logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Sasok és légiók

Hosszú évszázadokon át Róma uralkodott majdnem az egész akkor ismert világ fölött. Birodalmának határai a Perzsa-öböltől az Északi-tengerig, a Felső-Nílustól a Dunáig és Rajnáig, a Kaukázus előhegyeitől az Atlasz hegységig húzódtak. Határai mintegy ötmillió négyzetkilométert zártak körül. Óriási birodalom, hatalmas államgépezetre, megfelelő hadseregre volt szüksége.

A rómaiak történelmük kezdetétől szüntelenül háborúskodtak; hol ők kényszerítették másokra a háborút, hol mások kényszerítették rájuk. Amint a római köztársaság belsőleg megerősödött, egész Itáliára ki akarta terjeszteni hatalmát.
A kisbirtokos plebejusi réteg is, a vagyonos patríciusok is újabb földekhez akartak jutni. Kihasználva fejlettebb állami és katonai szervezetüket, sorra meghódolásra kényszerítették az itáliai népeket, majd a közeli és távolabbi országokat is. Nézetük szerint a köztársaság csak igazságos háborút folytatott, mindenkor az oltár és a házi tűzhely (pro aris et focis) védelmében.
Annyi mindenesetre igaz, hogy a rómaiak nem egykönnyen indítottak háborút. Ha lehetett, igyekeztek elkerülni a fegyveres összecsapást, és cselvetéssel, az ellenfelek megosztásával, különféle szerződésekkel próbálták Róma hatalmát és vezető szerepét elismertetni. A hadüzenetet egyébként is mindig bonyolult formaságok előzték meg. Sokat adtak arra, hogy a már „elkerülhetetlen” háború mindenkor összhangban álljon az „emberi és isteni sugallatokkal”, s „igazságos és az isteneknek tetsző” legyen (iustum piumque bellum).

A hadseregnek, a légióknak (legio) nagy – esetenként döntő – szerepe volt mind a köztársaság, mind a császárság korában. Röviden szólva, a római birodalom fogalma összeforrott katonáival. Nem csoda, hogy a légiók a császárkorban beleszóltak a trónutódlásba is. A katonacsászárok korában szinte alig lehet nyilvántartani a sok, gyakran egyidejűleg magát császárnak nevező hadvezért.
A császári bíbor a testőrök vagy legionáriusok kegyétől függött, nemegyszer a legtöbbet fizetőnek vagy ígérőnek adták el. A „jó császárok” majdnem százesztendős (96-180) uralkodása után, Commodus uralomra jutásával a romlás és a hanyatlás százada következett.

Barbár, csaknem tudatlan katonák lettek császárok – innen a „katonacsászárok” elnevezés –többen még csak Rómába sem jutottak el, a zsoldosok már útközben meggyilkolták őket, és új császárnak adták el a méltóságot.
Kiemelkedett közülük ugyan néhány keménykezű uralkodó, mint Septimius Severus (193-211), akit a pannoniai légiók kiáltottak ki császárrá. Eredményesen harcolt a barbár népek ellen, leszámolt a két ellencsászárral.
Ugyancsak Pannonia adta Aurelianust (270-275) és Probust (276-282), akik Rómát hatalmas védőfalakkal vették körül, hogy megvédhessék a betörő ellenséges hadak ellen.



Forrás:
Regős Géza: Az Antik Róma Napjai
Tankönyvkiadó - Budapest