A császárkorban az egyik elterjedt korszakhatár, mintegy új aera, azaz éra, korszak kezdete, Diocletianus trónralépése volt (Kr. u. 284), amely még a keresztény időkben is fennmaradt valameddig, például Egyiptomban. Ugyancsak a császárkorban terjedt el az ab urbe condita, vagyis Róma-város alapításától (= Kr. e. 753) történő datálás, mivel ekkorra már általánosan elfogadták a Varro-féle városalapítás időpontját, s ezzel kiküszöbölték a valamikor még Cicero által is felemlegetett véleménykülönbségeket (Kr. e. 814, vagy 751, vagy 747, vagy 728 stb.). Így azután ez a keltezési mód, amely előbb csak az irodalomra, főként a történetírásra volt jellemző (Livius, Dionysios Halíkamasseus), hosszú időre, szinte egészen korunkig meggyökerezett. Számoltak különféle provinciális, így például egyiptomi aerák-kal is.

Ugyancsak tudunk egyes uralkodók próbálkozásairól, akik főleg saját császárságukkal kíséreltek meg új érát kezdeni, mint például Hadrianus Kr. u. 124-től Görögországban. Voltak különféle későhellenisztikus számítások is, amelyek egy-egy város vagy terület „felszabadításától", mint korszakhatártól indultak el.


Havas László