Évszázadoknak kellett elmúlniuk, hogy az idő, a nap beosztásának indokolt kérdése felvetődjék. Mind katonai, mind államigazgatási és gazdasági okok miatt rátértek a nap bizonyos időszakok szerinti beosztására; míg ez idő tájt az egyiptomiak es görögök az idő mechanikus úton való mérését már régen ismerték, addig Rómában a nép a déli időpontot onnan tudta meg, hogy a consul hírnöke megfigyelte, mikor delel a nap, vagyis mikor ér a Curia és a Graecostasis épülete közé, ekkor szóval vagy kürttel jelezte: Dél van! (Meridies est!)
I. e. 263-ban a siciliai Catina (Catania) városából napórát hoztak Rómába és azon észlelték az időt, amelyet egy pálcikának az árnyékából állapítottak meg. Hogy a rómaiaknak milyen csekély érzékük volt ekkor a természettudományos megfigyelésekhez, arra jellemző, miszerint száz esztendeig senki sem vette észre, hogy ez a napóra, illetve ennek a napórának a jelzései a négy fokkal délebbre fekvő város számára készültek és ezért Rómában teljesen használhatatlanok.
I. e. 164-ben készült el az első, Róma földrajzi szélességének megfelelő napóra, hamarosan számos más napórát állítottak fel a Város különböző pontjain, a gazdagok házának kertjében. Mivel azonban a ház ura nem figyelhette állandóan a napórát, minden órában egy rabszolga hangos szóval jelezte, hogy egy Óra ismét elmúlt.
A római nép talán nem is túl nagy lelkesedéssel vett tudomást az óra létezéséről, a napóra alkalmazásáról. Plautus egyik vígjátékában az élősdi elátkozza az időbeosztást, a napóra feltalálóját, hiszen azelőtt csak egy óramű létezett számára, a hasa, most pedig akkor kap enni, amikor a napóra az étkezés idejét jelzi!
A napóra azonban ködös, esős időben vagy éppenséggel éjszaka nem ”működött", csak ha a napfény hatására a pálcika árnyékot vetett. Ezért a rómaiak rátértek a görögök feltalálta vízóra, a klepsydra használatára.
A klepsydra alakja a mi homokóránkhoz hasonlított, égetett agyagból vagy később üvegből készült korsó (amphora) alakú edény volt, amelynek szűk csőrén át kiszivárgott a víz. Az elfolyt vízmennyiségből lehetett megállapítani, hány óra telt el, az üvegből készült vízórában a víz színén kis úszó lefelé süllyedtében jelezte a mércén az időt.
Persze, voltak lényegesen bonyolultabb és drága szerkezetek is, amelyeknél a kiszivárgó víz kerekeket működtetett, és azok mutatóval jelezték az órát, sőt kis sípot is megszólaltattak. A klepsydra azonban sohasem tudta kiszorítani az egyszerűbb napórát, hiszen a rómaiak napi beosztása a nap keltétől a nap nyugtáig terjedő időre szólt. Ha az est beköszöntött, sötétség borult a Városra, világosságot csak az látott, aki mécsest vagy olajlámpást égetett, de a nép zöme korán nyugovóra tért, hogy hajnalban már talpon legyen.
Kezdetben a napot és az éjjelt négy-négy szakaszra bontották, csak később tértek át a nap 12 órás beosztására, Cicero korában már a 12. órás éjszakát is ismerték. A nap 12 órája változó jellege miatt merőben eltért a mienkétől, az órát sorszámmal jelölték, nem ahogy a magyar nyelvben tőszámnévvel, vagyis egy óra helyett első órát (hora prima) mondtak. A nappali időszakokat ugyan 12 órára, de nem egyenlő tartamú, 6o perces órákra osztották, hanem az évszaktól függően változtatták azokat, hiszen az év különböző időszakaiban a nap hol rövidebb, hol hosszabb volt.
Legrövidebb a nappal december 23-án: 8 óra 54 perc, február 6-án már 9 óra 5o perc, március 23-án kereken 12 óra, május 9-én 14 óra 10 perc, június 25-én pedig a leghosszabb: 15 óra 6 perc. Ősszel ismét rövidülnek a napok: augusztus 10-én 14 óra 10 perc, szeptember 25-én kereken 12 óra, november 9-en pedig 9 óra 50 perc.
Ennek megfelelően a nappali időszak beosztása is változott, amint azt a következő táblázat szemléltetően bemutatja:
Az óra (hora) kezdete Június 21-i érték December 21-i érték
I. Horaprima
II. Hora secunda
III. Hora tertia
IV. Hora quarta
V. Hora quinta
VI. Hora sexta
VII. Hora septima
VIII. Hora octava
IX. Hora nona
X. Hora decima
XI. Hora undecima
XII. Hora duodecima
Ebből a táblázatból is kiderül, hogy az órák időtartama nem azonos, hanem változó, az egyetlen állandó jellegű időpont a deli, vagy hetedik óra (hora septima).
Percekkel, másodpercekkel Rómában nem törődtek, az idő senkit sem hajszolt, semmi sem volt sürgős. Ez az inkább tapasztalatokon, semmint természettudományos megfigyelésen alapuló időbeosztás a naptári év számításánál is megmutatkozott.