logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Pydnai csata (i.e. 168)

A Róma és az Antigonida dinasztia között dúló háború záróakkordja, az ie. 168-ban megvívott pydnai csata jelentette Róma végső fölényének manifesztációját a hellenisztikus világ felett, valamint az Antigonida dinasztia végét is, melynek hatalma egészen a macedón III. Alexandrosig volt visszavezethető.
A harmadik Macedón háború ie. 169-ben kezdődött, melyben kezdetben a rómaiak könyvelhettek el a maguk számára néhány kisebb győzelmet, ami főleg Perseusnak, a macedón királynak kitérésre alapozott taktikájának volt köszönhető, mivel nem akart nagyobb csatába bonyolódni, amíg meg nem erősítette seregét.
Az év végére a helyzet lényegesen megváltozott és Perseusnak sikerült visszaszereznie azokat a területeket, melyeket a korábbi hadműveletek során elvesztett, beleértve a fontos vallási központot Diont is. A macedón sereg ezt követően egy jól védhető helyen, az észak-hellasi Elpeus folyó közelében táborozott le.

A következő évben a római expedíciós hadsereg vezetése a tapasztalat hadvezér, Lucius Aemilius Paulus kezébe került át, aki az erre az évre választott consulok egyike volt. Azzal a céllal, hogy Perseust kimozdítsa védett pozíciójából, Paulus egy kisebb erőt (8200 gyalogos, 120 lovas) küldött Publius Cornelius Scipio Nasica vezetése alatt a tengerparthoz, mivel azzal akarta megtéveszteni ellenfelét, hogy serege átkaroló hadműveletre készül. E helyett azonban Scipio az éj leple alatt délre mozdult el seregeivel a hegyeken keresztül, nyugatra a római és a macedón csapatoktól. Egészen Pithiumig hatolt, majd északkeletnek fordult, hogy hátba támadja a macedónokat.

Szökött légionáriusok azonban felfedték tervét az ellenség előtt, így Perseus Milot bízta meg, hogy 12000 fős sereggel védje meg a római felvonulás útvonalát. A két sereg összecsapása visszavetette Milo seregét, mire Perseus a fő erőkkel északi irányba, Katerini közelébe vonult, ahol a Pydna nevű falutól délre megfelelően sík terep kínálkozott a phalanx harcmodor számára. Paulus utasította Scipiot, hogy csapataival egyesüljön a főerőkkel, miközben Perseus csatasorba állította hadseregét, mivel úgy tűnt, hogy a Scipió vezette egységek bármely pillanatban támadhatnak déli irányból.
Az egyesült légiók azonban valójában nyugati irányban nyomultak előre, és mikor elérték Pydna térségét, és látták, hogy Perseus csatarendbe állította csapatait, Paulus úgy döntött, hogy nem bocsátkozik harcba meneteléstől kifáradt katonáival, inkább tábort vert az Olocrus hegy lábánál.

A csata a következő nap délutánján, június 22-én kezdődött meg. A küzdelem kezdetének körülményei a későbbi beszámolókban eltérő módon maradtak fenn. Az egyik történet szerint Paulus addig várt, míg a nap már nem sütött katonái szemébe, majd egy zabolátlan lovat küldött előre, hogy zavart keltsen az ellenfél soraiban. Sokkal valószínűbb, hogy az ütközet megkezdésének közvetlen oka az volt, hogy néhány római rekviráló egység túl közel keveredett a macedón erőkhöz, és támadás érte őket Perseus thrák lovasai részéről.

A két hadsereg létszáma a csata előtt közel egyenlő volt. A rómaiak 38000 emberrel rendelkeztek, melyből 33400 gyalogos volt, beleértve a két római légiót is. A macedónok 44000 zsoldossal álltak fel, melyből 21000 phalagnites gyalogos volt.
A két sereg lovasságának létszáma is durván azonosnak tekinthető, körülbelül 4000 mindkét oldalon. A hadtestek a tőlük korábban is megszokott módon álltak fel. A rómaiak a két légiójukat a vonaluk centrumában sorakoztatták fel, a szövetséges latin, itáliai és görög gyalogság pedig a szárnyakon helyezkedett el.

romaikor_kep



A lovasság a szárnyakon állt fel, a jobb szárnyat pedig további 22 elefánt egészítette ki. A macedónok phalanxai Perseus vonalának középpontjában helyezkedtek el, melynek bal oldalán a 3000 fős elit nehézgyalogság sorakozott el. A könnyebb fegyverzetű peltasták, zsoldosok, thrák gyalogság és a kettéosztott lovasság a két szárnyon álltak fel. Az erősebb nehéz lovasságot (beleértve az elit Sacred Squardont), és a thrák Odrysian lovas egységeket Perseus a jobb szárnyra vezényelte.

A vonalak középső része körülbelül délután három órakor csapott össze, mikor a macedónok egysége egészen a római tábor közelébe nyomultak előre. Paulust csodálkozással és félelemmel töltötte el a phalanxok látványa.
A római katonák megpróbálták leszorítani az ellenség pikáit, vagy levágni azok hegyeit, de csak kevés sikerrel jártak. Képtelenek lévén, hogy megbirkózzanak a feléjük meredő tüskés alakzattal, a rómaiakat visszavetette a támadás, és néhány szövetséges egység is megfutamodott a csatamezőről, látva Paulus csapatainak tehetetlenségét.

Ám ahogy a phalanxok előre törtek, és hátrább szorították a római sorokat, a talaj egyre egyenetlenebbé vált a dombok lábánál, minek következtében a macedón phalanxok rendje szétzilálódott. Paulus látva a kialakuló helyzetet parancsot adott a légióknak, hogy hatoljanak be a résekbe és támadják meg a phalagniteseket. A közelharcban a római kard és a nehéz pajzs hatékonyabb volt a tőrszerű rövid kardokkal és könnyű páncélzattal felszerelt Macedónoknál. A felszabadult egységek hamarosan csatlakoztak a római jobbszárnyhoz, és sikeresen felmorzsolták a macedónok baloldalát.
Látva a csatában beálló fordulatot, Perseus elmenekült a serege jobbszárnyán eleddig tartózkodó lovasságával együtt. Plutachos szerint a lovasságot és a királyt a későbbiekben a gyalogságból megmaradt túlélők gyávasággal vádolták. Nem maradtak belőlük sokan élve, a 3000 nehézgyalogos testőr a halálig harcolt, a 40000 katonából pedig 25000-et öltek meg, vagy fogtak el a rómaiak. Maga a csata nem tartott tovább egy óránál.

Perseust később bekerítették és elfogták Paulus csapatai, és miután a győztes consul triumphusán felvonult, élete végéig őrizetben tartották. A rómaiak Macedón királyságot négy részre osztották, majd később ezeket is megszüntették és provincát szerveztek belőlük. A csatát magát gyakran úgy emlegetik, mint a római légióknak, a kevésbé flexibilis phalanx harcmodor ellenében birtokolt mozgékonyságának köszönhető hatékonyabbságának bizonyítékát.
Bár néhányan a vereséget Perseus egy hadvezetési hibájának tulajdonítják, mivel a macedónoknak nem voltak képesek megoldani a rómaiak átkaroló hadmozdulatának problémáját. Paulus tudta a csata előtt is, hogy a phalanxot ütközetbe küldik, akkor, ha esetleg más irányból veszély lép fel, közel lehetetlen a szárnyakat megfordítani anélkül, hogy megzavarnák a formáció kohézióját. Ráadásul a csata előtt még a macedón hadsereg közel fele nem foglalta még el a pozícióját a phalanx harcmodor komplexitásának köszönhetően.

A centuriák már azelőtt behatoltak a phalanxok szárnyain keletkező résekbe mielőtt Perseus reagálni tudott volna és kiküldhette volna a könnyűgyalogságát, hogy betöltsék a réseket. Még ha ez meg is történt volna, ahogy a csata az egyenetlenebb terep felé mozdult (ami hátrányosan érintette mindkét oldalt, de sokkal inkább a macedónokat), a rómaiak képessé váltak arra, hogy közelharcba bocsátkozzanak a hoplitákkal, és kihasználják rövid kardjuk hatékonyságát.



Amaltheia