logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Arminius diadala (Teutoburgi erdő, Kr. u. 9. októbere)

A teutoburgi erdőben Kr. u. 9-ben vívott csata egyike a történelem legismertebb és leghíresebb csatáinak. Németországban szinte mindenki hallott már róla. Kimenetele is messzemenőkig ismert. Arminius - helytelenül Hermannak is nevezik - vezetésével a cheruskok legyőzték Quintilius Varus római légióit, lerombolván ezzel győzhetetlenségük mítoszát. A csata éppen annyira a német történelem része, mint ahogy a római történelemé, mivel a cheruskok germánok. Ebben az időben természetesen még nem létezik Német Birodalom, még germán államiság sem, csupán egyes, egymás között is vetélkedő törzsek vannak.
Az esemény színhelye azonban ősi német területen, a Weser-menti dombvidék erdőiben terül el. A teutoburgi erdőben vívott csata nemcsak valódi megsemmisítő ütközet, hanem kimenetelére nézve is döntő jellegű. Arminius totális diadala megakadályozza, hogy Galliához hasonlóan Germánia is rómaivá váljon. A legtöbb történelem iránt érdeklődő ezzel is tisztában van, mikor erről a csatáról esik szó. Kevéssé köztudott azonban az a tény, hogy a rómaiak katasztrofális veresége kapitális hibákra vezethető vissza.

Kr. e. 12 körül a római világbirodalom északi határát a Duna és a Rajna képezi. A birodalom a Rajna torkolatától a Szaharáig, az Atlanti-óceántól az Eufráteszig terjed. Azonban egyetlen határvidék sorsa sem annyira bizonytalan, mint az északi területé. A Duna és a Rajna közti mély kiszögellésben a germán törzsek újra és újra támadnak. A kiszögellés olyan, mint egy tőr, mely az impérium szívét fenyegeti.
Rómának nehéz dolga van a germánokkal, akik Caesar galliai győzelme óta a rómaiak szomszédjai. Augustus császár ezért úgy dönt, hogy megszünteti ezt a kiszögellést és az északi határt előretolja kelet felé négyszáz kilométerre, az Elbáig. Az így kialakuló viszonylag egyenes folyami határ az Elba torkolatától Vindobonáig, a mai Bécsig terjed és lényegesen könnyebben védhető. Nyíltan fogalmazva ez annyit tesz, hogy Germánfa egészének be kell tagozódnia a Római Birodalomba. A germánokat éppúgy romanizálni kell, mint egykor a gallokat. Micsoda nagyvonalú terv!

romaikor_kep



A hadjárat parancsnokságát Augustus Gallia helytartójára, mostoha fiájára, Drususra bízza. A nagy anyag- és eszközráfordítással vezetett hadjárat teljes sikert arat. Mikor Drusus leesik a lováról, és váratlanul meghal, a hadjáratot idősebb testvére, Tiberius folytatja tovább. A germán törzsek térdre kényszerülnek. Miután sikerül leverni a cheruskok újra és újra fellángoló lázadásait, Kr. u. 6-ban Tiberius elhagyja Germánfát, hogy más, fenyegetőbb hadszínterekkel törődjön. A rómaiak rajnai hadseregének főparancsnokságát Quintilius Varus veszi át, aki azt megelőzően szíriai helytartóként vérbe fojtja a zsidók első nagyobb lázadását. Kinevezését nem annyira katonai képességeinek, mint a császári udvarhoz fűződő kiváló összeköttetéseinek köszönheti: feleségül vette a császár unokahúgát.
Azonban még nem sikerült megtalálni a megoldást az újonnan kialakított ütközőzóna hatékony ellenőrzésére. A terület mocsaras, dimbes-dombos, és a végeláthatatlan erdőségekben fékezhetetlen félnomád törzsek élnek „termetük magas, hajuk vöröses, szemük vadul csillog”, amint kilencven évvel később a római történetíró, Tacitus tájékoztat. A rómaiak nem uralnak összefüggő területet. Birtokukban csupán egyes megerősített helyek vannak, ahol csapataik áttelelnek. E helyeken városias jellegű települések alakulnak ki, melyekben a germánok megismerkednek a római berendezkedéssel. Hozzászoknak a kialakult piacokhoz és azon vannak, hogy békében éljenek együtt a rómaiakkal és lassacskán lépésről lépésre hozzászokjanak az újhoz. Elevenen él bennük azonban velük született jellemük, régről kialakult életmódjuk és szokatlan mértékben, szabadságuk tudata.

Egy kortársa így jellemzi Varust: „Nyugodt és lágyszívű férfi, testben és lélekben is kissé lassú, aki jobban ismeri a tábor kényelmes életét, mint a tulajdonképpeni háborús szolgálatot.” E kevéssé rátermett parancsnok tejesen hamisan ítéli meg a germánokat. Nem ismeri fel, hogy tejesen mások, mint a szírek, melyek Nagy Sándor óta alávetettként élnek, melyekhez szegény emberként érkezett, de gazdagon távozott. Varus önkényesen pénzt követel a germánoktól, mintha alávetett népek lennének, és parancsokat ad nekik, mintha a rómaiak rabszolgái volnának. A jog és a törvény eszközével engedelmességre akarja szoktatni őket.
A római jogrend bevezetése, valamint az aranyban és ezüstben elvárt adófizetés mindenekelőtt a törzsi előljárókat dühítik fel. Germánfában tudniillik a nemesfémeket főleg a társadalmi rangot kifejező díszek előállítására használják, és e vidéken ritkák azok a luxuscikkek, melyek eladásával aranyra és ezüstre lehet szert tenni. A germánok kezdik visszasírni korábbi életmódjukat. Mivel azonban jól ismerik a római csapatok erejét, elégedetlenségüket nem mutatják nyíltan. Ellenkezőleg, Varust mindenütt kitárt karokkal fogadják, és úgy tesznek, mintha a legteljesebb összhangban élnének vele és a csapatok nyomása nélkül is alávetnék magukat. Valójában azonban összeesküvést terveznek.

Az összeesküvők feje Arminius, Varus közvetlen közelében él, gyakran asztalánál étkezik. Fiatal, tehetséges és bátor fiatalember, aki nemes nemzetségből származik, Semiger törzsi elöljáró fia. Gyors felfogóképessége és esze már korán feltűnik. Részt vesz a rómaiak hadjárataiban, huszonhat éves korában hosszú időt tölt Varus főhadiszállásán és kinevezik a római gárda lovas tisztjévé. Közvetlen közelről, pontosan tanulmányozza a rómaiak, de mindenekelőtt a főparancsnok jellemét és sajátos vonásait, s gyorsan átlátja, hogy csapataikat csak nyílt terepen tudják hatásosan alkalmazni.
Arra is rájön, hogy leginkább azt lehet legyőzni, aki gondatlan, és a fenyegető rosszat még csak nem is sejti. Ravasz tervének mind több törzsi elöljárót nyer meg. Mozgósítja a germán törzseket, és titokban állandó hadsereget állít fel, melyet a rómaiak mintájára jól kiképez és tökéletes fegyelemben tart.

romaikor_kep



A 9. év nyara e vidéken teljes nyugalomban telik. Varus azt hiszi, hogy Germánfát végérvényesen megbékítette, Arminius pedig hű követője. Azonban mindennek az ellenkezője igaz, Arminius gyűlöli és megveti őt. Varus nem tudja, még csak nem is sejti, hogy háborúra készül. Az összeesküvésben még akkor sem hisz, mikor azt egy nagy tekintélyű és a rómaiakhoz hű cherusk, Segestus eláruja. Nem fogadja el azt a tanácsot, hogy Arminiust veresse láncra, mivel a vádak mögött családi ellentétet sejt. Segestus tudniillik nem sokkal korábban megtagadta Arminiustól leánya, Thusnelda kezét, így a szerelmespárnak menekülnie kellett.
Mikor Varust a 9. év szeptemberében elérik a cherusk felkelésről szóló első hírek, éppen a Weser-menti Mindennél állomásozó három légiójának téli szálláshelyre, a felső Lippe vidékére, Aliso (Haltern) mellé történő átvonulását készíti elő. Varus úgy dönt, hogy kisebb kerülőt tesz és leveri a lázadást, nem sejti, hogy az állítólagos felkelés egy kifinomult terv része, melynek céja, hogy a rómaiakat becsalogassák az erdők mélyére.

Varus október elején indul el Mindenből három légióval, kb. húszezer emberrel és elindul azon az úton, melyen közvetlenül az Ems és a Weser között elhelyezkedő, szinte áthatolhatatlan erdőségekbe és mocsarakba vezet. A római főparancsnok annyira jóhiszemű, annyira nem sejt semmit, hogy maga Arminius kíséri, aki még saját harcosainak egy részét is magával viszi. Aztán a cheruskok arról biztosítják, hogy további segélycsapatokat mozgósítanak számára, melyekkel a lehető leghamarabb csatlakoznak hozzá. Varus egyedül vonul tovább, míg a cheruskok titokban egyesülnek azokkal a fegyveresekkel, melyek a tervbe vett rajtaütésre készülve a közelben várakoznak.

A római légiók rendezetlen, laza alakzatban vonulnak, mintha a legnagyobb békében lennének. Számos kocsit és teherhordó állatot visznek magukkal, továbbá nőket és szolgákat is. Varus megengedte katonái hozzátartozóinak, hogy a hosszú hadtáposzlophoz csatlakozzanak. A rómaiak arra kényszerülnek, hogy a végtelen ütközetvonattal utat keressenek a hegyvidék völgyei és szurdokai között, fákat kell kivágniuk és hidakat verniük. A menetet megzavarja egy hirtelen vihar, mely heves esővel jár. A katonák elcsúsznak a síkos talajon, a kidőlt fák elzárják az utat, helyzetük tovább rosszabbodik.
Arminius nem is választhatott volna kedvezőbb pillanatot arra, hogy a mai Detmold közelében megtámadja a római menetoszlopokat. A lesállás pontos helyét a tudomány máig nem tudta meghatározni. A római sereg 20 kilométerre elnyúló menetoszlopát teljes hosszában megtámadják.

romaikor_kep



Arminius harcosai, melyek a sűrű bozótban rejtőznek, és minden oldalról rávetik magukat a mit sem sejtő legionáriusokra. Gerelyüket a sűrű tömegbe hajítják, és sok rómait megölnek. Újra meg újra megtámadják, lemészárolják az egyes alegységeket. A rómaiak súlyos veszteségeket szenvednek. Mikor a negyedik napon újra esni kezd az eső, bőrből készült pajzsaik teleszívják magukat vízzel. Fegyvereiket nem tudják hatékonyan alkalmazni.
Ebben az időben, ezen a terepen lehetetlen íjjal és nyíllal hatékonyan lőni. Arra sincs hely, hogy a legionáriusok szétbontakozzanak, és harcrendbe álljanak. A germánok túlnyomórészt csak könnyű fegyverzettel rendelkeznek, kitérnek a csata elől, újra meg újra bekerítik az egyes alegységeket, és egyik harcost a másik után ölik meg. Varus és magas rangú tisztjei attól félnek, hogy élve esnek fogságba és aztán kínhalált halnak. Kardjaikba dőlve követnek el öngyilkosságot. Varus csontjait azóta sem találták meg.

A vérfürdőből csak néhány római tudott elmenekülni. Akik megadták magukat, beleértve a nőket és gyermekeket is, azokat megkínozták, aztán keresztre feszítették, élve eltemették vagy feláldozták az isteneknek. A germánok sikert arattak, Arminius és a vezetése alatt egyesült törzsek tartós győzelmet arattak egy virágzó világbirodalom felett, mely fordulópontot jelent a római történelemben és a németség előtörténetében is. Arminius német nemzeti hőssé válik, annak ellenére, hogy győzelmét a hűtlenség és az árulás tette lehetővé.
A katasztrófa hírére egész Róma pánikba esik. Ily súlyos veszteségekre a Hannibáltól elszenvedett cannae-i vereség óta nem volt példa. Vajon a germánok zúgó viharként zúdulnak majd egész Galliára? Augustust lesújtja csapatai vereségének híre. Feladja az elbai határra vonatkozó terveit, lemond a Rajna jobb partján fekvő területek visszahódításáról. Suetonius, római történetíró így ír: „Ruháját megszaggatva, mély gyászba borult. Haját és szakállát hónapokon át nem nyírta. Fejét az ajtófélfába verve újra meg újra így kiáltott - Varus, add vissza a légióimat!”



Otto Hans Dieter