre, végül is igen hasznos és szükséges intézkedésnek bizonyult. Már a régi időben is sok zavart okozott a rómaiaknál, hogy nem értették és nem vették kellőképpen tekintetbe a hold- és a napév különbözőségét; így aztán az ünnepek és az áldozati napok fokozatosan eltolódtak, és éppen - egyszer ellenkező évszakban tartották meg őket, mint ahogy a vallás eredetileg előírta.”
Plutarchos: Párhuzamos életrajzok. Julius Caesar 59. (Máthé Elek ford.)

Julius Caesar parancsára i. e. 46-ban Szószigenész alexandriai csillagász és Marcus Flavius Soriba új időszámítást vezetett be. Egy korábban élt alexandriai tudós Eratoszthenes számításait vették alapul. Az általuk kialakított év 365 napból (szoláris év) állt; ez a szabályozás megszüntette a kétévenkénti „toldalék-hónapokat”. A két tudós négyévenként 1-1 szökőnappal hosszabbította meg az annust, és ezt a „toldaot” a február hónapba tették. A szökőnap a február 24-ét követő napra esett.

A szökőévet annus bissextilisnek nevezték. Az említett módosításra, azért t szükség, mert Eratoszthenész számításai szerint az év ténylegesen 365 és egynegyed nap hosszúságú. Ebből is látszik, milyen zseniális tudós volt, hiszen csak néhány percet tévedett!Ezt az időszámítást az államférfi nevéről Julianus naptárnak nevezzük, s a XVI. századik használták, Európa keresztény államai.

Az i. e. 46. év volt a történelem ismert leghosszabb esztendeje, az ún. zavaros év annus confusus), mely 445 napból állt, mert:
„ hogy január elsejétől kezdve az időszámítás rendje kiigazodjék, november és december közé (Caesar) beiktatott két hónapot; ezért az év, melynek során a rendszabályokat bevezette, a ,szökőhónappal együtt - mert a régi szokásnak megfelelően is éppen erre az évre esett - tizenöt hónapból állt.” - olvashatjuk Suetonius munkájában.

A nagy reformer halála után a szökőszabály helytelen alkalmazása miatt keletkezett egyenetlenségeket Augustus intézkedése szüntette meg. I. 8-ban pont Qx maxi-ént kijavíttatta a naptárt. A sextilis hónap napjainak számát eggyel növelte, a februárét eggyel csökkentette Az így kiigazított időszámítás egészen a XV. századig jól megfelelt a kívánalmak bár már utaltunk rá, hogy a naptár néhány perccel hosszabb, mint a csillagáti méréseken alapuló tropikus év. E „picinység” évszázadok során azonban nagyara gyarapodott, és ezt korrigálni kellett.

Hosszú huzavona után XIII. Gergely látott hozzá a kalendárium újabb tökéletesítéséhez, szintén két tudós - Clavius atikus és Lilius csillagász - segítségével. 1582. február 24-én jelent meg az a pápai bulla, mely a naptárreformot tartalmaz. Itt eszerint azon év október 4-ét, csütörtököt október 15-t, péntek követte. Minden negyedik év továbbra is szökőév maradt, de a kerek századok közül csak az, amelyik
4100-zal maradéktalanul Osztható. (Így p1. 1900 nem volt szökőév, de 2000 már az)

A XVI. században elfogadott kalendárium majd 4882-ben fog egy napot „késni”.