A római katonai taktika és stratégia a kisebb méretű törzsi sereg lokális hegemonikus törekvéseiből alakult ki, míg elérte azt a szintet, melynek segítségével masszív seregek mozgatásával egy birodalmat volt képes felépíteni.
Ez a fejlődés a római politikai törekvések változó trendjeivel, a szociológiai és gazdasági felépítés átalakulásával, valamint a speciális ”római katonai módszerekkel” magyarázható. Ez a módszertani szemlélet magába foglalja az állandósuló és szisztematizálódó hadsereg felállítása felé haladó törekvést, a szomszédos népek hadviselési módszereinek praktikus másolását, adaptációját és alkalmazását, a taktikában és metódusokban való flexibilis gondolkodásmódot, a győzelem keresésében mutatott kérlelhetetlen konokságot, valamint az összetartást, amit a hadat viselő római polgár idealizált képe generált, és ez a római légióban öltött testet. Ezek az erények idővel elapadtak, de addig is erős alapot szolgáltattak Róma felemelkedéséhez.


Néhány lényeges fázisként ebben a fejlődésében, majd a hanyatlásban a következőket említhetjük:

- A hadsereg alapját a törzsi kezdetektől elsődlegesen a római polgárokból álló nehézgyalogság adta, és ezt a korai időktől fogva falanxszerű elemekkel erősítették meg

- Növekvő katonai tapasztalatok, mikor a Római terjeszkedés iránya kilép Itáliából, és Észak-Afrika, Görögország valamint a Közel-Kelet területeire terjed ki

- Folyamatos finomítás, standardizálás, és modernizálás a Gaius Mariushoz köthető periódusban, beleértve a polgárság szélesebb körű bázisának beleolvasztását a hadseregbe, és az egyre professzionalizálódó és állandósuló katonai szolgálatot.

- Folyamatos terjeszkedés, mozgékonyság és tapasztalatszerzés a Köztársaság végétől kezdve a Ceasarok koráig

- Növekvő barbarializálódás, a nehézgyalogos egységek súlyának csökkenése a lovassággal és a könnyűgyalogsággal szemben

- A Nyugat-Római Birodalom összeomlása, és kicsi, gyenge lokális erőkre való szétdarabolódása



Amaltheia