logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A bíbor vitorlás hajó (Actium, Kr. e. 31. szeptember 2.)

Miután a philippi csatában legyőzték Caesar gyilkosait, Brutust és Cassiust, Antonius és Octavianus - a későbbi Augustus császár uralják a római világot. Kr. e. 40-ben felosztják egymás között a birodalmat: Octavianus birtokolja a nyugati tartományokat, Antonius pedig a keletieket. Itt találkozik a vazallus fejedelmek tarzoszi összejövetelén Kleopátrával, Egyiptom királynőjével, Caesar egykori szeretőjével.
A királynő felismeri, hogy feltehetőleg Antonius lesz az első ember Rómában, és ezzel az ő kezében lesz Egyiptom, illetve az ő királyságának sorsa. Sikerül Antoniust olyannyira megnyernie magának - a szerelem eszközeivel is -, hogy az meghívásának eleget téve követi őt Egyiptomba, s ott nyíltan együtt él vele, noha van egy felesége: Octavia, Octavianus testvére. Antonius számára Kleopátra - aki három gyereket szül neki - kulcs a gazdag Egyiptomhoz és annak jelentős anyagi eszközeihez.

Ezáltal azonban tekintélye Rómában jelentősen csökken. Octavianus igyekszik saját javára kihasználni a helyzetet. Amikor Kr. e. 33-ban konzul lesz, Antoniust a római állam elárulásával vádoja. Magánéletét veszi célba, kipellengérezve az iszákos Antonius kicsapongó életét a boszorkány Kleopátra oldalán, aki varázslattal vetette ki rá hálóját. Octavianus jogsértéstől sem riad vissza, hogy Antoniust erkölcsileg ellehetetleníthesse.
32 júliusában feltöri Antonius Rómában letétbe helyezett magán-végrendeletét, és nyilvánosságra hozza, hogy ebben komoly hagyaték jut azoknak a gyermekeknek, akiket Kleopátra ajándékozott neki. Abban az esetben, ha Rómában hunyna el, holttestét Egyiptomba kell vinni. Ez Octavianus számára egyértelmű bizonyíték arra, hogy Antonius Rómát Egyiptom alá akarja rendelni. Midőn Antonius a feleségének küldött levélben kimondja a válást, s ezzel véglegesen Kleopátra mellett dönt, a római szenátus hadat üzen neki.

Az elmúlt éveket Antonius arra használta, hogy haderejét fejlessze, különös tekintettel a kisebb és nagyobb hadihajókra. Azok a nehéz úszóegységek, melyeket 31 őszén bocsátottak vízre, hajítógépekkel vannak felfegyverezve, melyek nagyméretű köveket vetnek. A flotta a dalmát partok előtt gyülekezik, és Korfu szigetétől délre az Arabrakiai öbölben vet horgonyt, mely az Actium nevű kisváros előtt helyezkedik el. Ide vonul Antonius szárazföldi hadserege is, mely a tengeröböl bejáratától délre üti fel első táborát. Egy igen keskeny, csupán 600 méter széles helyen parti erődítményeket építtet, melyeket hajítógépekkel szerel fel. Actium kikötőjét és a fő tábort két megerősített fallal köti össze.

Octavianus seregével észak felől közelíti meg az öblöt. Plutharkosz szerint serege csupán 80 ezer gyalogosból és mintegy tizenkétezer lovasból áll, így számszerűleg jelentős hátrányban van Antoniusszal szemben. Ezzel szemben négyszáz hajójával Octavianus rendelkezik nagyobb flottával. A parancsnokságot Marcus Agrippa látja el, aki ragyogó stratéga és Octavianus bizalmasa, s aki már arról is gondoskodott, hogy az új hajókat az illír kalózhajók mintájára építsék. Ezek a liburnák kisebbek, könnyebbek, gyorsabbak, de mindenekelőtt jobban manővereznek, mint Antonius nehéz, nagy hadihajói.
Kétszázhatvan modern vitorlásával, fedélzetükön mintegy nyolc és fél légiónyi katonával Agrippa lezárja az arabrakiai öblöt. Az elavult hajók maradékát nem is vitte magával, annyira bízik az új egységek fölényében. Eközben Octavianus az öböl bejáratától északra a félszigeten tábort üt. Antonius abból indul ki, hogy Octavianus a szárazföldön keresi majd a döntést, így seregét ő is átcsoportosítja a félsziget északi részére és ott felkínálja a csatát. Octavianusnak azonban esze ágában sincs ezt elfogadni. Arra számít, hogy Agrippa tengeri blokádja révén, mely mind jobban megnehezíti Antonius csapatainak ellátását, felmorzsolhatja ellenfelét.
Antonius így arra kényszerül, hogy tejes flottájával vállaljon döntő csatát. Ez, beleértve a hatvan egyiptomi hadihajót is, mintegy kétszáz úszóegységből áll. Személyi állományát jelentősen csökkentették a járványok és a tömeges dezertálás, így kénytelen- volt mintegy nyolcvan-kilencven hajóját felégetni, mivel nem tudta legénységgel ellátni azokat. Tágas hajóinak fedélzetén mintegy húszezer katonát és kétezer íjászt helyezett el a tengerész legénységen túl. Antonius parancsot ad a kormányosoknak: vigyék magukkal a vitorlákat, hogy senki se menekülhessen el az ellenség elől. Vagy talán saját menekülésére gondol, az ellenséges záróvonal áttörésére? Harc közben a kötélzet a fedélzeten nehézséget okoz, ráadásul növeli a tűz veszélyét, ezért Octavianus a csata előtt a fő vitorlát a szárazföldön hagyta.

Kr. e. 31. augusztus 29-én a két flotta sodorvonalban egymással szemben áll, harcra készen. De a tenger annyira viharos, hogy a csatát újra és újra el kell halasztani. Csak szeptember 2-án délben csökken annyira a szél, hogy megkezdődhet a küzdelem. Octavianus flottája három kötelékre oszlik. A jobbszárnyat maga vezeti, a balt Agrippa és a centrumban Arruntius a parancsnok. Kb. egy tengeri mérföldnyire kedvező, enyhén konkáv vonalban található Antonius flottája. O szintén a jobbszárnyat irányítja, a balt Caelius, a középsőt Octavius. A közép mögött közvetlenül az öböl bejárata előtt helyezkednek el az egyiptomi hajók. Kleopátra zászlóshajójának, az Antoniasnak bíbor vitorlái messziről láthatóak.
Octavianus túlságosan kockázatosnak tartja a frontális támadást, így egy ravasz manőver mellett dönt. Tejes jobbszárnyát váratlanul és pusztán az evezők segítségével visszavonja a nyílt tengerre. Caelius feltételezi, hogy ezzel kezdetét veszi az ellenség visszavonulása és hajóival üldözésre indul. Hagyja, hogy mind messzebb kicsalogassák a nyílt tengerre. A visszavonulás azonban csak látszólagos, célja, hogy felborítsa az ellenfél hadrendjét. Ez sikerül is. Mert mikor Agrippa is kezdi visszavonni a másik szárnyat, Antonius akit az újra feltámadó parti szél is segít - hajóival szintén követi. Ily módon megszűnik az összeköttetés flottájának két szárnya és a centrum között, a harcvonal felbomlik. Ez az a pillanat, amire Octavianus várt, hogy számbeli és tengerészeti fölényét érvényesíthesse. Olyan csata alakul ki, amely - Plutharkosz szerint - leginkább szárazföldi ütközetre vagy egy fal megrohanására hasonlít.

A hajók ökleléssel történő elsüllyesztésére egyik oldalon sem kerül sor. Antonius hajóinak hosszabb nekifutásra van szükségük, hogy a döfőkosok lökéseinek kellő nyomatékot adhassanak. Rövid távon mindehhez túl nehezek. Octavianus könnyű liburnái nem kockáztathatják meg az ellenség hajói első részének felöklelését, mivel itt található az éles és erős fém döfő sarkantyú.
A hajók oldala sem kínál alkalmas célt, mivel a törzs vastag gerendákból áll, melyet vaskapcsok tartanak össze. Így a csatát a behajózott gyalogság vívja meg. Octavianus hajói hármasával, négyesével bekerítik Antonius úszóegységeit, majd a pajzzsal, gerellyel, csáklyával és tüzes nyilakkal felszerelt katonák megrohamozzák az ellenséges gályákat, melyek fabástyákon elhelyezett hajítógépeik tüzével védekeznek.

A harc egész nap folyik, de nem születik döntés. Mikor Agrippa balszárnyát egyre jobban kiterjeszti, Antonius hadrendjének közepén a legénység megijed egy oldalsó átkarolás veszélyétől: elhagyják a hadrend közepét, hogy a fenyegetett jobbszárny segítségére siessenek. Ezzel egyidőben Arruntuis megtámadja a közepet. Ekkor valami teljesen váratlan dolog történik.
Kleopátra hatvan hajója, melyek a közép nagy hajói mögött helyezkednek el, hirtelen felvonja vitorláját, és a harcolók között áttörve a nyílt tengerre menekül. A pánikszerű menekülés oka egyszerű tévedés. Kleopátra azt hiszi, hogy a csata elveszett, ez azonban távolról sincs így. Agrippa és Octavianus ugyan előnyt szerzett, az összecsapás sorsa azonban késélen táncol. A győzelmet még mindkét oldal kivívhatja, Antonius flottáját korántsem győzték még le. Most azonban, hogy az egyiptomi hajók a hadrenden keresztül vonulnak, azt össze is kuszálják. Plutarkhosz így vélekedik: „Az ellenséget is nagyon megdöbbentette e hajók látványa, melyek dagadó vitorlákkal siklottak a Peloponnészosz felé.”

E gyáva tett nagymértékben befolyásolja Antonius katonáinak harci kedvét, és egyben győzelemre sarkallja Octavianus csapatait. A győzelem azonban még most sem biztos, Antoniusnak még mindig van esélye. Ezt saját maga játssza el, mikor úgy dönt, hogy követi Kleopátrát. Mikor látja eltűnni a messzeségben a királynő hajójának bíbor vitorláját, elhagyja katonáit, akik érte harcolnak és halnak, s szeretője után siet. Plutarkhosz így ír: „Követte a nőt, mely először romlásba döntötte, majd pedig a vesztét okozta.”
Katonái küzdenek még ugyan, de harci kedvük végleg oda, és a bátor tengerészek közül sokan megadják magukat. Néhány hajónak sikerül elmenekülnie, mintegy negyven-ötven elsüllyed, a rajtuk lévő ötezer katona életét veszti. Fél ötre a csata eldőlt. Néhány nappal később Antonius teljes szárazföldi hadserege Actium mellett harc nélkül leteszi a fegyvert, Octavianus pedig megszállja Görögországot, Kis-Ázsiát és Szíriát. Kr. e. 30 augusztusában Alexandriába megy, ahova Antonius és Kleopátra menekült. Mindketten öngyilkosságot követnek el, miután a lovasság és a flotta átállt Octavianushoz. Egyiptom római tartomány lesz - Octavianus pedig a Római Birodalom egyedüli uralkodója.



Otto Hans Dieter